Amikor egy-egy faluban próbálunk problématérképet készíteni, hogy megértsük a helyzetet, megtaláljuk a beavatkozási pontokat, meglássuk, mire van szükség, mire van hatás az állami rendszerből és mire nincs, sok területről kell információt szerezni.

 
Mivel a közösségfejlesztés, a közösség „képessé tevése” a célunk, természetes, hogy egyaránt fontos nekünk a roma közösség, és a falu közössége is. Fontos, hogy értsük, mennyire állnak szemben egymással a romák és nem romák, mi a konfliktusok oka, és hogy kezelik azt, milyen a kommunikáció, stb. Persze próbálunk arról is információt szerezni, melyik roma csoportba tartoznak az ott élők, vannak-e ebből konfliktusok, mennyire alkotnak közösséget, mennyire tartják a hagyományaikat.

 
A kép nagyon sokféle. Van, ahol tudják, melyik család a romungro, melyik az oláh cigány. Vannak helyek, ahol a családon belül is használják még a nyelvet. A hagyományokból többnyire a virrasztalás maradt meg, pár más temetkezési szokással együtt. Van, ahol már ez sem. Néhol az újszülöttekhez kötnek még érdekes szokásokat, és többnyire emlegetnek még öregeket, akik a roma hagyományok terén sokat tudtak, de a fiatalok már az ő nevükre sem emlékeznek. A tánc többnyire megvan, de az autentikus cigányzenét a szegregátumokban már sok helyen lenyomta a mulatós és popzene, és a táncban is, legalábbis a lányok részéről, a hastánc teret hódítani látszik. Ezt már mind régóta látjuk, tudjuk, talán már írtam is erről, most nem is ezen ütköztem meg, sokkal inkább magán az identitáshoz való viszonyon.

 
Eleve ott van az, hogy ki a cigány? Furcsa, hogy hányan vállalják hivatalosan, és milyen ez a szám valójában. Elég markáns különbségek vannak a KSH adatok és a valós kép között. Leginkább azok „ingadoznak”, ahol vegyes házasság, vagy kapcsolat alkotja a család alapját, vagy, ahol a rasszjegyek kevésbé látszanak. És sokan vannak, akik asszimilálódtak, és sértésnek is veszik, ha valaki cigánynak tekinti őket. Pedig a közösség tudja, hogy azok. De ők nem vállalják. Mondjuk ezt teljesen megértem, az élet minden területén bebizonyosodott már számukra, nem előny, ha valaki nyíltan vállalja, hogy cigány. Ha le tudja tagadni, mindenhol jobban jár.

 
Furcsa azonban, hogy akik vállalják a cigányságukat, azok közül sokan nincsenek tisztában azzal, hogy romungrók, vagy oláh cigányok-e? Több faluban volt vita, mikor rákérdeztem, és hamar lejött, hogy fogalmuk sincs arról, hogy vannak a cigányságon belül különféle csoportok.
Ami miatt ez érdekes nekem, az, hogy lehet-e akkor közösségszervező elem a roma identitás? Ha maga a közösség sincs tisztában vele, és különösebben nem is érdekli ez…

 
Nyilvánvaló, hogy a kultúra terén a legegyszerűbb az értékfelmutatás, az identitás pozitív megélése, az elfogadás elindítása. Hiszen a cigányzene, ének és tánc lenyűgöző értékeit a többségi társadalom is könnyen elfogadja. De hol van ez a kultúra? Messze a szegregátumoktól, megvan, nyilvánvalóan, nemzetközi szinten is, de hatása vajon elér-e idáig? Ki hívja fel a figyelmüket erre? Ki emeli be ezt az értéket az ott élők tudatába? Ki épít rá, teszi mintává, felfűzve rá sok láncszemet a pozitív jövőkép felé?

 
Vagy ennyinek kellene lennie? Egy szűk réteg a romákon belül, akik a kultúra és a művészetek terén kimagaslanak? Ez elég a roma identitáshoz mindenki számára? Azok a romák, akik nem tudják, mi a dzsessz, azok tudnak-e építkezni Szakcsi Lakatos Béla, vagy Babos Gyula identitásából?

 
Van falu, ahol a romák nagy száma miatt az iskolában roma nemzetiségi oktatás folyik. A roma gyerekeknek tanítják a lovari nyelvet, ott, ahol a faluban nem beszéli senki. A meséket, dalokat, táncokat, melyek nem ennek a faluközösségnek a sajátjai. És mindezt közvetíti, ha tetszik, szervezi az identitást a többségi társadalom intézménye, az óvoda, és iskola. Nem roma pedagógusokkal. Persze az oka egyszerű: ha nemzetiségi az iskola, kedvezőbbek a fenntartás lehetőségei. De jól van ez így? Jól van az, hogy a többség építi a kisebbség identitástudatát? Nem cigányként, szakirodalom alapján?

 
És ők vajon hogy tudnak majd túllépni a kultúra adta biztos kapaszkodókon, és többségi tudásból továbbépíteni a roma identitást? Ami már nem közvetlenül a kultúrához kötődik, azt ezek az intézmények fontosnak érzik-e? Attól tartok, nem nagyon…
Azt már ugyanis biztosan tudom, hogy a mi, vagyis a nem cigányok tudása, ehhez nem elég. Ehhez az ő tudásuk kell. De ahol nincs meg ez a tudás? Ott ki és honnan varázsolja elő?

 
Igen, azt mondom én is, hogy segíteni kell ott, ahol nem képesek magukat megszervezni. De ezen az identitásfejlesztésen azért elgondolkodtam. Mert a magyar identitás fejlesztésére sokat áldoznak manapság központilag is. Már lassan ciki, ha nem rovásírással van felírva az iskola neve. Az oktatásban rengeteg szálon erősítik a nemzeti tudatot, az összetartozást, az irodalomórától a határon túli kirándulásokig. Ez az identitás mindig pozitív üzenetű.

 
A cigány identitás nem az. A szegregátumokban csak egy biztos: ott zömében cigányok élnek. Szétesett közösségekben. Amit valahogy újra kellene szervezni. Képessé tenni őket arra, hogy magukat megszervezzék. De ne mi szervezzük meg őket! Mert az egy torz, alárendelt közösség lesz. Egy végrehajtó. Egy kussoló. Mert mi, ma, a többségi társadalomban, nem tudunk mások lenni. A közös többségi üzenet ez, hiába vannak helyi próbálkozások. A nagy képet nem tudjuk áttörni. A szegregált oktatástól a közmunkáig, mindenhol ez jön át.

 

Különben lehet, nekünk is kellene egy identitásfejlesztés. Mert lassan már bennünk is zavarossá válik minden, és mi sem leszünk képesek magunkat megszervezni, csak úgy, ahogy azt előírják nekünk.

Kép1