Nem tudom ki találta ki, csinálta meg, hogy egy kattintással a facebook profilkép szivárványszínre változtatható legyen, de nagyon jó kampánynak tartom. Ha már vannak közösségi oldalak, az ember könnyen jelölheti, kihangosíthatja, ha akarja, hogy az elfogadás, a tolerancia oldalán áll.

Megtettem én is. Nem is gondoltam, hogy ez indulatokat fog kelteni egyesekben. Volt, aki simán törölt az ismerősei közül, más hosszasan fejtegette nekem, milyen pedagógus lehetek én, ha ezekkel az undorító alakokkal közösséget vállalok, hogy állhatok így a gyerekek elé. Volt, aki csak megkérdezte tőlem egy üzenetben, hogy „most mi van!?”, más csak lájkolta a szivárványszínre váltott képemet, és olyan is volt, aki a példámat követve beszínezte a fotóját.

Érdekes ez. Nyilván sokan vannak, akiknek ezzel az egésszel nincs semmi baja, természetesnek veszik, és így is viselkednek, nem színeznek szivárványszínre, de nem is köpnek le senkit. Én úgy éreztem, ezt megteszem, mert az életem, a nyilvánosság előtt is kommunikált munkám az elfogadásról szól, azoknak az elfogadásáról, akiket más elutasít. És egyre többeket különböztet meg és utasít el a mai világ, legyen az cigány, zsidó, meleg, bevándorló, kihangosítják már egyértelműen az általuk érzett értékbeli különbséget a paraolimpikonok és az egészséges sportolók között, aki meg nem köteleződik el pl. a stadionépítés fontossága, vagy Wass Albert munkásságának méltatása, esetleg a vasárnapi templomba járás mellett, na, az is érezheti, lecsúszott a regnáló halatom felállított értékrendjétől. Csökken a türelem, nő a kirekesztés, a gyűlölet.

Nem tudom, egy pedagógus mennyit tud hatni még a gyerekekre a személyes kiállásával, példájával. Nyilván pedagógusa válogatja, és a gyerekek családi háttere is meghatározza. Biztosan vannak osztályok, ahol a tanárt megkérdezik erről a témáról is a gyerekek, és el kell, hogy mondja a véleményét. Persze lehet, ezt is szabályozni fogják majd, központilag. Lehet, a pedagógusok etikai kódexében már benne is lesz. Ami ugye csak az állami iskolák pedagógusaira vonatkozik majd. Az egyházi iskolában tanítókra nem.(Valószínűleg, mert ők eredendően etikusak. Bár az egyházi iskolák pedagógusai is államiak voltak…vagy lehet, etikai vizsgálattal vették át őket? Amikor azt az állami iskolát, ahol tanítottam, átvette az egyház, ott csak nyilatkozni kellett, hogy az ember elfogadja-e az egyházi fenntartót, vagy sem. Bár nem tudom, azóta hogy lett szabályozva.)

Azok a gyerekek és családjaik, akik a társadalom perifériáján élnek, nos, ők nem hiszem, hogy tudják, mi az a Pride, vagy különbséget tudnának tenni a homoszexuális, transznemű, vagy transzvesztita fogalma között. Náluk egyszerűen elintéződik a „buzi” megnevezéssel minden. És a kirekesztést egyébként is megtapasztalók is képesek továbbadni az érzést, talán még erősebben, persze tudatosság nélkül, csak zsigerből.

Nemcsak azért éreztem egyébként fontosnak, hogy általában a tolerancia elvével történő azonosulás miatt jelezzem így személyemben az elfogadást, hanem azért is, mert a kapcsolatrendszerünkben is van érintett fiatal. Cigány, szegény, és transznemű. Azt hiszem, ez az utóbbi a legnagyobb próbatétel. Vagy így együtt a három. Nos, az ő problémájának, életének megoldásán egyszerűen nem találok fogást. Bár már minden orvosi papírja megvan, ami igazolja a transzneműség állapotát nála, nem tudunk egy olyan biztos pontot találni, ahonnan a folyamat továbbvihető lenne. A családja képtelen megérteni, elfogadni. A falu kiközösíti, megalázza. Néha elviszik külföldre, de onnan mindig visszaszökik, nem akar prostituált lenni. Még nem. De más út nem körvonalazódik előtte.

A közmunkán pár hónapig viszonylag jól elvolt egy csoportban, de most másikba tették, ahol rászálltak újra, a munkával amúgy sem túlterhelt csapat minden erejével alázta, végül kiborult, felmondott. Próbált visszairatkozni a középiskolába, amit abbahagyott, kétségbeesetten hívott, hogy ott meg egy papírt írattak vele, hogyha szeptembertől visszamegy, kizárólag férfi nadrágban és ingben, smink nélkül fog járni, különben kirúgják….

Nincs hely számára sehol. El kellene vinni innen, ahol meghúzhatja magát, dolgozhat, de se pénze, se szaktudása. Nyolc osztálya van. Reménytelen, hogy olyan munkát találjon, ahol a tudása, a szakértelme türelmesebbé tenné irányában a közeget, és jobban elfogadnák a másságát.

Nos, miatta is csatlakoztam a facebook kampányhoz.

A tehetetlenség érzése bénító. Itt nem találok partnert, aki segítene. Még olyat se nagyon, aki ne csatlakozna a kirekesztéséhez, megalázásához. Most próbálom, hogy távolabb talán találhatok. Egy esélye van, ha elkerül innen. Érzem, ha itt marad, visszafordíthatatlanul sodródunk a tragédia felé. Mindenki rápakol egy lapáttal. A tanulatlanok éppúgy, mint a tanultak.

Pedig csak az kellene, hogy békén hagyják. De az sem megy.

Lakatos Dániel