Ez az adventi időszak, az adománygyűjtéssel fantasztikus volt. Azt hiszem, ebben az elmúlt két hónapban annyi minden ért bennünket, hogy idő kell a feldolgozáshoz. A külföldi kiállítások, Ausztria, Olaszország, Németország….a pápai audiencia…..a könyv….az MTA bejelentett támogatása…a Klubrádiós adománygyűjtés, ami jóval meghaladta a tavalyit. Tényleg hihetetlen.

Sok visszajelzést kaptunk. Az adományozóktól, segítőktől, és azoktól is, akiket mi segíthettünk általuk.

Most egy csokrot kigyűjtöttem belőle. Azt hiszem, alkalmasabbak annak az érzékeltetésére, amit érzek, mintha én írnám meg. Mert furcsa érzések keverednek ilyenkor az emberben. Örömöt is érzek, sőt valahogy erősnek érzem magam, hiszen ennyien vannak mellettünk, ennyien értik, mit szeretnék, és ezek a megerősítések mind erőt adnak. Ugyanakkor félelmetes is ez az egész…. hiszen a megerősítések a probléma láttatásához kötődnek, és azt is tudom, hogy ennél kevesebbért is büntették már a civileket. Aztán ott van bennem a felelősség érzése is. Hiszen meg kell felelnem az emberek bizalmának. Átláthatóan, tisztán, becsületesen, a cél érdekében a legjobban felhasználva a támogatásokat. Ez nem esik persze nehezemre, mindig is így tettem, ám azt is látom, egy pillanat alatt be lehet mocskolni bárkit, és mire kitisztázza magát, rámegy a munkája… és gyakran ő maga is.

És ott vannak még, akikért dolgozunk. Akik boldogok, mert segítettünk rajtuk, és logikus, hogy nekünk is boldognak kellene ezért lennünk. De nem nagyon megy. Mert a megtapasztalások, amiket a kollégáimmal átéltünk az adományok célba juttatásakor, sokkolóak voltak újra. Persze mindenhol voltunk már…és mindent láttunk. Naponta pár helyen. De napokon át menni, negyed óránként új szerencsétlen családhoz bekopogni, mennyiségileg annyi volt, ami nem elviselhető már. Nekünk sem, a gyakorlottaknak.

Szóval, ezek a vegyes érzések kavarognak most bennem. Ezért gondoltam, hogy pár visszacsatolást megmutatok. És egyúttal megköszönöm a megerősítéseket mindenkinek.

Azoktól is közlök párat, akik a facebookon kerestek meg minket, több mint 70 családnak postáztunk is csomagot, az itt felkeresett több mint ezer mellett. Ők is visszacsatoltak….és az örömüket tovább kell, hogy adjam azoknak, akik adományaikkal lehetővé tették, hogy távolabbra is segítséget adhassunk.

Tehát az idézetek:

Egy Erzsébet utalványhoz kapcsolódva:

„Esküszöm, ha nem lennék beteg és öreg, és messze élő, köztetek lennék! A férjem (Őze Lajos) ugyanolyan mélyszegénységből került fel az akkori tehetségkutatás eredményeképpen ,Szentesről Budapestre a Színművészetire….  köszönet egy Arató István szódavíz-vastagságú szemüveget viselő tanárjának, majd egy Sári Ilona tanárnőjének, hogy támogatták a dadogó,  mindig éhes  gyereket. Nemrég kaptam meg egy hasonlóan „bolond” tüneményes barátomtól Őze Lajos színművészeti tanuló  – szerintünk eddig legkorábbi –  filmjelenetét (egy hagyatékból került elő): felismerhetetlenül sovány, de már budapesti színész-palánta lett!   Csak azért mondom, mert  Ti is Arató Istvánok, és Ilona nénik nyomán dolgoztok, sajnos megfelelő egyéb intézményi  háttér segítsége nélkül.”

