Az ösztöndíjprogramunk sikeres, továbbra is. A nemrég zárt tanévben már 65 gyerek részesült benne, 12 településről, köztük már 7 középiskolás. Tisztán civil támogatással, ami szintén csodálatos, hogy ilyen sokan áldoznak rá, kiszámítható módon, tetemes összeget.

Nemrég küldtem el a beszámolót a támogatóknak (kivéve kettőnek, akinek az emailcímét nem találjuk, sehogyan sem, kérem, ha olvassa, és nem kapta meg a tájékoztatót jelentkezzen).

Az ösztöndíjprogramon belül négyféle támogatás van. Az egyik, az Igazgyöngy-ösztöndíj, ami 10 ezer forintot jelent havonta, ebben 47 gyerek részesül. Aztán ennek van egy „ösztöndíj előszobája” 5 ezer forinttal, akik javítanak, de még nem elég a teljes ösztöndíjhoz, még van, aki jobb náluk, vagy rontottak, de adunk még egy esélyt a javításra. Szóval, ez a „biztató” célú ösztöndíj, jelzéséül, hogy látjuk, értékeljük a teljesítményt, figyelünk rá, és van esélye feljebb lépni.

Aztán ebben a tanévben indult a Dragan-ösztöndíj. Ez egy kiemelt támogatás, havi 30 ezer forinttal, és a szakmaszerzésig támogatja a kiválasztottat, itt mi is kiemelt teljesítményt várunk el. Ebben 4 tanulónk van.

Az idén, már a félév megkezdése után jóval, jelentkezett még egy támogató (mögötte egy munkahelyi kollektíva), külföldről. Mivel félévente értékeljük a gyerekeket a programban, és ekkor van lehetőség új felvételre is, így ezt már nem tettük be az Igazgyöngy-ösztöndíjba, hanem egy művészetoktatási támogatást hoztunk létre belőle. Ezzel biztosítva lett egy tanévre 40 ösztöndíjas gyereknek a művészeti képzésben való részvétele, az „örökbefogadók” térítési díjra irányuló támogatását pedig másik 40 gyerekre irányíthattuk.

Az évi értékelésnél egyébként több dolog is felmerült, amin a következő tanévben változtatunk. Az egyik, hogy ez utóbbi kategóriát egy új célcsoportra vezetjük be. Az eddigi ösztöndíj alapja a tanulmányi előmenetel az általános, vagy középiskolában, ehhez jön a művészeti iskolában a teljesítmény, a magaviselet, és a szülők gyerekekre irányuló tudatos támogatása, közösségi részvétele. Így próbáljuk elérni, hogy olyan háttér legyen a gyerek mögött, ami biztos alapot adhat a továbbtanuláshoz. A mentor követi a gyerek és a család részvételét is, minden területen.

Az iskolák zömében sikerül egy irányból, egy szemlélettel hatnunk. Ám évek óta érzékeljük, hogy vannak gyerekek, akik csak nálunk működnek, az iskolájuk folyamatosan panasszal, intőkkel, figyelmeztetésekkel van az irányukba. Ezek a gyerekek különösen problémás családokból érkeznek, és az általános iskola nem talál hozzájuk utat, minden erőfeszítésünk ellenére. Miközben hozzánk, szabad akaratból jönnek, még több időt is töltve az alkotással, mint amit kérünk, elmélyülten alkotva, koncentráltan, sikerrel. Ám, ha az ösztöndíjszabályzatunkat tekintjük, őket ki kell tennünk, mert romlik a tanulmányi eredményük, és folyamatosan gondot jelez velük az iskolájuk. De ha megtesszük, mi rúgjuk az utolsót beléjük, és tőlünk is az a visszajelzés jön, hogy nem vagy jó, akkor sem, ha itt jó vagy, ez nem lényeges. Pedig nagyon is az. Többnyire olyan tanár-gyerek kapcsolat van mögötte, ami tényleg az utolsó szalmaszál. Mert a család is rémes, a gyerek egyedül van, negatív hatások kereszttüzében.

Persze ez mutatja azt is, mennyire fontos lenne a pozitív viszonyulás hozzájuk is, az esély megadása, a támogatásuk. Mert a negatívra ők is negatívan reagálnak, és ez állandósul körülöttük, olyan skatulyába téve őket, amiből csak lefele vezet az út. Szóval, nekik fogunk létrehozni egy művészetis-támogatást. Bízva abban, hogy erőt tudunk adni nekik a tanuláshoz való viszony javítására.

