Az alapítvány éves munkájában talán a legmegterhelőbb időszak a karácsonyt megelőző hónap. Bár mi mindenképp a fejlesztő segítségnyújtás mellett köteleződtünk el, ami azt jelenti, hogy abban szeretnénk segíteni az embereknek, családoknak, hogy elmozduljanak a mélypontról. Nem pedig a folyamatos kríziskezeléssel erősíteni bennük az un. tanult tehetetlenséget, amiben a legfontosabb elem, hogy oldja meg más a problémájukat, mert ők nem tudják. Szóval, mi egész évben ezt gyakoroljuk, a problémákat közösen elemezve, mérlegelve, lehetőséget és segítséget adva, ám nem megoldva helyettük mindent, de ezt ilyenkor félretesszük. És szeretnénk minél több gyerekhez, családhoz elvinni a karácsony üzenetét.

Már novemberben adománygyűjtésbe kezdünk, vannak évek óta visszatérő partnerek, és szervezünk akciókat is, amiből talán a Klubrádióval szervezett “Ajándékozz karácsonyt!” a leghangosabb. Több csatornán próbáltuk az adományozási kultúrában elkülöníteni a karácsonyt az egyéb kríziskezelésektől, jelezve, hogy az ünnep akkor válik azzá, ha a gyereknek lesz ajándék, a családnak étel és meleg. Hogy ebben az időszakban nem feltételül a használt ruhaadományok célba juttatása a legfontosabb.

Partnereink voltak iskolák, ami azért nagyon fontos, mert így szolidaritásra nevelhető a most iskolás generáció, és jelentkeztek cégek, meg persze évről évre több magánszemély is. Lassan kezdtek megtelni a raktáraink, és elkezdődhetett a csomagolás, majd a szombati munkanaptól a kiszállítás is. Nagy szervezés kell ehhez, készletnyilvántartások, hogy azt és annyit vegyünk, ami jól kiegészíti a tárgyi adományokat, és névsorok, útitervek, hiszen ilyenkor a benzinköltség is megugrik, a családok felkeresésével.

Az alapnévsort az iskolákban tanuló hátrányos helyzetű gyerekek adják, ehhez jönnek a testvérek, és a településeken a kapcsolatrendszerünkben levő egyéb családok, akik vagy az intézményrendszer, vagy más rászorulók révén jutottak el hozzánk, nem feltétlenül most, hanem korábban, valami kríziseset kapcsán. Az idei karácsonyi akcióban 27 településen 1782 gyereket értünk el, és ebben nincsenek benne még öt óvoda és iskola gyerekei, ide ömlesztve adtunk játékokat. Tavaly ha jól emlékszem, 21 település volt és 1200 gyerek. A mi településeinken kívül 9 megyébe még 92 csomagot is küldtünk. Mert ahogy a facebookon láttattuk az egészet, úgy jöttek folyamatosan a kérések, sokan visszatérők ebből is.

Olyan pörgés volt az alapítványnál, hogy csak kapkodtam a fejem… Csomagok jöttek, mentek, sokan személyesen hozták el, mások segíteni jöttek. Minden ment gördülékenyen. A legnehezebb a vége fele volt, mikor az „azt hallottuk, hogy itt lehet csomagot kérni” vonal elindult…. Az ember ilyenkor érti meg, mit jelent az, hogy egy hír szájról szájra terjed.

Nekem már évek óta ilyenkor az adományozókkal való kapcsolattartás és a visszacsatolások töltik ki az igencsak hosszúra nyúló munkaidőmet. Már nem tudok részt venni a mézeskalácssütésben az utolsó órákon, és a csomagolásban meg a kiszállításban sem. Egyedül a toldi karácsony az, amikor a terepen lehetek. De a kollégáim folyamatosan látnak el információkkal, történetekkel, mutatják a csomagokba tett kedves üzeneteket, és persze küldik a fotókat, amelyeket a visszacsatoláshoz használhatunk.