Egy, az iskolai munkánkhoz kapcsolódva:

„Szerkesztek egy könyvet. Van benne egy tanulmány a 18. századi népoktatásról és egy tanító úr verse: 1. „Az Isten, a’ ki oszt tiszteket, Én reám bízott gyermekeket: Hogy én ezeket oktassam, És meg-hagyta, hogy e’ gyengéket Jó erköltsökre szoktassam… 6. Uram! taníts elébb engemet, Szenteld meg testemet, lelkemet, Hogy én-is mind e’ kettőben, Elébb vihessem népetskémet, És taníthassak erőben…”

Egy, a könyvről:

„Olvasom a könyvét, még csak a felénél járok, de nagyon fontos tapasztalatokkal lettem gazdagabb. És nagyon fáj, amit olvasok. Belvárosi kvázi középosztálybeliként ez szinte felfoghatatlan. Volt, hogy le kellett szállnom a buszról útközben, mert elsírtam magam egy történeten. Névnapomra azt kértem a barátomtól, hogy utalja át az ajándékra szánt pénzt az alapítványnak. Januárban, mert olvastam, hogy az a legnehezebb hónap. Mert nekem aztán tényleg mindenem megvan.  Tehetetlennek érzem magam. Hiába utalok kisebb összeget rendszeresen a Bagázsnak, hiába sütök a Hetibetevőnek… csepp a tengerben. Idő kell, hogy feldolgozzam ezt. Köszönöm, hogy ilyen okos, érzékenyen és kegyetlen őszinteséggel megírt könyvből tájékozódhatok. És köszönöm a munkájukat. Tiszteletet érdemelnek, mindenki, aki ekkora fába vágja a fejszéjét, és nem adja fel….”

Egy, az egyik facebookon posztolt  fotóhoz kapcsolódva:

„December 20-án este a Facebookon posztolt kislányon, illetve családján szeretnék valami módon segíteni! Sajnos én nem vagyok egy megsajnáló típus, mert úgy gondolom minden ember a maga életének kovácsa!  Viszont ez a kép, illetve poszt nagyban megváltoztatta a véleményem! Megosztottam azt a posztot és van 1-2 ismerősöm, aki jelezte szeretne segíteni Rajtuk! Kérem tájékoztasson milyen lehetőségeink vannak! ….Tegnap este 2 órán át ültem elérzékenyülve, hogy milyen életek, sorsok vannak, mi meg nem tudjuk eldönteni kinek mit vegyünk ajándékba, mert meg van minden….”

És akik segítséget kaptak most, mert hála a támogatóknak, volt miből:

„Tisztelt Rajzos dolgozók. Szeretnénk megköszönni a rengetek ajándékot amit gyermekeim kaptak. Nagyon örültek örülnek neki. Ezuton Kívánunk Békés Boldog Ünnepeket.”

„Megkaptunk a Csomagot aminek nagyön örűltűnk hálások vagyunk önek az úr álgya meg önt és Családját és kolégáit”

„Ezúton szeretném megköszönni, hogy családomat egész évben segítették, támogatták, mely nagy segítség volt számunkra. Kívánok önnek Kellemes Karácsonyi ünnepeket és sikerekben gazdag Boldog Új évet. „Az egyik bölcs mondás szerint a szavaknak három esetben van létjogosultságuk: ha segítenek vagy gyógyítanak, ha köszönetet fejeznek ki, és ha áldanak.”

„Ezúton szeretném kifejezni hálás köszönetemet Önnek és mindazoknak , akik hozzájárultak az igazgyöngy alapítvány által küldött csomaghoz. Ezúton kívánok Önöknek  gazdag áldást életükre és munkájukra.”

„Üdvözlöm,,Megszeretném köszönni az élelmiszer csomagot amit küldött,megkaptuk és nagyon nagy segítség volt,,köszönjük szépen,,Tisztelettel!!:…”

„Nagyon-nagyon szépen köszönöm Önöknek! Én annyira meg voltam hatva és még egyszer köszönöm! Egytől-egyig szép, hasznos és kedves dolgokkal leptek meg. A lábbelik pedig egyszerűen gyönyörűek és… leírom: nagyon tiszták, újak! A játékok úgy szintén szuperek… kedves, hogy mindkettőnkre gondoltak! Igazán szebbé tették a napomat! A segítőkész szándékukról és hozzáállásukról nem is beszélve, így látatlanul/ismeretlenül. Nagyon hálás vagyok.”

„Szép napot! Köszönöm a család nevében az adományt! Ma megérkezett! Nagyon nagy öröm érte a csaladod folleg a két kislányt! Nagyon szépen köszönjük! Isten áldja meg a családdal! Kellemes ünnepeket kívánunk!”