Az Igazgyöngy stratégiája átfogja az élet minden területét, a fejlesztéseket pedig a kisgyermekkortól a felnőttkorig ütemezi. Kezdődik az egész a baba-mama klubbal (vagy talán még korábban, a kismamákkal), itt a három év alattiakra és az anyukákra fókuszálunk, aztán jön az óvodás korosztály (sokan járnak a tanodánkba a testvéreikkel), őket követi az általános iskolás korosztály, ahol a szociális készségekre összpontosító művészetoktatás mellett a tanoda segíti a gyerekek előmenetelét, aztán a középiskolások, végül a felnőttekre irányuló fejlesztések.

A legkudarcosabb a középiskola, kevés gyereket sikerül jelenleg még a 16. életév után a rendszerben tartani, de bizakodunk, hogy a mostani tanodásoknál már nem lesz ilyen gond.

A folyamat a stratégiában nem úgy néz ki persze, hogy elkezdjük egy kisgyerekkel, és úgy visszük tovább a szakmaszerzésig, lassan építve az egészet, párhuzamosan megy minden, és mindenhol vannak benne szereplők. És nyilván, aki a pozitív hatások kereszttüzében több időt tölt, ott látványosabb a változás. Azért is kevesebb a siker a mostani középiskolásoknál, mert mikor ők az általános iskola alsó tagozatába jártak, pl. még nem volt tanodánk, ami segítette volna az alapkészségeik biztosabb fejlesztését. Így a továbbgörgetett hiányok a középiskolában alkalmatlanná tették őket a továbblépésre, és ennek összes hozadékával, a tankötelezettségi korhatár után otthon maradtak inkább. Szakma nélkül. Épp úgy, mint a szüleik. (Meg persze hozzátesz a problémához a szakképzés alkalmatlansága is.)

A folyamat vége a felnőttekkel végzett munka. Ez is sokrétű, áthatja a közösségfejlesztés, de benne van az önfenntartási képességek és a munkavállalói kompetenciák fejlesztése is. A munka nagyon fontos elem ebben az egészben. Mert minden, de ez, különösen visszahat a gyerekekre is, fontos, hogy lássák dolgozni a szülőt, más a minta így, rendes munkaviszonyban, rendes fizetésért, értéket teremtve, más, mint az alkalmi, vagy fekete munkán, vagy a közmunkán.

Biztos vagyok abban, hogy csak akkor tudunk valós, fenntartható változást elérni, ha munkahelyeket is teremtünk, ahol a felnőttek dolgozhatnak, és ahová becsatornázódhatnak azok a fiatalok, akik már munkaképes korúak. Így lehet csak egységes rendszerré formálni a fejlesztést.

A munkára nevelésben két vonal létezik: vagy a mobilitásra törekvés, vagyis képessé tenni őket arra, hogy elmenjenek munkát vállalni oda, ahol van, vagy a helyben maradóknak munkahelyet teremteni. Mindkettő fontos, és egyiket sem szabad elengedni. Aki mobilis, még, ha nincs is szakmája, még, ha szakaszosan is, de elmegy, és munkát keres. Van olyan is, aki előbb elmegy, majd utánamegy a család is. Örülünk, ha megmaradnak ott. De sokan visszajönnek.

Nehéz kérdés, hogy milyen munkahelyet teremtsünk azoknak, akik itthon maradnak? A szegregátumokba nem tervez senki vállalkozást. Még társadalmi vállalkozást se nagyon…. Mert itt a felnőtteknél kell bepótolni mindazt, amit sem az iskolától, sem a családtól, sem más munkahelyen nem tanulhattak meg. És ez nem egyszerű. Fenntarthatóvá tenni pedig végképp nem az.

Sokan, nagyon sokan adnak tanácsokat, hogy mit kellene nekünk ezen a területen megpróbálni. Átgondolok mindent, bár a tanácsok nagy része alkalmatlan. Olyan pofon egyszerűen megvalósítható, jó ötletnek tűnik, de csak annak, aki nem ismeri közelről a feltételeket. Nézem azt is, a települések a leszakadó térségekben mivel foglalkoznak, van-e valahol sikeres elem a közmunkaprogramban. Na, nem úgy, hogy az fenntartható legyen, hiszen egyik sem működne az állam által biztosított bérek nélkül, hanem, hogy láttat-e valami értéket a termelésből. Megvannak a sztenderd elemek sokfele, a száraztészta-készítés, a kosárfonás, a seprűkötés. Nem érdemes kiszámolni sem, mennyibe kerül az előállítása pl. egy seprűnek. A munkabéreket, járulékokat is számolva, horribilis összeg jönne ki.