Aztán lesz még egy változtatásunk. Tulajdonképpen évek óta nem értjük, miért van az, hogy amikor kiesik egy-egy gyerek, mert leelőzik, ránt egyet a vállán, és úgy tűnik, nem érdekli, pedig amikor bekerült a programba, sugárzott az örömtől. Ilyenkor a szülőket is kérdeztük, de a válasz az volt, hogy nem tudják, hiába mondják neki, stb.

Válasz erre a közösségből jött, munkatársainktól, akiknek gyerekei szintén ösztöndíjasok. És a faluban látják belülről is azt, amit mi nem. (Megint egy bizonyíték arra, hogy nélkülük, az ő tudásuk, és véleményük nélkül nem tudunk sikeresnek lenni ebben a munkában.) A lényeg pedig az, hogy a családok nincsenek egy szinten ebben sem. Amikor a támogatást megkapják, az utolsó héten, akkor többnyire élelemre fordítják, de a gyerek tudja, hogy amint a következő héten jövedelemhez jutnak, elmennek vele a boltba, és az ösztöndíj összegét (vagy legalább egy részét) rá fordítják. A gyerek tudja ezt, követi, megmarad a motiváció, a vágyakozás és a beteljesülés is. A család pedig kiegyenlítettebb fenntartást tud biztosítani így az ösztöndíjjal, de nem felejti el, hogy miért kapják, kinek a jóvoltából.

De vannak családok, szülők, akik mindezt a gyerek kihagyása nélkül teszik, nem tudatosítják benne, hogy ez az ő teljesítménye, az ösztöndíj úgy folyik be a családi költségvetésbe, hogy a gyerek nem vesz észre belőle semmit, nincs semmi pozitív visszacsatolás neki, sem szóban, sem tárgyiasulva. Elveszti hát a motivációt, mert számára az nem értelmezhető, hogy beleadták a tartozásba, és majd, ha jövedelemhez jutnak, élelmiszerszámlákkal elszámolnak a támogatással. A gyerek ebből nem tud építkezni. Ezek a szülők többnyire a számlákkal is manipulálnak, hogy azt a látszatot keltsék, a gyerekre is fordítják, miközben ugyanannyit kap, mint a többi testvére, akivel esetleg még tanulási gond is van.

Szóval, ezen változtatnunk kell. A javaslatuk az, hogy ezeknél a családoknál vezessük azt be, amit több, problémás családban élő, támogatott gyereknél folytatunk. Vagyis, ebben az esetben az ösztöndíj felét tartsuk vissza, és mi menjünk el a gyerekkel a boltba, vegyük meg neki, amit szeretne, és persze ami az életét, tanulását támogatja. Lehessen neki „gyűjteni” belőle, ha valami nagyobb dolgot szeretne. És az csak az övé lehessen. A másik fele pedig menjen a családnál az alapszükségletekbe, mint eddig, hiszen közvetve az is a gyerekre fordítódik, csak a család ezt nem tudja tudatosítani.

Bízunk benne, hogy így még jobban fog működni. Ez is azt igazolja, mennyire fontos, hogy a támogatásokat mentoráljuk, és a közösség figyelmére, erejére is támaszkodhassunk. Meg azt is, hogy megint a mi többségi tudatunkra, elvárásunkra építettünk valamit, ami nekünk logikusnak tűnik, a mi szocializációnkkal, miközben a szegénység törvényei, a szülői képességek hiánya, és az ő szocializációjuk mást diktál.

Köszönöm a támogatóknak, hogy az elmúlt tanévben is mellettünk voltak. Pár szót még az eredményekről: Összességében 7 főnek változatlan maradt a teljesítménye, 33 fő javított, 24-nél volt rontás, de kisebb mértékű, mint a javítások százaléka, sokuknál csak egy-két jegy, főleg az alsó tagozatról a felsőbe lépve. Párat biztosan „leelőztek” osztálytársaik, szeptemberben új névsort készítünk majd. De a többség marad, halad tovább a támogatásunkkal, egy kiszámíthatóbb, jobb élet felé.

És amit különösen fontosnak érzek: a leglátványosabb javulás Toldon van, ahol az alapítvány esélyteremtő modelljét fejlesztjük, a többirányú, egymást támogató hatásokkal, a tanodával, közösségfejlesztéssel, munkahely-teremtéssel. Itt indult az ösztöndíjprogram pár éve, akkor alig érték el a hármast a legjobbak. És most a 12 toldi ösztöndíjasunk átlaga 4,2! 10 fő javított, 1 maradt ugyanazon az eredményen, és csupán 1 fő rontott.

Fontos ez, mert a komplex beavatkozás sikerét mutatja. Mert csak így lehet. Ebben biztos vagyok.

IMG_6421