Holnap újra itt egy választás. Fontos nap lesz, készült rá minden párt. Remélem, sokan elmennek majd a szavazóhelyiségekbe. Én biztosan.

Már előre sejtem, megint lesznek, akik a fejemre olvassák a szegények döntéseit, bármi legyen az, mint legutóbb. Ezért most előre elmondom, most sem tettük ezt a témát központi helyre a fejlesztő munkánkban. Nem azért, mert nem tartjuk fontosnak, hanem azért, mert nem tartunk még itt. A részvételi demokrácia kiteljesedése a generációs szegénységben élők körében tisztességesen csak távlati cél lehet. Hangsúlyozom: tisztességesen.

Mert manipulálni én is, mi is tudnánk őket. De nem akarjuk. Mi nem ezeket az eszközöket használjuk. Folyamatosan dolgozunk azonban a közösségi médiahasználaton, a hírek, álhírek témáján, fejlesztjük a szövegértést, beszélünk jogokról és kötelességekről, próbáljuk elérni, hogy kérdések fogalmazódjanak meg bennük, és azokat tegyék is fel, küzdünk azon, hogy ne az egyetlen motiváló dolog az “én” legyen, a hozzájutás valamihez, hanem beemelődjenek más szempontok is. Hogy a szavazás jelentőségét értsék, és ne a “mit kapok”, “mit ígérnek”, vagy épp a döntést támogatására megszervezett “buli” döntsön.

De a tudatos, megalapozott döntésektől még messze vagyunk. Sok dolognak meg kellett előznie ezt, és még mindig sok teendő van előttünk. A többséget nem is érdeklik a választások, ezt a mostanit meg végképp nem értik. Talán az önkormányzatiakat ősszel, ahhoz már máshogy viszonyulnak. Az egyik napról a másikra élés nem sok motivációt ad a világ jelenségeinek értelmezésére.  És tudáshiány is van, ami összefügg az alapkészségek hiányával, meg a tanult tehetetlenséggel,  hogy “majd úgyis eldöntik ezt, én nem értek hozzá, nem is tudom”, no meg a “hallottam a tv-ben”, mint egy biztos pont, ami segít az eligazodásban, mert megmondja, mit kell tenni.

A közösségi média sem segít. Hogyan tudná egy alapkészséghiányos ember, aki több sor elolvasásának neki sem fut, követni, hogy melyik média kihez tartozik, melyik oldalé épp hova kerül, honnan várhat olyan hiteles információt, ami alapján dönthet?

Ma a manipulálások korát éljük, ez lett az eszköz  (szerintem elég méltatlanul) a célok eléréséhez. A reklámok biztosan mintát adtak ehhez. A szegénységben élők is azt akarják, amit a reklám mutat, lépésről lépésre vált az élet részévé, hogy a jólét attribútumai lettek a reklámokban látott termékek, amit akar mindenki. A reklám pedig a profitszerzést szolgálja, nyilván így logikusnak tűnik, hogy nincsenek reklámok pl. a többször használható textil bevásárlózacskókra, vagy a menstruációs kehelyre, ezek ha nem is egyszeri, de ritkábban megvásárolandó termékek, mást kell eladni, amiből sok kell, amit újra meg kell venni, ami  hasznot hoz. Mindenkihez eljutó reklámra pedig annak lesz pénze, akinek már van. Ördögi kör, úgy tűnik, megtörhetetlen. Azt hiszem, a klímaválság ügyében is főleg az üzleti világ a hunyó. Mert még a Föld pusztulása sem írja fölül az üzleti haszon mindenek-felettiségét.

Felröppen néha, hogy “ne szavazzon, akinek nincs meg a nyolc osztálya”. Nos, nyilván, akik ebből indulnak ki, azt gondolják, hogy az általános iskola elvégzése alapműveltséget ad. De nem így van. A nyolc osztályt elvégzettek között is van, aki hangoztatja, Orbán Viktorra szavaz, és egészen meg van lepődve, mikor a többiek azt mondják neki, ő a Fideszhez tartozik. No meg ott van, mikor az ember (én legalábbis) nem érti, hogy egy diplomás hogyan kapcsolódhat a legszélsőségesebb megnyilvánulásokhoz? Nem hiszem, hogy iskolai végzettséghez lehet ezt kötni. Máshoz pedig? Nos, szerintem nem lehet. Viszont dolgozni kell azon, hogy az emberek felelős állampolgárok legyenek.

