A héten jelent meg a közlönyben, most vált publikussá, hogy a 300 leszakadó falu fejlesztési programjába, az első 30-ba bekerültünk mi is, Tolddal. 

Sokan, sokféleképpen értelmezik ezt. “Lenyúlta az állam a toldi civil modellt.”-mondta valaki. “Na, megvették ezeket is kilóra.”-gondolja más. “Végre, elismerik a munkátokat. Itt volt már az ideje.”-vélik sokan. “Vissza kellett volna utasítani. Ezektől semmit sem szabad elfogadni. Csak bemocskolnak titeket..”- tanácsolja más. “Miért ne fogadnák el? Legalább ott tényleg jól hasznosul. Ennyivel is kevesebbet lopnak el.”-vallja valaki. “Csak kampányfogás ez is. A szavazatokért megy.”-véleményezi más. “Aztán majd hálásnak kell lennetek érte…” jósolja valaki. “Úgyis becsapnak titeket. Ezeknek nem lehet hinni.”-véli más. “Nagyszerű. Még sincs veszve minden”- lelkesednek sokan.

Ki-ki tapasztalata, véleménye szerint foglalt állást. Előrelépés ez? Vagy legalizálása valaminek, kihasználás? Felvállalható kompromisszum? Vagy esély valami pozitív változásra? Nem egyszerű, nyilván. Mert a mai világban nem egyszerű egy olyan ügy képviselete, mint a gyerekszegénység, vagy a roma integráció.

Az Igazgyöngy húsz éve dolgozik ebben, tív évig az oktatáson belül, utána szociális munkát társítva mellé, majd esélyteremtő modellé fejlesztve. Az ügyet láttatni, képviselni sosem volt konfliktusmentes történet, de tény, hogy ez az utóbbi években sokkal durvább lett, mint korábban volt. A legnagyobb gond, hogy eltűnt a szakpolitika mentén képviselhető álláspont, átvette ezt is a pártpolitika, vagy velünk vagy, vagy ellenünk, vallja mindkét oldal. Civil szervezet legyen a talpán, aki ebben egyensúlyt tud találni. 

A regnáló kormánynak a probléma láttatása mindig kínos. Mi most többnyire homlokegyenest szembe megyünk a kormányzati sikerkommunikációval, még ha tűpontos, hiteles képet mutatunk is erről az egészről, a tükörtartás ma “ellenzéki” viszonyulást jelent számukra. Az ellenzék meg azonnal azt gondolja, nocsak, itt egy hiteles szervezet, aki megmondja a tutit, ráadásul szembehelyezkedik a véleményével a kormányzati trendnek, nyilván, mert velünk van. Persze ez csak addig lényeges, míg kampányidőszak van, utána az ellenzéki érdeklődés is alábbhagy. Ebben a légkörben próbáljuk mi következetesen képviselni az ügyet, szakpolitikai szinten, ami ugye, ma nem is egy értelmezhető valami. 

Ez a képviselet pedig esetünkben nem csupán elméleti, vagy kommunikációs történet, hanem egy kőkemény, terepi munka. Az Igazgyöngyben azt valljuk, hogy a problémát csak teljes társadalmi beágyazottságában lehet értelmezni, és így kell keresni a megoldásokat is. Mi ezért több szinten is dolgozunk, próbálunk hatni az egyén, a család, a közösség, az intézményrendszer, a döntéshozói szint, és a többségi társadalom szintjén is. Mert minden mindennel összefügg, egyetlen elemet sem lehet kizárni ebből, mert rögtön sérül a hatás, a hatékonyság és a fenntarthatóság is. Hogyan tudnánk pl. együttműködni a helyi intézményrendszerrel a döntéshozói szint figyelmen kívül hagyásával? Hiszen a jogszabályok, protokollok tőlük érkeznek, ezek alapján dolgoznak az intézményekben. 

Persze sok konfliktus árán jutottam el én is oda, hogy mindezt kezelni tudjam magamban és a környezetemben is. Ma már sokkal megfontoltabban döntök. És képes vagyok hosszabb távlatokban is gondolkozni. Taktikusabb lenni, észrevenni, mikor, kinek mi a célja. Persze megmutatták nekem is a határokat, hogy meddig mehetek el. Volt, ami ebből publikus volt, volt ami nem. Azt hiszem, a határig ma is elmegyek, csak már képes vagyok mérlegelni is, megéri-e továbbvinni, vagy keresni kell más megoldást, esetleg hagyni a fenébe. Nem a másik legyőzése a fontos számomra, hanem a probléma elmozdítása. De ebben nem sérülhet az alapelv, a következetes értékrend, amit képviselnem kell. 

