Közmunkában ezrek dolgoznak a leszakadó térségekben. Évente közfoglalkoztatási kiállításokat is rendeznek, bizonyítandó a program sikerét. Most én is meg tudtam nézni a megyei kiállítást, vagyis inkább vásárt.

Érdekelt, hogy miket láthatunk, és persze az árak, no meg az is, mit vesznek meg az emberek ezekből. Most nem a közmunkaprogram munkaerő piacra visszaterelő hatásáról szeretnék írni, és nem is arról, hogy gazdaságilag fenntartható-e vagy sem, írtam már erről többször, hanem magukról a termékekről. Bár egyszer már érintettem ezt is, ám most átfogóbb képem lett erről az egészről.

Egy ilyen vásárban ugyanis jó áttekintést kaphattunk. Voltak települések, ahol szintén van közmunka (hisz errefelé mindenhol van), ám valamilyen ok miatt nem voltak jelen, talán nem volt vásáron bemutatható termékük, vagy más lehetett ez ok. Azt hiszem, azok voltak inkább ott, ahol a település nagyobb, így több, munkatapasztalattal rendelkező közmunkásuk van, vagy azok, ahol jellemzően kevés a generációs munkanélküliségben érintettek aránya. Mert ott, ahol ez kevesebb, ott könnyebben találnak olyat, aki képes valamit termelni.

Először arról írok, amiket szinte minden standon láthattunk. Visszatérő elemek szinte mindenhol a szociális földprogramok termékei, a paprika, paradicsom, hagyma, krumpli, szépek, olcsók. Feldolgozottak is voltak, lecsó, savanyúságok, lekvárok. Néztem az árakat is, egy üveg savanyúság pl. 280 Ft, rögtön számolok (nem bírom megállni), kb. 100 Ft az üveg és a lapka (kupak), marad 180 a nyersanyag előállítására és a befőzésre, egy közmunkabér óradíja kb. 540 Ft a járulékokkal…. persze ez utóbbi ingyen van, talán innen nem is érdekes, sem a bekerülési költség, sem a „tiszta” haszon nem értelmezhető. Aztán ott a száraztészta, szinte minden standon. Rengeteg van. A vásárlókedv leginkább a frissen sütött pizzaszeletek, sütemények láttán jön meg, nemcsak nekem, másoknak is ez a legnépszerűbb, sorba állok én is, frissen sütött rétesek, piték, az egyik faluból, ahol a közmunka-programban bizonyára több jó háziasszony van, tényleg nagyon finom. A többi élelmiszeripari terméket inkább csak nézegetik az emberek, sétálva, meg-megállva.

Pár helyen kerámiatárgyak, és famunkák is vannak, létrák, fa virágtartók, több faluban készítenek térburkoló betontéglákat.  És persze látni az elmaradhatatlan seprűkötés termékeit is. Pár száz forintért adják. Eszembe is jut, talán tavalyi történet, az egyik faluban mesélték nekem, hogy látogatójuk volt a közmunkaprogramban, a „központból”, és mondta nekik a program irányításával foglalkozó szakember, nem jól árazzák be a seprűket, nem így kellene, hogy megnézik, mennyiért lehet kapni, és ennek alámennek kicsit, hátha így el tudják adni. Inkább úgy kellene, hogy nézzék meg, mit fordítanak rá, adjanak össze mindent, anyagköltséget, szállítást, a munkabéreket is, és úgy osszák vissza, az elkészült seprűk darabszámával. Annyiért kellene árulniuk minimum. Kiszámolták. Így azonban nem pár száz, hanem több ezer Ft jött ki, ilyen árat még kimondani is nevetséges érte.

No meg itt vannak a kosárfonás termékei. A másik nagy program, amire rengeteg tanfolyam volt, országszerte. Mivel nagy kaskákat, a mezőgazdaságban használatos dolgokat már nem vesz senki, (hiszen nincs már ezeket használó mezőgazdaság) így a bevásárlókosarak, és különféle más holmik, újság- virág-, ital-, esernyő-, szennyes tartók, stb. készülnek inkább. Igazi, vesszőből készültet kevés helyen láttam, helyette egy másik őrület van, sodrott papírból készült fonás, ebből rengeteg van, minden színben. Inkább kisebb dolgokat készítenek belőle, kenyereskosarakat, kerek dobozokat, zömében funkciótlan dolgokat, a fényképtartótól a kis-talicskáig, az elefánt alakú virág-, vagy csibe alakú tojástartóig. Mind vesszőnek akar látszani, de nem az. És nem állnak meg itt, beragasztott képekkel, csipkékkel, szalagokkal díszítik, egy szakember számára tényleg rémisztően kaotikus látványt létrehozva. Egy helyen gyékényfonás is van, szakajtókat már nem vesznek, de van harangforma gyékényből, és szögletes fürdőszobakosár, lila selyem szalag díszítéssel. Meg csészényi méretű füles-kosárka is, lila mintás anyagdísszel, farkasfoggal, csipkével, száraz virággal, bár lehet, művirág (de ez már teljesen mindegy, már nem lehet ezzel rontani az összhatáson).