Furcsa esszenciáját kapom így az egésznek. Keserves, keserű esszenciáját. Történetek és képek. Úttalan utakról, nyomorult házakról, a nappal fűtetlen házban kabátban levő családtagokról… meglepett gyerekekről, akik közül volt, aki ugrálva örült, míg más, sok, talán túl sok is, fásult tekintettel bámult a kollégáimra, akik hiába magyarázták mosolyogva, hogy ajándékot hoztak. Ahol nem voltak otthon a gyerekek, sok szülő nagy boldogsággal dugta el a csomagokat…hogy majd karácsonykor ők adhassák oda. Ahol otthon voltak a lurkók, ott nem lehetett várni. Ott azonnal bontották a gyerekek a dobozokat.

Kaptam történetet édesanyáról, aki elsírta magát, mikor megkapta a családnak járó csomagot. És sok-sok facebook üzenetet, amiben megköszönték az ajándékokat. Egy anyuka arról írt, hogy a kislánya legjobban a májkrémnek örült. Mert azt nagyon szereti. Egy öregről is mesélt egy kollégám, aki azt mondta, ezt az élelmiszercsomagot majd odaadja az unokájának. Mert maga van, és neki sincs semmije. Neki jobban kell.

Amikor a fotókat válogatom, a visszacsatolásokhoz, meg a köszönővideóhoz, évek óta elsírom magam. Mert ez így túl tömény. Túl sok a szegénység, amit a szomorú gyerektekintetek az elviselhetetlenségig fokoznak. És az örvendező gyerekek is csak fokozzák ezt az érzést. Sosem tudok megbirkózni vele. Próbálom persze magyarázni a fáradtsággal…de igazából azt hiszem, ez így van jól.

Talán épp ez hiányzik a döntéshozókból. Talán ezért van, hogy ridegen, érzelem nélkül tudnak döntéseket hozni. Mert nem látják ezeket a gyereksorsokat. Ezt a kilátástalanságot. Amelyekről ők is tehetnek. Azokkal a döntésekkel, amelyeket meghoznak. Azzal, hogy engedik az oktatási szegregációt. Hogy a szegénységben élőknek elérhetetlenné teszik a lakhatási szegénységből való kilábalást. Hogy a közmunkabért úgy tekintik, mint előrelépést. Hogy azt állítják, minden rendben van.

Talán, ha belenéznének egy gyerek szemébe. Egy ilyen gyerekébe. Ha megnéznék, hol alszik. Mit eszik. Hol mosakszik. Ha látnának olyat a szegénységben élve, aki sérült…vagy beteg. Ha meglátnák a megoldhatatlan élethelyzeteket. Amire ott és akkor nem lehet azt mondani, hogy miért nem tanult gyerekkorában valami szakmát…és akkor lenne normális munkája. Mert ott ezek nevetségessé váló mondatok lennének. Ha ott kellene kimondaniuk, hogy miért döntenek úgy, ahogy, akkor talán megértenék, mennyire eltávolodtak a problémáktól. És az, amit különféle számukra megrendezett kirakat-látogatásokban a valóságnak hisznek, az valójában nem az. Nem csak az. Hanem ez is az.

Talán akkor megértenék, mi lenne a dolguk. Hogy van dolguk a szegénység problémájával is. Elképesztően tehetetlennek érzem magam.

Jó lenne a karácsonyra hangolódni. De még nem bírok. Pedig nagyon szeretnék. Az elmúlt napok még erősen dolgoznak bennem. Talán holnap menni fog. Muszáj előre nézni, és elengedni azt, ami mögöttünk van. Jó lenne érezni, hogy van esély másra. Hogy van esély a változásra.

Ezzel a karácsonyi kis videóval köszönöm meg mindenkinek, hogy mellénk álltak, segítettek…és talán mellettünk is maradnak.

Boldog karácsonyt mindenkinek!