A döntések náluk nagyon kis dolgokon múlnak. Minden további nélkül egyetért pl. egy szélsőségesebb párttal az a cigány, aki valami miatt épp megharagudott a többire, és el tudja fogadni, az erősen kirekesztő, korlátozó elveket. Mert csak a bosszú mozgatja. Az, hogy esetleg később ennek ő maga is áldozatul eshet, eszébe sem jut.

A szegénységben a mindennapok megtapasztalása a legerősebb üzenet. Ma azt gondolom, azok a családok, akik az alapítványunk kapcsolatrendszerében élnek, működnek, jobban, könnyebben élnek. Ha nem így lenne, értelmetlen lenne a munkánk. De arra még nem elég a tudás, hogy megértsék, mi az a civil szervezet, és értsék, ez nem az állami rendszer része. Pont azért vagyunk, mert a rendszer működési hibáit szeretnénk betölteni. Ők csak azt látják, azt értik, ott vagyunk, és ha kell, segítünk.Tehát ők most, a korábbiakhoz viszonyítva jobban élnek. De ez leginkább annak a munkának köszönhető, amit mi, civilek végzünk, azoknak az embereknek a támogatása segítségével, akik, hozzánk hasonlóan nem bírják elviselni a gyerekszegénységet, a társadalom kettészakadását. Ebben dolgozunk, de nem az a legfontosabb cél, hogy lássák, mi azért vagyunk, mert az állam nem tudja betölteni a funkcióját. Hanem az, hogy alapjaiban biztonságossá tegyük az életüket, amiben majd egy másfajta jövő körvonalazódhat. Amiben ők is értik, mire van hatásuk. Ezeket nem lehet felcserélni… csak lépésenként lehet haladni benne.

Most dolgozunk pl. egy olyan közösségfejlesztő projektben, amiben próbáljuk egy, a számukra is értelmezhető, érthető “szociális szótár” létrehozását, feldolgozását. Mert nagyon nem tiszta a kép. Nemrég a kiemelésről, és a gyermekbántalmazásról beszélgettek. Ketten most döbbentek rá, hogy ők gyermekként milyen súlyos bántalmazásnak voltak kitéve. És, hogy nem ez a normális, nem természetes, hogy ezt el kell viselni. Az ember ilyenkor látja, micsoda hiányok voltak és vannak a családokban, oktatásban, magában a rendszerben. Érintetlenül hagynak embereket, aztán elvárják, hogy tudatos állampolgárok legyenek.

Hat tehát az óriásplakátok vizualitással megerősített tömör üzenete, meg a “TV mondta”, a “rádióban hallottuk”, a sok ismétléssel megerősített információ beépülése. Hol, mennyit fognak fel belőle. Persze ez sem biztos. A héten hallottam, egy serdülő gyerek mondatát: “én biztos nem szavaznék Orbán Viktorra, mert behozta a migránsokat.” Hát igen. Neki, nekik, ennyi ment át. Olyan, mint a “kabát-ügy”, a példabeszédben.

Sokat töröm a fejem, hogy hol van ebben az egészben az IQ, hol a megszerzett tudás, és mit határoz meg az EQ, vagyis az érzelmi intelligencia. Egyre inkább azt gondolom, ez utóbbi az, amivel a legtöbb baj van. Minden társadalmi csoportban. Mert szerintem ez nagyon alacsony szinten van ma. Ez pedig mindent meghatároz. És azt hiszem, meg is magyaráz sok mindent. Azt, hogy hova jutottunk ma kommunikációban, manipulációban, hitben, szolidaritásban, hitelességben, tisztességben, nos, ezeket mindenképp.

Többen kérdezték most is tőlem: ugye próbáltunk hatni rájuk, terelgettük őket, magyaráztuk nekik, stb… De a tudás, a világlátás még mindig annyi, hogy csak manipulálni tudnánk őket. És mi nem fogjuk ezt tenni. De továbbra is dolgozunk azon, hogy felelős állampolgárként, a részvételi demokrácia lehetőségeivel élve, a saját akaratuknak megfelelően szavazzanak. Talán a következő generációval eljutunk ide. 

Biztosan tudom, összeérnek egyszer a szálak. De nagyon messziről indultunk. És mi civilként, tisztességes eszközökkel szeretnénk a megkezdett úton tovább haladni. Velük, értük, nagy türelemmel.