Az idén négy igazgyöngy ösztöndíjas jutott el az érettségiig, szakmaszerzésig. A generációs szegénységben élő családok gyerekeinél, ahol nemhogy érettségizett szülők nincsenek, de sokan még az általánost sem fejezték be mindig nagy a lemorzsolódás, többségük a 16. életévük után befejezi a tanulást. (Persze sokan tanulnak tovább az igazgyöngyös gyerekek közül, ám az ösztöndíjprogramban csak azok érintettek, akik jó képességűek, de hátrányos helyzetük, életkörülményeik veszélyeztetik a továbbhaladás sikerét. Az idén 71 ösztöndíjasunk volt, 12 településen.)

Nekünk ez szép eredmény, egyre jobban alakul a dolog, nem ez az első év, hogy el tudunk juttatni gyerekeket az érettségiig, és évről évre több a középiskolás ösztöndíjasunk is. Bár biztos vagyok abban, hogy az ösztöndíj önmagában nem elég. Ha elég lenne, akkor teljes létszámmal maradnának bent a rendszerben pl. a HÍD programban tanulók…de kiesnek sokan, annak ellenére, hogy pénzbeli támogatást is kapnak, és azért ott a követelmények sem riasztóan magasak, sőt. Kell mellé a mentorálás, a folyamatos figyelem, bíztatás, kiegészítő támogatások.  Kell ismerni a gyerekeket, életkörülményeiket, hogy jól segíthessük őket.

Egyikükről írok most, aztán, hogy ez most siker, vagy sem, döntse el mindenki maga. Bizakodó vagyok az életének alakulásával kapcsolatban, bár biztosak itt is csak abban lehetünk, ami már elmúlt. És most csak az a biztos, hogy iskolarendszerben megszerezte a szociális gondozó szakmát.

A szülők nem szereztek szakmát, anyja most várja a hetedik gyereket. Van egy idősebb bátyja, ő is kimaradt az iskolarendszerből, mint annyi más gyerek, de a közmunkaprogramhoz csatolt oktatásban rövid idő alatt megszerezte a kőműves OKJ-s papírt. Szándékosan írom így, aki ugyanis ott van, és nem hiányzik 20%-nál többet, megkapja a végzettség igazolását. Ezzel, ezen az úton ő lett a családban az első szakmaszerző, bár a húgáét, aki a szakmát iskolarendszerben szerezte meg, ettől erősebbnek érzem, nagyobb teljesítménynek, mint a pár hónapos tanfolyamot.

Az általános iskolában nem volt ösztöndíjasunk, voltak nála jobbak, ám, mikor a középiskola első éve után tudta ugyanazt a teljesítményt nyújtani, mellé álltunk így is. Mert mellé kell állni egy roma lánynak, aki tanul, aki nem lát maga előtt a családban példát a tanulásra. Aztán, ahogy szokott, jött a szerelem. Komolynak indult az első perctől.  Elkeseredtünk, mert ez többnyire el is dönti a lányok sorsát. Pláne, mikor megtudtuk, hogy terhes. Na, kész, gondoltuk, ennyi volt. Marad ő is azon az úton, amit az anyja mutat, háztartásvezetés, főállású anyaság lesz a karriertörténet számára is.

Ám bizonygatta, hogy nem, ő befejezi majd, meglátjuk. Nem nagyon hittük, de az ösztöndíjat még kapta tőlünk. Terhesen végigvitte a sulit, csak a szakmai gyakorlat maradt a szülés utánra, és persze a vizsgák. Közben összeköltözött a párjával, annak szüleinél, onnan járt suliba. Az iskola is partner volt, segítették, amennyire lehetett.

Megszülte a kicsit, egészséges, szép kisbabát, befejezte a gyakorlatot, és sikeres vizsgát is tett. Megvan a szakmája, gondolhatnánk, hogy lesz állása is, hiszen a szakmával rendelkezők számára remélhetőleg nem csak a közmunka marad…bár már tudom, ahova jelentkezett, ott csak így tudnák alkalmazni, közmunkásként, közmunkabérrel. De reméljük, talál olyan helyet, ahol nem ilyen státusza lesz majd. Ahol legalább egy minimálbért megkaphat.

Hátradőlhetnénk, hogy na, ő már rendben van. De vannak még kockázatok, az álláson kívül is. A párja dolgozik, de csökkent munkaképességűként, nyilván nem az egekbe szökő fizetéssel. A nagyszülők a kicsinél besegítenek, megteszik, hiszen ott laknak, de vajon meddig? És mikor lesz lehetőségük önálló lakhatásra? Ők vajon miféle családtámogatásra számíthatnak? Hozzájuthatnak-e a CSOK-hoz? Hol kapnak házat, amit ezen megvehetnek? A jövedelmük legjobb esetben két minimálbér lesz, meg a családi pótlék. Ebből kellene elindulniuk, fiatal családként, önálló élettel.

Nem igazán biztos jövőkép. Persze, ha bevállalnak mondjuk három gyereket…. Akkor talán eljutnának annyi CSOK támogatásig, hogy kapnának egy fürdőszobás házat valahol. De ilyen, ennyiért, bizonyára a kis favakban lenne csak. Onnan be tudnának-e járni dolgozni? Vagy ott lenne-e munka számukra? És vajon milyen életet tudnak biztosítani majd három gyereknek? Vajon tudják-e majd abból az élethelyzetből motiválni őket a tanulásra, szakmaszerzésre, érettségire?

A lány most a hasonló helyzetben levő kortársaihoz képest nagyot lépett. Szakmát szerzett, iskolarendszerben. Büszkék vagyunk rá, nagyon. Más roma lányok, akikkel egyidős, e nélkül estek ki a suliból, és van, akinek már több gyermeke is van.

Az életesélyeiket azonban azonosnak látom. Halljuk, hogy 2018 a családok éve. A támogatások azonban nem érik el a legnehezebb élethelyzetben levőket. Még azokat sem, akik tanulnak. Mert a szegénység béklyója erős. Ezt megtörni ma nem sok esély van. Még egy szakmával sem.