A szegregátumok világában az élettartam rövidebb, rosszabb az általános egészségi állapot, több a problémával küzdő, sajátos nevelési igényű gyerek. Ezt sokszor leírták már, és mi is ezt tapasztaljuk.

Az okok összetettek, benne van a pénztelenség (ezért próbálunk a gyerekgyógyszerrel segíteni, ahol tudunk), az egészségtelen életmód, amiben a káros szenvedélyek, főleg a dohányzás, de az alkohol, és az utóbbi években az olcsó drogok mellett ott van a nem megfelelő, szénhidrátalapú táplálkozás, a legolcsóbb, és egyben a legegészségtelenebb élelmiszerekkel. Aztán ott van az egészségi állapotot befolyásoló lakhatási szegénység. És ott van az okok között az is, hogy az egészségügyi szolgáltatások elérése sem egyszerű, és az ellátórendszeren belül a hozzájuk való viszonyulás is nagyon változó. Ők nem tudják anyagilag megerősíteni a gyógyulásukat az állami rendszeren belül, a magánpraxisok pedig elérhetetlenek számukra. A prevenció eltűnt, és különben is, a szegénységben ma ez éppúgy értelmezhetetlen, mint a „zöld” szempontok érvényesítése.

Az okok másik nagy csoportjába tartoznak a tanulatlanságból, tudatlanságból eredők. Összefügg ez erősen az előbb vázoltakkal, hiszen ha valaki nem érti, hogy milyen kockázatot vállal azzal, ha pl. nem megy utána egy-egy tünetnek, ha nem tudja, hogy hogyan kell használni azt, ami a gyógyulását segítheti, akkor nem, vagy nem megfelelően fog  viszonyulni a problémához.

Az egészségügyi rendszer túlterhelt, kevés idő jut egy-egy betegre, nincs idő, türelem visszakérdezni, győzködni, megnyugtató légkört kialakítani, amiben sok minden kiderülhetne az orvos számára is. Vannak ebben óriási hézagok, írtam egyszer talán itt is egy fogyatékkal élő, gondnokolt nőről, aki egy állapotával összhangban levő öntörvényű pillanatában úgy döntött, gyereket szeretne, és a nőgyógyászaton minden további nélkül levették neki a spirált, és a terhességről csak akkor tudtunk már mi is, és a gondnoka is, mikor félidős lett. Mikor próbáltam utána menni annak, hogy történhetett meg, kiderült, a rendszer belül nem jelzi, ha valaki gondnokolt, így, ugyanaz a viszonyulás hozzá a nőgyógyásznál, mint a teljes döntési képességgel rendelkezőkhöz. Pedig a folytatás nagyon nem azonos, és igen, elébe lehetett volna menni a történésnek.

Velük kapcsolatban előfordul olyan is, hogy a nehezen mozgatható rákos beteg a vizsgálat után hazakerül a faluba, de a szakorvos elfelejtette a felnőtt pelenkát felírni neki, ő meg nyilván nem tudta, hogy erre a háziorvos nem elég, nem baj, mondják, hozzuk vissza, majd felírja. Még szerencse, hogy jó a kapcsolatunk a kórházzal, és végül meg tudtuk oldani. Vagy mélyen az emlékezetembe vésődött a majdnem mozgásképtelen idős férfi, aki Romániából költözött át, és nem volt TB kártyája, de orvosi kezelésre lett volna szüksége. Ám a kártyát csak személyesen lehetett elintézni, a megyeszékhelyen. Amikor már nem lehetett tovább nézni az állapotát, próbáltunk segíteni, de alig tudtuk elvinni. Pedig, életszerű talán, hogy nem mindenki mozgatható…és a rendszernek ehhez igazodnia kellene. És biztosan igazodik is ott, ahol van érdekérvényesítő képesség, pénz, vagy kapcsolat, ami „megolajozza” az ügymentet.

