A Katalizátor Hálózat csütörtöki rendezvényének témája a roma integráció és az egyház viszonya volt. A témához Beer Miklós püspök urat és engem hívtak meg beszélgetőpartnerként.

Izgatottan készültem, bár azt Beer Miklós korábbi nyilatkozatai alapján sejtettem, hogy nagy vita köztünk nem lesz. Ám volt egyszer egy riport vele, amire én is reagáltam nyilvánosan, amiben a szegeregációról, mint lehetséges megoldásról nyilatkozott, így mégis gondoltam, lehet belőle akár vita is. De nem volt.

Készültem pedig, főleg a jogszabályi hézagokból, meg átolvastam újra a helyi egyházi-állami-civil deszegregációs célú egyeztetések jegyzőkönyveit, hiszen ezekből friss megtapasztalásom van az álláspontok védésének technikáiról is. Bár ezek a megtapasztalások itt a református egyházról szólnak, nem a katolikusról, de ennek most a téma szempontjából nincs jelentősége, történelmi egyház ez is, az is, ugyanazokkal a jogosítványokkal, reakciókkal, és az oktatásban a szegregáló hatást ugyanúgy gerjesztve.

Gondolkoztam pl., hogy vajon ő meg tudja-e értetni velem majd azt a számomra legnagyobb ellentmondást, hogy az egyházi iskolákban nincs helye a halmozottan hátrányos helyzetű, roma gyerekeknek. Akik egybeesnek a legszegényebb társadalmi csoportokkal, és az egyház a keresztyéni értékrend hiányára hivatkozva elutasítja őket.  Mert ezt olvashatjuk pl. egy egyházi iskola honlapján: „Tájékoztatjuk a kedves szülőket arról, hogy iskolánk NEM körzetes iskola, így csak és kizárólag azok a tanulók nyernek felvételt, akik számára a tanulás érték, valamint a keresztyéni értékrend alapvetés.”

Mert ezt nem értem leginkább. Én, nem vallásgyakorlóként, de a Bibliát ismerve, mást képzelek az egyházról, meg a keresztyén értékrendről is. Kérdeztem is erről a beszélgetés előtt egy vallásos barátomat: Rosszul emlékszem, hogy Jézus épp ezek felé az emberek felé fordult? Egy csomó történet van arról, ahogy lehajolt a tolvajhoz, a rablóhoz, a prostituálthoz, kirekesztődötthöz, és felemelte…. És nem emlékszem a történetekben arra, hogy előtte megkérdezte volna őket arról, alapvetés-e nekik a keresztényi értékrend. Vagy rosszul értelmezem? Ő is szűrte őket, és akinél nem látta ezt, attól elfordult, otthagyta? Vagy azóta valami alapvetően megváltozott? Ha ma köztünk lenne, ő is válogatna? És csak annak adna lehetőséget a változásra, akik kinyilvánítják, hogy érték számukra a tanulás?

Különben ez is nagyon érdekes…. és ennek is próbáltam utánanézni, hogy ezeket a döntéseket milyen jogszabályi háttér alapján hozzák meg? Van valami központilag elfogadott szintfelmérő a keresztyéni értékrend szerinti életről? Ki mondja meg, hogy ki felel meg ennek, és miért? Mi alapján íródik a lelkészi ajánlás? Mit jelent az, hogy a szülők „rendezett egyházi kapcsolatokkal rendelkeznek”?  Mert állítólag nem azt jelenti, hogy fizetnek-e egyházadót, vagy járnak-e tamplomba… Ezekben, épp azért, mert nincs pontosítva, óriási mozgástere van a helyi egyházi iskolának, iskolafenntartónak. Amiben más erők kezdenek mozogni, más érdekek, amelyek messze esnek attól a bizonyos sokat emlegetett értékrendtől. Ami valamikor máshogy hangzott. Hiszen a legtöbb rend azzal a céllal alakult, hogy a szegényeken segítsen. És most elitista oktatási rendszerük van, ahonnan kizárják a legelesettebbeket. (Tisztelet a kivételnek, mint pl. a szaléziak, akik megmaradtak szent küldetésüknél.)

