Az Igazgyöngy karácsonya az idén terven felülire sikerült. Talán a legfontosabb mérőszám, hogy a tavalyihoz képest több mint 1000 fővel sikerült megnövelni a karácsonyi ajándékkal elért gyerekek számát, 2217 főre.

Sokkal több ajándéknak való adomány érkezett, és szervezettebben, átgondoltabban, mint a korábbi években. Persze mi is egyre rutinosabbak vagyunk, mind a logisztikában, mind a december beépítésében a munkánkba. 

Az egészet értékelve, és az okokat keresve azt gondolom, biztosan az is közrejátszik, hogy egyre többen ismernek, követnek minket. Sokat töröm a fejem, vajon miféle szerencsés csillagállás okozza ezt, mitől válunk mi mások számára partnerekké, és más, hasonló területen dolgozók miért nem. 

Az biztos, hogy az egyik elem a nyilvánosság elé vitt munka, annak nehézségeivel, és örömeivel együtt. Sokan nem értik ezt a civilek közül sem, pedig a nyilvánosság, főleg a közösségi média elkerülhetetlenül fontos színtere lett egy ilyen munka kommunikálásának. Nem akarják felvállalni még sem, mert konfliktusos terület. Leginkább azért, mert óvatosnak kell lenni a települési önkormányzatok, és az intézményrendszer irányában, hiszen nem biztos, hogy mindenhol szeretnék nyilvánosan is felvállalni a szegénység bonyolult problémáját. Súlyos függőségek szabnak ennek határt, egy segítő szervezetnek azonban ezt megértve kell dolgoznia. Egymás ellen nem dolgozhatunk, van baj e nélkül is, elég.

Persze arra nagyon kell ügyelni, hogy ennek ellenére a kommunikáció hiteles legyen, és a valóságban is pontosan ugyanaz a kép legyen, se nem túltolt, rózsaszínebb, se nem drámaibb, mint amit mutatunk. Ráadásul ebben nagyon kell figyelni azokra is, akikért dolgozunk, nem felhasználni a nyomorúságukat, nem kihasználni a védtelenségüket, ügyelve az emberi méltóságukra. Ez is egy komoly kockázati tényező, amit nagyon sokan nem értenek meg.

Közben nem lehet elkerülni a körülöttünk változó világot sem, a növekvő gyűlölet, hibáztatás, kirekesztés olyan tényező, amivel szintén számolni kell. Engem is gyakran öncenzúrára késztet, mert látom a reakciókat, és úgy érzem, egy-egy negatív történet csak tovább ront az amúgy is rémes helyzeten, növelné a tábort, akik igazolva látják: “Na ugye. Ezekkel semmit sem lehet kezdeni.”

Biztosan szerepet játszik a támogatásunk növekedésében az is, hogy mi, az oktatási vonalat, a művészetoktatást, szerves egységben kezeljük az esélyteremtéssel, és a gyerekek rajzai könnyen befogadható, élményt adó, ugyanakkor elgondolkodtató vizuális üzenetek. Biztosan nehezebb lenne ezt így a figyelem szintjén tartani, ebben a gyors vizuális ingerekre épülő világban, ha ez az eszköz nem állna rendelkezésünkre. 

Az is fontos lehet, hogy ennyire szerteágazó a munkánk, és tulajdonképpen átfogja az élet minden területét. Így sokakat érünk el egy-egy cikkel, gondolattal, riporttal, sokféle területen dolgozókat, akiknek az érdeklődését felkeltheti irántunk az általunk képviselt, sajátos, a munkánk során szerzett tapasztalati kép. Ez lehet nézőpontváltás is, ha valaki azonos területen, de nem a szegénységgel nehezített pályán dolgozik, vagy éppen megerősítés annak, aki szintén átéli a nehézségeket. 

Talán az is lényeges, hogy van nálam egy szakpolitikai kritikai hang is. Persze nehéz ez, mert az általam megosztott cikkek többnyire  az ellenzéki médiából származnak, így sokan vélik ezt pártpolitikai színezetűnek. Pedig az ok egyszerű: a kormányzati média sosem ír problémákról, olyanokról, melyeket mi naponta megélünk, megtapasztalunk, egy leszakadó térségben, minden területen. Ebben a világban, amiről én beszélek, nem értelmezhető az egyre jobban teljesítő, Magyarországot mintaként követő, problémamentes országimázs. Kormányzati média pedig sosem keres minket, ha felbukkanunk valahol, az többnyire véletlenül történik. Mondjuk úgy: ez az ügy nem része annak a világnak, amit a kormányzati média épít. 