A gyerekgyógyszerekkel próbáljuk segíteni a kapcsolatrendszerünkben levő beteg gyerekeket, ezt támogatásokból oldjuk meg, de a felnőtteknél ezt nem tudjuk. Nyilván, a magunk kárán tanultuk meg, hogy kivételt is kell tenni, mert muszáj folyamatossá tenni a pszichiátriai betegek gyógyszerellátását, itt megelőlegezzük a gyógyszert, ha nincs rá pénz, mert tudjuk, sokkal nehezebben kezelhető következményei lesznek, ha nem tesszük meg. Az agresszív, problémás gyerekeknél is gyakori, hogy a magántanulóvá válást úgy kerülhető el, ha pszichiátriai gyógyszerrel kezelik őket, és így képes az iskolai közösségben maradni. Bár furcsa nekünk, mikor egy ilyen gyógyszert kiírnak, hogy náluk miért nincs kórházi megfigyelés az adag beállításához, mint a jobb státuszúaknál, így gyakran aluszékony lesz a gyerek, kóvályog csak, és általában abba is hagyják a gyógyszer szedését egy idő után. Bár biztosan olyan is van, hogy érzékelik a szülők a gyógyszer „lecsendesítő” hatását, és önkényesen is beadják a gyereknek, ha úgy gondolják, „túl sok”. Ugyanezt vélelmezzük a gyerekek lázcsillapítására használt szirupok használatánál. A nyűgös, beteg gyereket lenyomják ezek a szerek, alszanak tőle. Kapják hát többször is, mint kellene. A veszélyét a szülők nem érzik, a következményekről nem tudnak.

Az is gyakori probléma, hogy egyszerűen rosszul szedik a gyógyszereket. Elfelejtik, amit az orvos, vagy a gyógyszerész mond, az olvasási képesség nincs olyan szinten, hogy a gyógyszeres dobozokon leírtakat értelmezni tudják. Így volt már olyan esetünk, hogy a külsőleg alkalmazható ecsetelőt egyszerűen beadták a csecsemőnek, szájon át. És egészen biztosak vagyunk abban, hogy sok gyereknél a gyakran szükséges féreghajtót, amiből az a pár szem is 5500 Ft-ba kerül, és két hetente kellene bevenni, hogy a később kikelt peték is elpusztuljanak, két hét múlva már elfelejtődik, nem kerül beszedésre. Aztán jönnek újra, hogy segítsünk kiváltani, mert nem múlt el a probléma.

Algopirin, Frontin, Canesten. Meg talán vérnyomás-csökkentők, gyomorsavtúltengés elleni gyógyszerek.  Ezek a leggyakoribb felnőtt gyógyszerek, amelyeket látunk. Leginkább a tüneteket kezelik, kivizsgálásra saját akaratukból nem mennek. Fogászati kezelésre sem, csak húzatni. Sokan mondják, hogy félnek orvoshoz menni. Kihátrálnak az utolsó pillanatban a rutinműtétek elől is. Amikor pedig már olyan nagy a baj, hogy mentő viszi el őket, többnyire már visszafordíthatatlan a betegség.

Egészségtudatosság nincsen. Tudás sincsen rá. Ezen is dolgozni kell.

Persze, ha dolgozunk rajta, van eredmény is. Sok családnál már nem dohányoznak bent a házban a felnőttek, ahol gyerek is van. Mi azért több szűrővizsgálatot tudtunk már szervezni, önkéntes szakemberek segítségével. Tüdőszűrőt, mozgásszervit, szemészetit, és nőgyógyászatit is. A felnőttek közül is egyre többen jelentkeznek szemüvegért, ha nem jól látnak. Segítünk, akinél rendszeres vérnyomásmérés, vagy vércukorszintmérés szükséges, hogy ne romoljon az állapotuk. A hozzánk munkába bevontaknál rendszeres az üzemorvosi vizsgálat.

A családoknál is igyekszünk figyelni a gyógyszerekre. Rákérdezni, hogy szedik, miért, mennyit. Ha valami nem tiszta, keressük a háziorvost, a védőnőt. Érdekes, hogy azokban a házakban, ahol van személyes tér, a berendezés, a létszám és az életmód erre lehetőséget ad, ott ez a terület is sokkal rendezettebb. Ott pl. a fogamzásgátló tabletta is működik. De ott is figyelni kell, mert nincs egészségtudatosság. Az igazi baj ott van, ahol az életterek sem megfelelőek. Sok ilyen család van. Akik nemcsak a nyomorúságot termelik újra, hanem a betegségeket is.

Itt is az látszik, hogy felnőtt úgy egy korosztály (vagy kettő), hogy nem kaptak elég tudást sem a családjukból, sem az iskolától ahhoz, hogy a viszonyuk a saját egészségükhöz és az ellátó rendszerhez más legyen. A rendszer pedig nem ad külön figyelmet nekik. Most talán a szándék is csökken, a lehetőségek pedig mindenképp.

De akkor ki fog figyelni erre? A mai egészségügyi intézményektől nehéz elvárni, hogy ekkora létszámhiány és leterheltség mellett még a szociális érzékenységét is fenntartsa, sőt a leszakadó térségekben, ahol a szegénység nő, ott még növelje is. Ehhez is rendszerszintű beavatkozás kellene. De erre nem látni szándékot sem. A helyzet pedig egyre romlik. Ezen a területen is.