Van, ahol kézműves-tevékenységgel próbálkoznak, horgolással, hímzéssel, táskavarrással, kabalafigurákkal. Ez utóbbiakhoz azonban olyan tudás is kellene, ami a dizájnhoz tartozik, a célszerűség, eladhatóság is szempont lenne benne, de ez hiányzik. Így csak időtöltés marad, némi fizetésért. És ott van a növénytermesztés, fólia is van sokfele, zöldségtermelés, savanyúságok készítése, máshol pár disznó hízik, vagy kecskével próbálkoznak, sajtkészítéssel. Van, ahol virágokat termesztenek, és kiültetik a faluba, máshol betonelemeket vagy fa virágtartókat készítenek. Ezek is leginkább a települési intézményeket segítik. Kevés helyen van valós bevétel belőle, ott is minimális. Azt meg nem látni, hogy üzleti terv is lenne, vagy mérleget vonna bárki is a tevékenységből.

Persze nem sok mozgástér marad egy leszakadó térségben a munkahelyteremtésre. Az élelmiszer feldolgozás, az alapanyagok megtermelésével mindenképpen jó terület az értéket teremtő munkához, persze ha a munkavállalói képességek fejlesztése is kapcsolódik hozzá.. Ebben sem egyszerű megtalálni, mi az, ami ott jól terem, és mit lehet készíteni belőle, ami piacképes lehet. Mert amit otthon szívesen kipróbálunk pár üveggel, mint a különböző ízesítésű, tökből készült kompót, az nehezen tör be a piacra, hogy az emberek tömegesen vásárolják. A kézművesjelleg megtartása azonban az élelmiszer-feldolgozásban mindenképpen járható út.

A tárgykészítés, a kézművesség csak akkor alkalmas a munkahelyteremtésre, ha dizájner tudást tudunk hozzá kapcsolni, és persze az értékesítés rendszerét is kiépítjük. Sok lehangoló terméket látni, rémes táskákat, kabalafigurákat, semmire sem jó dísztárgyakat, tányéralátéteket, üvegfestéseket, süt róluk, hogy szakember a közelében sem volt, sem a tervezésénél, sem a kivitelezésnél, szánalmas lenyomatai ezek a szegények munkavállalásának. Megvenni senki sem fogja őket, eladhatatlanok, és ez nem segíti az önbizalom-építését annak, aki készítette.

Ezeknek, beleértve az asztalosműhelyeket is, muszáj szaktudással és ízléssel bíró mestereket, szakembereket alkalmazni. Így igazán érték teremtődne.

Sokat tanultunk az Igazgyöngyben erről is. Sok segítő szakember tudása, munkája van abban, amit most már márkanévvel illettünk. Szuno-termékeink kézművestermékek, az Amari pedig az  élelmiszerfeldolgozás területén jelent egyre bővülő kínálatot. Az értékesítés szociális webshopban (http://shop.igazgyongy-alapitvany.hu/), és a fővárosban a Kabinet Galériában (https://www.facebook.com/kabinetgaleria/?fref=ts) történik.

Már évek óta növekvő mértékben termel bevételt, mégis, messze vagyunk még a fenntarthatóságtól. A munkavállalói kompetenciák fejlesztése folyamatos. Nagyon messziről indultunk, de haladunk. Az ő fejlesztésük mellett tanuljuk az üzleti tervezést, a marketinget, mert a nélkül nem megy. És sosem felejtjük a legfontosabbat: a szegénységben készült termékeknél is az első üzenet a minőség legyen. Csak a második lehet a szociális üzenet. Másképp sosem lesz fenntartható a társadalmi vállalkozás. Mert a szánalomból megvett termékek nem számítanak igazi értékesítésnek.

Most, hogy ezt így végig gondoltam, különösen látszik, milyen távol van egymástól a közmunka és a társadalmi vállalkozás… Pedig a célcsoport ugyanaz. És a cél is. Hogy visszavezessük (vagy bevezessük) őket a munka világába.

14440882_1277933712236869_5739814213132196037_n