A tüntetésen mondott beszéd után megerősítő levelek, üzenetek százait kaptam…. amit itt is köszönök. Ennyi még egyetlen megnyilatkozásom után sem volt, bár nem is beszéltem még ennyi ember előtt soha.

Jött persze pár negatív is, cigányozó is, de alig néhány… ami örvendetes volt a számomra. És volt még egy különös csoportja az üzeneteknek, ami az egyházzal kapcsolatos mondataimra reflektált. Nos, ez viszont elgondolkodtatott.

Először jött egy olyan üzenet, ami arról szólt, hogy sértő volt,  amit mondtam. Aki írta, ő egyébként azoknak az elenyésző számú egyházi iskoláknak az egyikében dolgozik, ahol az integrációt fontosnak tartják, és sokat dolgoznak a halmozottan hátrányos helyzetű gyerekekért (bár minta lennének a többinek!). Őt, persze jogosan, sértette az általánosításom. Tudtam, hogy így lesz, és akaratom kívül megbántom őket, de az arányuk olyan kicsi, hogy nem akartam a mondanivaló élét elvenni azzal, hogy kiemelem őket. Voltak már emlékezetes vitáim ugyanis, mikor egy térség egyetlen, integráltan oktató egyházi iskolája volt a pajzs, ami mentén visszaverték a sok száz gyerek kizárására irányuló kérdésemet. És itt nem volt idő, hogy ezt kifejtsem, pedig tudom, minden általánosítás mennyire fájó tud lenni.

Aztán, több olyan levél is jött, ami egy konkrét mondatomhoz kapcsolódott. Hogy én milyen bátor vagyok, mert ki mertem mondani: ateista vagyok. Más, hogy ő is az, és annyira büszke volt ezt hallva, mert eddig mindig másodrendű állampolgárnak érezte magát. Többen írták, hogy ezt azért nem semmi így felvállalni manapság. Nem mindenki merné. És, hogy nem félek-e…

Furcsát kanyarodott a világ…és mintha mindig visszatérne valahova. Én 1960-ban születtem, itt, ezen a tipikusan református vidéken, ahol akkor épp az volt a bátor, aki bement a templomba.  Szegény édesanyám titokban kereszteltetett meg. Anyai nagyanyám, ahol sok időt töltöttem, esténként imádkozott, el is tanultam tőle a miatyánkot, de nem voltunk templomba járók. És nem lettem az a rendszerváltás után sem. Az állami oktatást is akkor hagytam ott, mikor az egyház visszavette azt az iskolát, mert úgy éreztem, képmutatás lenne úgy csinálnom, mintha vallásos lennék, miközben nem ez határozza meg a mindennapjaimat.

És most itt vagyunk, hogy ma már az érezheti rosszul magát, aki nem vallásos? Ahhoz kell bátorság, hogy valaki nyíltan kimondja, ateista? Most az lett a sorból „kilógó?” A „trendtől” eltérő?

Más azt vélte kihallani a beszédemből, hogy azt mondtam, ki a papokkal az iskolákból… és szégyellje magát az egyház. Nos, ilyet sosem mondtam. Így én nem beszélek. És ateistaként nem is „varangyozok” le senkit, nem hasonlítom pl. “malacokhoz” a hátrányos helyzetű gyerekeket, és nem érvelek úgy, hogy a „mi fajtánk”,  és nem használok olyan szavakat sem másokra, hogy „gazdaállatok”.

A papokkal pedig semmi bajom.. És az egyházzal sem. Nekem csak a szegregációval van bajom. Az egyházzal, mint iskolafenntartóval annyi, hogy fontosabbnak tűnik az iskolarendszerük visszaállítása, mint a szegényeken való segítés. Hogy ez az alapelv, ami a Biblia alapvető üzenete, szétválik a munkájukban, megvalósul a missziós tevékenységekben, de elmarad az oktatásból. Asszisztálnak a kedvezőtlen társadalmi folyamatokhoz, sőt, építenek rá, a saját megerősítésük érdekében, ahelyett, hogy küzdenének ellene. A szegényekért, akik zömében történetesen romák… Ha ezt bármely más iskolafenntartó tenné így, ilyen arányban, akkor az ellen is szót emelnék. De arányaiban most ez az egész az egyházi iskolák szegregáló hatásában mutatkozik meg, egyre növekvő mértékben.

Az alapítványnál minden egyházzal kapcsolatban vagyunk. Vagy konkrét személyekkel, vagy intézményekkel, vagy missziókkal. Nincs rossz kapcsolatom senkivel, sokukkal baráti a viszonyunk. Sokan erősítenek meg „belülről” is abban, hogy létező, valós probléma, amiről beszélek, csak „most más szelek fújnak”, “erről most nem túl jó beszélni”, meg, hogy „sokfélék vagyunk mi is, az egyházon belül”, vagy „ nem tehetünk semmit, itt is hierarchia van”.

Csak azok értékelik méltatlan támadásként a mondataimat, akik az oktatás terén elzárkóznak a roma gyerekektől. Vagy, általában a romáktól. Mert ezt is megtapasztaltam már.

Ők hazugsággal vádolnak, pedig konkrét adatokkal érvelek. Támadnak, kioktató beszélgetésekben olvassák rám, mennyire méltatlanul viselkedem velük, keresztény értékeket vallókkal. Próbálnak távol tartani. Kiszorítani. Pedig én csak azt szeretném, hogy ők, keresztény értékeket vallók is belássák, milyen fontos, hogy egyformán adjunk esélyt, hogy azokon a gyerekeken segítsünk, akiken senki sem segít. Még, ha történetesen cigányok is.

Néha persze elábrándozom: mekkora segítség lenne a roma közösségekben a vallás, mint szervező erő…. mennyit segítene rajtuk. Sokat gondolkodom, vajon miért nem erre költ olyan sokat az állam? Olyan keresztény szakemberekre, akik a szegregátumokban gyakorolnák a hivatásukat. Vajon miért nem a missziós tevékenységek képeznek hálót az országban, ahol a vallás ilyen fontos tényező lett?

Most eszembe jut egy régebbi történet. Még az elején volt, mikor először felemeltem a szavam az ellen, hogy az egyházi iskolák kiválogatják a jobb státuszú gyerekeket az egyik településen. Akkor nagy haragosokat szereztem, visszajutott hozzám egy beszélgetés, amiben még azt is megjegyezték: ezek után az egyháztól ne várjam, hogy majd eltemet… Épp akkor, mikor ezt visszahallottam, volt nálunk egy katolikus pap, akivel évek óta együtt dolgozunk. Megölelt: „ne izgasd magad Nóri” -mondta- „majd én eltemetlek”.

Hát ez van. Református, katolikus, evangélikus, baptista, zsidó stb. nekem mindegy. Emberek vannak, akik adott értékrend szerint élnek. Nem hiszem, hogy a szegényeken segítést csak vallásos végezheti rendesen. Nem tapasztalom, hogy a vallásos emberek viszonyulásai minőségileg mások lennének. Emberi viszonyulásukat látok csak. Ilyet is, olyat is.

Ha pedig majd odajutok én is, és mégiscsak megtapasztalom, hogy Isten elé kell állnom, nem hiszem, hogy vitánk lesz azzal kapcsolatban, ahogy az egyházhoz, vagy a szegényekhez viszonyultam. (Feltételezve, hogy a Biblia tanításait nem értelmezi át ott senki…)

Tiszta lelkiismerettel teszem azt, amit. Nem vallásos meggyőződésből. Csak a magam értékrendje szerint.

3526