Nos, eltelt a 2017-es év is. Az Igazgyöngy Alapítvány életének 18. éve… és a 8. éve annak, hogy az oktatásunkat esélyteremtő stratégiává bővítettük, pilotprogramunkban.

Milyen volt ez az év? Ha az alapítvány céljait nézem, tulajdonképpen elégedett lehetek. Hiszen működik tovább az Igazgyöngy művészeti képzése, több mint 600 gyereket tanítva, 6 településen, eredményesen. Június óta közel 300 díjat nyertek a gyerekek itthon, és nemzetközi gyermekrajzpályázatokon is, és több kiállításunk volt az idén is a határon belül és külföldön is. Képzéseket tartottunk itthon, és a határon túli magyar pedagógusoknál is, a meghívások folyamatosak, konferenciákra, workshopokra, különféle programokra hazai és nemzetközi szinten is. Már rég nem tudok mindenre igent mondani, amit tudok, delegálok a kollégáimnak, de 2017-ben több mint nyolcvan meghívást mondtam le….mert ha mindenre igent mondanék, nem maradna időm dolgozni.

A szociális munka terén is sokat tettünk, nyilván nem eleget, hiszen a kérések száma mindig több, mint amire hatékonyan reagálni tudunk. Tárgyi adományt postán, és a gyűjtőpontról leszállítva 307 esetben kaptunk. Ebből tudtunk segíteni itt a térségben, mintegy 1200 családnak, és támogattunk adományokkal 24 esetben óvodákat, 34-szer önkormányzatokat, családsegítőket is. 1330 utalást kaptunk, magánszemélyektől, cégektől. 178 felajánlás érkezett 2017-ben az örökbefogadó programunkra, és most csaknem kétmillió forint értékben kaptunk Erzsébet utalványokat, amiből az élelmiszer-adományokat finanszírozzuk. Sok mindent kiragadhatnék, hogy mit, mire fordítottuk…150 ezret gyerek-szemüvegekre, 350 ezret gyerekgyógyszerre, 60 ezret tápszerre… plusz havi 50 ezret ezekre, egy másik alapítvány jóvoltából. A 69 ösztöndíjasunkra közel 9 milliót, a tanodánkra több mint 12 milliót költünk. És ezekből a támogatásokból tudtunk 47 közösségi rendezvényt szervezni 2017-ben Toldon, ebből fedezzük a szállítást és a családok felkeresését 20 településen, ebből támogatjuk a munkahely-teremtő elemet, amíg fenntarthatóvá nem válik, ebből fedezzük a fogamzásgátlást, a tudatos családtervezésért, az életveszélyes lakások helyrehozatalát, és még sok minden mást, amit fejlesztő segítségnyújtásnak nevezünk. Amiben a lényeg, hogy aktivitást, az általunk kínált lehetőségek kihasználását kérjük, a segítségnyújtásért cserébe. Mert nem konzerválni akarjuk az állapotukat, hanem a segítségükkel megváltoztatni. Az általuk kialakított közösségi szabályok szerint. Közösségben működve.

Szóval, a céljainknak megfelelően dolgozhattunk, hála a támogatóknak. Mert a pozíciónk a rendszerben nem lett jobb, a külföldről támogatott szervezetek bélyegével, a nem elhallgatott Soros-pályázatokkal, a rendszeren belül elérhető pályázati lehetőségeink bezárulásával. De még tudunk dolgozni, és ma ez is eredmény. Nem is kicsi. És közben nőtt a felénk irányuló szolidáris figyelem, ami viszont csodás érzés, és eredmény is. Mondhatjuk úgy is, hogy az Igazgyöngy társadalmi beágyazottsága sokat növekedett 2017-ben.

Mit várok 2018-tól? Talán először is, hogy dolgozhassunk tovább. Civil szervezetként, alapítványi fenntartású iskolánkkal, családgondozásunkkal, közösségfejlesztésünkkel, tanodánkkal. Hogy ennél, ami 2017-ben volt, a fennmaradás, a munka folyamatos biztosítása ne legyen nehezebb. Hogy bírjam én is, és a kollégáim is. Aztán, hogy a társadalmi vállalkozásunkkal, a kézműves SZUNO-val, és az élelmiszerfeldogozó AMARI-val tudjunk egy szinttel feljebb lépni.

És vannak persze álmaim is. Szeretnék pl. egy tényleges civil összefogást. Amit nem a félelem, vagy a túlélés érdekében vitt túl nagy kompromisszumkészség, hanem a bátor, nyilvánosan is vállalt kiállás jellemez az általuk felvállalt ügy mellett. No meg, egy olyan közhangulatot, amiben nem sistereg a gyűlölet a véleménykülönbségek esetén. Olyan politikusokat, akik nem a másik alázásban teljesednek ki, hanem abban a feladatban, ami miatt abba a pozícióba kerültek. Amikor nem az önös érdek süt át a működésükön.

Jó lenne, ha a leszakadó térségek, családok életében lenne valami pozitív változás. Nem a kommunikációban, hanem az életben. Ha úgy tudnánk beszélni a problémáikról, hogy a valós helyzet adná a kiindulópontot, és nem a mindent elfedő, képmutató hazugság.

Szeretném, ha az oktatási szegregáció csökkenne. Ha az egyház ténylegesen a biblia tanításai szerint viszonyulna a szegényekhez, akkor is, ha cigányok. Akkor is, ha cigánygyerekek. Ha nem kellene másodrendűnek éreznie magát annak, aki nem vallásos. Ha elhihetném annak, aki a hitre hivatkozik, hogy őszintén teszi. Jó lenne, ha eltűnnének a gyűlöletkeltő óriásplakátok. Ha mosolygó pedagógusokat látnék újra. Ha az egészségügyi ellátás javulna, és nem a sportegyesületekre fordított támogatások növekednének tovább. Szeretnék újra megyei lapot olvasni, és rádiót hallgatni, mint régen.

Szeretnék mindenkinek a szemébe nézni, őszintén, mosolyogva… és szeretném, ha ők is így reagálnának. A határon belül és kívül is. Ha nem tőlem kérdeznék Szlovéniában, hogy minek ad nekik a magyar állam támogatást, mikor ők jobban élnek, mint mi. Szeretném, ha nem külsőségekben teljesedne ki a világ, hanem a belső értékekben. Ami szerintem nem a templomok számától függ… hanem a családoktól, az oktatástól, a közösségektől.

Szeretnék egy jobb, egy igazságosabb és tisztességesebb világot. Mi, az Igazgyöngyben továbbra is ezért dolgozunk majd. Már nem érdekel, hogy ez az államon belül van-e vagy kívül. Csak csinálni akarom. 2018-ban is. A gyerekekért.