Az alapítvány kommunikációját igyekszünk a munkára korlátozni, ezek a kritikai hangok inkább az én oldalamról jelennek meg, igyekszem külön kezelni a kettőt, de nyilván nem lehet elválasztani a személyemet az Igazgyöngytől, ez a kérdés talán majd a jövőben lesz érdekes, a fenntarthatóság miatt. Örömteli, hogy az alpári hangot többnyire sikerül a kritikai hang ellenére távol tartani a facebook oldalamtól, bár vannak viták, és néha indulatok is fellángolnak, de az online folyóiratok oldalain megjelenő rémes kommentelők azért itt nem tudnak hosszú távon megmaradni. Mert véleménykülönbségek lehetnek, az sem baj, hogy bizonyos témákban más-más szekértáborhoz tartozunk, de ettől még nem kell megalázni egymást, és a névtelenségből köpködni senkinek. Még akkor sem, ha erre a legmagasabb szinteken is látunk példát. Nem kellene, hogy ez felhatalmazást adjon az embereknek.

Nem felejthetem ki a támogatást növelő tényezők sorából az átláthatóságot sem, hogy érzik, nálunk biztosak lehetnek a támogatásuk célbajutásában, igyekszünk visszacsatolni mindenkinek, akinek az elérhetőségét tudjuk. Nehezíti ezt a facebookon jelentkezők nagy száma, és az is, hogy nem mindig tudjuk a jelentkező személyt és az érkező támogatást (legyen az csomag, vagy pénzbeli támogatás) összekapcsolni. De sokat dolgozunk a nyilvántartási rendszerünkön, ami évről évre jobb lesz.

Végül ne hagyjam ki azt sem, hogy maga az ügy, a gyerekszegénység elleni küzdelem ügye azért egyre több embernek válik fontossá, legalább ilyenkor, karácsony körül. Jelenti ez a magánszemélyeket, és a cégeket, intézményeket is. Ez pedig nagyon megerősítő érzés számunkra. Nagyon fontos ebben a civil szervezetek kiszámítható működését segítő, hosszú távú elköteleződés, amit egyre több esetben megtapasztalunk. 

Mindebből számunkra is nagyon fontos üzenetek  jönnek át. Egyrészt a bizalom, amivel megtisztelnek minket a támogatók, és amiben nem okozhatunk csalódást. Mert annyi mindenben kellett már csalódni az embereknek…. legalább a segítőkészségük, tenniakarásuk tekintetében ne kelljen. Másrészt, hogy nem vagyunk egyedül a küzdelemben, sokan osztják azt a véleményt, amit mi: meg kell állítani az ország kettészakadását, minden gyerekben ott a lehetőség, egyszerűen nem hagyhatjuk, hogy a szegénység bezárja őket abba a körbe, amiből a családjuk generációk óta nem tud kitörni. 

Most egy régi tanítványom jut az eszembe. Még általános iskolás volt, halmozottan hátrányos helyzetű fiúcska, és egy riporter volt nálunk, aki azt kérdezte tőle, szerinte miről szól az Igazgyöngy. Azt válaszolta, hogy az igazságról. Arról, hogy itt mindent megbeszélhetünk, de nem közösítünk ki senkit.

Azt hiszem, ez azóta is igaz. Az őszinteség, az empátia, és az esélyteremtés azóta is megtartott sarokkövei a munkánknak. Hogy tisztán, őszintén tudjunk egymás szemébe nézni, és próbáljuk megérteni, elfogadni és tisztelni egymást. Így kellene egész évben. 

Olyan egyszerű lenne a világ, ha az egymásban fellelhető jóra koncentrálnánk. Próbáljuk, legalább karácsonykor….

Ezzel a pozitív érzéssel köszönve meg mindenkinek a segítségét, támogatását, kívánunk boldog ünnepeket mindenkinek. 

https://www.youtube.com/watch?v=byWPqVf8p30&t=1s&fbclid=IwAR3VKqVj9LJlk-5PRGJYbdP4rhKPmjXICfNBihSSS_Vdl9auXndtkaGa9MA