Nos, efféléket akartam felvetni, szó is volt róla, de vita nem gerjedt közöttünk. Nem volt olyan pont, amiben ne értettünk volna egyet. Püspök úr, igazi keresztyén ember, aki pontosan érzi és tudja a helyzet tarthatatlanságát. Korábban (és most is) annyi mindent kaptam már az egyháztól, amikor ezt feszegettem, különböző vérmérséklettel és intelligenciával reagáltak rám: nem mondok igazat, hamisak az adataim, rosszul vagyok tájékoztatva, csúsztatok, hazugságokat állítok, szándékosan keltem a feszültséget, pénzt kapok ezért, állandóan szidom az egyházat, stb. Most ez fel sem merült. Egészen meglepő volt nekem, hogy nem akarja bizonyítani az ellenkezőjét annak, amit mondok, nem hazudtol meg, mint ahogy azt eddig megtapasztaltam ebben a folyamatban, minden szinten.

Őszintén, csúsztatás nélkül tudtunk beszélni a helyzetről, arról, mekkora problémává vált a roma integráció kérdése, mennyi rossz döntés vezetett idáig, hogy hol az oktatás szerepe, vagy a tanodáké, milyen elmozdulást vállalhatna fel az egyház. A népes hallgatóság részéről is hangoztak el kérdések, javaslatok. Egyetértettünk, hogy a szegregációban felelőssége van az egyháznak, és hiába a példaként említett pár csodás pap, aki eredményesen dolgozik a romákkal, az egyházon belül (is) nagyobb az elutasítás, mint az elfogadás.

Sokszor érzem azt, hogy széllel szemben harcolok, és ez a szél egyre jobban erősödik. Sokszor érzem azt is, hogy magam maradok. De most úgy éreztem, neki még nehezebb lehet. Pedig mellette még a pápa is ott áll….aki ugyanezeket az elveket vallja. Pedig neki a hite is segít. Mégis maga harcol, ellenszélben ő is. És ez nagyon szomorú.

Sok egyházi embert ismerek, és sokat közülük nagyon tisztelek. Most megismerhettem egy újat közülük, aki előtt fejet hajtok. (A végén, tréfásan azt mondta, hogy adjon a  Jóisten sok ilyen „nőstény oroszlánt”, mint én. Mert akkor talán van remény a változásra.)

És persze ismerek olyanokat is, sokat, akik csak „papíron” keresztyének. Mert amit tesznek, az méltatlan ahhoz, amit az egyháznak képviselni kellene. Nem tudom elhinni, hogy ők nem látják ezt. Ezt, amit a püspök úr is kimond. Ami nyilvánvalóan látszik, hiába hazudtolnak meg, hiába csomagolják a saját maguk által alkotott hamis keresztyén szabályokba az elutasítást, a kirekesztést. Mert ezt nem lehet nem láthatóvá tenni, ezt nem lehet becsomagolni semmiféle egyházi értékrendbe. Pont nekik lenne a legnagyobb feladatuk, hogy segítsenek ezeken a gyerekeken.  A vallásos barátom, mikor beszélgettünk, azt mondta, csak azt nem érti, ha igazán hisznek Istenben, nem gondolnak bele, mikor majd ott kell állniuk, és számot adni az életükről, tetteikről, hogy akkor mi lesz? Nem tudom. Lehet, nem hisznek igazán Istenben? Csak egy szerep az egész?

Változási lehetőség? Talán, ha a többség az egyházon belül így gondolkodna, mint Beer Miklós. Vagy legalább látnánk, hogy az általa (és a pápa) által képviselt álláspont terjedne, teret kapna.  De azt, hogy mikor éri el az igaz keresztyének száma a kritikus tömeget, ami változást hozhat, nehéz megjósolni. Most úgy gondolom, jelenleg ők is vesztésre állnak…

istenes ház