Aztán ott vannak a textilmunkák. Arányaiban ebből van a legtöbb a vásárban. Rengeteg párna, hosszú, kerek, óvodába, kerti székre, szinte minden standon. Rongyszőnyegek is vannak bőven. Hímzések, terítőkön, párnákon, táskákon , falvédőkön, egy helyen népviseletre hajazó is van is, ingeken.

A párnákon, terítőkön sokszor többféle anyagot is használnak, mintás a mintással, össze nem illő színekkel, és még egy csipkesorral is megfejelve a végén. Műszálas a pamuttal, az sem gond. Futballcsapatok színeiből, címereivel is. Nagyon sok ismeretlen rendeltetésű textilholmit látok, találgatom, mi lehet, cikkekből varrt párnaszerű valami, középen textilrózsa…ülni nem lehet rá, kényelmetlen lehet, talán valami dísz lehet…de vajon hova? És minek? Falapra égetett pagoda, meg Mona Lisa, Charlie Chaplin, öreg indián, árpád sávos zászló,  gésa, holland vízimalom, Hófehérke és más  Walt Disney figura, szőlőfürt, van még itt beljebb is, invitál az árus, mindenféle, csak nem fért ki előre.

Furcsa kabalák, spongyabob, nyelvét nyújtó smile, tenyérnyi, nem tudom, mire lehet jó, párnának kicsi, kabalának kevés. Szív alakú párna, Erzsi felirattal. Agyoncsicsázott valami csipkével, a közepén filléres mécsessel, ránézésre is tűzveszélyes. Horgolt tenyérnyi kistálak, csipkéből, kikeményítve. Pár helyen csipkeverést is tanultak, na, ilyet se láttam még, Nagy-Magyarország vert csipkéből (középen a mai mérettel), üvegezett keretben. Alatta szintén vert csipkéből egy piros címerforma, benne egy jegesmedve. Na, és persze kereszt is, csipkéből.

Vajon hol értékesítik ezeket? Ki veszi meg? Ki tervezi? Írtam már korábban is erről, hogy mennyire hiányzik itt a tudás, az ízlés, a hagyományőrzés, pedig akkor csak töredékét láttam a termékeknek. Most, így, tömegesen még erősebben érzem, milyen rossz az irány.

Azt is világosan látom, mekkora lehetőség lenne. Visszahozható lehetne a háziipari termékek sora, hiszen ezek az asszonyok jól tudnak varrni, hímezni, kötni, horgolni, csipkét verni, ott van a kezükben a tudás, de nincs, vagy alig látni valahol hozzáértő irányítást, aki az értékes, hagyományőrző, vagy praktikus termékekkel az eladhatóság felé vinné őket.

És milyen egyszerű lenne összehangolni a településeket, megnézni, hol, mihez van nagyobb adottság, és feltétel. Meg persze ott a legfontosabb: piacot keresni, és értékesíteni. Nagyon sajnálom, hogy ennyi munka félrecsúszik. Mennyi idő, energia, pénz, és mennyi értékes dolog lehetne belőle. Amiért egyszer talán még normális fizetést is kaphatnának a közmunkabér helyett. Vajon miért nem gondolkodnak ebben az irányban? Hogy, ha már beleölnek ennyi pénzt, akkor egy kicsivel toldják még meg, és tegyenek szakembereket is a tevékenységek mellé. Akik megtervezik a termékeket. Ízléssel, használatra alkalmas tárgyak tervezői tudásával. Mert így nagyon lehangoló az egész.

Komolyan nem értem, miért nem szólnak a szakemberek. Legalább ők. Miért asszisztál mindenki ehhez az egészhez?

IMG_6916