Keserves tanulás volt ez, állandó moralizálással, aminek itt-e blogban is sokszor helyt adtam, álmatlan éjszakákkal, de meg kellett értenem, mi a fontos számomra. A fontos pedig az ügy képviselete, a probléma megoldása. 

Ezt kell képviselnem. Minden szinten, helyileg is. Van, aki ezt megérti, és  partnerként kapcsolódik hozzánk. Van, aki attól függően áll ki mellettünk, hogy neki épp mi a jó. Ha kell, akkor dicsér, ha kell, akkor pocskondiáz. Mert neki a saját pozicionálása a legfontosabb. És persze olyan is van, aki szemtől szembe a támogatói viszonyulást mutatja, de látszik rajta, hogy fogcsikorgatva teszi, és a háttérben ahol lehet, betart, de legalábbis jó nagyot köp ránk. Ilyenek vagyunk, ilyenek lettünk ebben a megosztott, csak az egyéni érdekeket néző, gyűlöletet tápláló világban.

Mi pedig próbálunk következetesen ragaszkodni ahhoz, amit a kezdetektől képviselünk. Hogy a generációs szegénység problémája nem a szőnyeg alá söpörhető valami, szembe kell nézni vele, és megoldást keresni rá. Hogy a statisztikai adatok kozmetikázása, a látszatsikerek kommunikálása nem visz előre. Megértetni, hogy a kialakult helyzetben nem csupán a szegénységben élők személyi felelőssége van jelen. Hogy a megoldáshoz rendszerszintű beavatkozások szükségesek. Meg, hogy lehetne ezt az egészet tisztességesen is csinálni. Mert létező fogalom még a közjó, még, ha sokan el is felejtették már.

Akik bevettek minket ebbe a programba, nem zsákbamacskát vettek, pontosan tudják, mit és hogyan képviselünk, hiszen dolgoztunk már együtt, a Máltai Szeretetszolgálat Jelenlét programjában, az OSI támogatásával, jó pár évvel ezelőtt. Tudják, hogy a kritikai hangot képviseljük, minden esetben. Tudják, hogy a nyilvánosságot is bátran használjuk. Példát is adunk rá folyamatosan, hiszen dolgozunk együtt az egyházakkal, a roma szakkolikkal, a missziókkal, egyházi pedagógiai intézetekkel, de ez nem jelenti azt, hogy nem emelünk szót újra és újra az egyházi iskolák méltatlan szegregáló hatása ellen. 

Az, hogy ebbe a programba belefértünk, leginkább azt jelzi számunkra, amit  az egyre bővülő egyetemi kapcsolataink, vagy az utóbbi hónapok állami konferenciameghívásai: a tapasztalati tudás, ami nálunk van, az esélyteremtő munka módszertana fontos azoknak, akik megoldást keresnek. A csoportban, az öt falu között, megpróbáljuk mi is átadni, amit tudunk. Ez pedig változást hozhat. Nemcsak Told vonatkozásában.

A támogatás, ami évente 15 millió, és még egyszer ennyi, amiről a csoport közösen dönt, tehát 30 millió is lehet, nyilván segítség lesz a toldi modellben. Így több energia juthat a gyerekszegénység elleni munkában a többi 26 településre, ahol még dolgozunk. És talán erősítheti az utat máshol is. A kiutat, amit muszáj megkeresni mindenhol. Hogy ez sok, vagy kevés? Nyilván, ahol a nulláról indulnak, ott kevés. De mi már előrébb tartunk. Nyilván, ha más állami ráfordításokhoz hasonlítjuk, sokkoló a különbség, és büszkélkedhetünk több, hasonlóan jelentős államon kívüli támogatással is már az Igazgyöngy történetében. De mi mindig, minden fillérnek örültünk, és megtaláltuk a helyét. Nekünk segítség lesz, mert reményeink szerint olyan területeken fejleszthetünk, ahol eddig nem bírtunk. 

És itt a másik dolog is. Hogy nem bírom elengedni a rendszerszintű hatás ideáját. Ez pedig az állam nélkül nem lehetséges. Most egy lehetőség újra kínálkozik. Meglátjuk, sikerül-e előrelépést kihozni belőle.