Azt hiszem, ez a terület is azt mutatja, mennyire végletesen kettészakad a társadalmunk. Olyan fogalom jelenik meg az életünkben, ami napjainké, hiszen ma már mindenki tudja, vigyázni kell a környezetünkre, a környezetszennyezés káros, csökkenteni kell az ökológiai lábnyomunkat, stb. Ez lett a 21. század egyik legnagyobb problémája. Mindeközben viszont emberek élnek 19.századi szegénységben, akik számára ez az egész környezettudatosság értelmezhetetlen.

Így van ez a táplálkozással is. Változtatni kellene, tudatosan, hogy egészségesebb, hosszabb életű legyen mindenki. Sokat olvashatunk arról, hogy mennyit lendítene a lakosság egészségi állapotán, ha csökkentené a szénhidrátbevitelt, a fehér liszt, a cukor arányát a táplálkozásában, miközben családok élnek úgy, hogy a kenyér a legmeghatározóbb a napi étkezésükben. Egy hattagú család hétvégi bevásárlása hat kilós kenyér. Alig jut hús, tejtermék az asztalra, a zöldség, gyümölcs is ritka vendég. Egyszerűen azért, mert nem telik rá. Mert az egészséges táplálkozás többe kerül, mint a kenyér. És akinek nincs elég pénze, annak is ennie kell valamit.

A fűtésről is hallani most sokat. Hogy milyen környezetszennyező szeméttel, műanyagokkal, gumival tüzelni. És milyen felelőtlenek az emberek, akik ezt teszik, mert veszélyeztetik mások egészségi állapotát is. Ami nyilván így van. Ám azt hiszem, senki sem jószántából tüzel szeméttel, sőt minden éghetővel. Hanem azért, mert nem jut hozzá olyan tüzelőanyaghoz, amivel környezetbarát módon fűthetne. Nincsen rá pénze. Nincs annyi jövedelme, hogy ezt, mint szempontot be tudja emelni az életébe.

A családok, akiken próbálunk segíteni, jellemzően ilyenek. Kis tűzhelyekkel rendelkeznek, amivel fűtik az egyetlen szobát, ahol a család télen összehúzódik. Olyan kályhák ezek, amiknek a tetején meg is lehet főzni. Ebbe leginkább fával tüzelnek, ha van, és e mellett minden mással, ami éghető. Rákerül a rossz ruha, cipő, gumicsizma is. Minden. Tél végére sok családnál a bútorok is megfogyatkoznak. Mert hideg van. És fűteni kell.

Tüzelnének ők is szívesen bükkfával, vagy akáccal, de még a nyárfa is tökéletes lenne. Mázsája 2500-3500 Ft körül van, és még ki is kell szállíttatni. Annyi pénz sosincs, hogy egy télre bevásároljanak, heti, kétheti adagokat vesznek maximum. A fabrikett még nagyobb luxus, ami mellette szól, hogy kis csomagokban is kapható, így egyszerre kevés is vehető, és biciklin is elvihető. Már, ha valaki olyan távolságban lakik, hogy biciklivel érte mehet.

Lesz szociális tűzifa az idén is, valamennyi, volt rá önkormányzati pályázat, nyertek is a környékbeli települések, de hogy mikor kerül kiosztásra, azt nem lehet tudni. A hideg pedig naponta itt van. Az nem várja meg az állami segítséget.

Gyűjtöget hát mindenki, ahol csak tud. Biciklivel, a kukát maguk után húzva, vagy valami más, kereken gördülő alkalmatossággal. Nincsenek nagy fák rajtuk. Az egy nyáron kihajtott akác, vagy más faféleség leginkább kétujjnyi gallyakat ad csak. És ezt sem szabad gyűjteni. Még az elhagyott telkekről sem, az út mellől sem, csak engedéllyel. Sokat portyáznak, akik ellenőrzik, mégis folyamatosan gyérül a nyáron áthatolhatatlannak tűnő ágrengeteg. Már átlátni mindegyiken. Először a vastagabbak tűntek el belőlük, aztán a vékonyabbak is. Ha nagy a hideg, az ujjnyi ágak is sorra kerülnek majd. Mert fűteni kell, a gyerekek fáznak.

A tavalyi tél kegyes volt… az idei a héten már megmutatta, most nem lesz az. A mínusz öt-tíz fok már nagyon hideg ott, ahol a fűtés gondot jelent. Felkerültek a pokrócok az ablakokra, ajtókra. Minden háznál a legfontosabb felszerelés lett a fejsze, a fűrész.

Ha iskola van, a felnőttek gyűjtenek tüzelőt, ha hazaérnek a gyerekek, és hét végén ők is beszállnak. Mégis kevés a vidáman füstölő kémény. A kukákban sem sok szemét gyűlik össze.

A kis kályhák nehezen bírják a megterhelést. Sok szétég egy tél után. Ezeket is fára találták ki, nem a magasabb hőfokon égő műanyag szemétre. Új kályhát venni ezeknek a családoknak képtelenség. Szerencsére még mindig sok kapható kéztől, használtan, régi tűzhelyek, sparheltek, csempés hordozható kályhák kerülnek elő, főleg az idősebbektől, hagyatékokból. Sok családnak segítünk mi is. Kályhával, kályhacsővel. A kéménykotrást megcsinálják. Főleg, ha szólunk…. Némelyik kémény is rémes állapotban van.

Sokszor írtam már, mennyire nem szeretem a telet, mióta ezt a munkát végzem. Mindig bennem van a félelem, hogy reggelre kihűl valaki, vagy megfullad egy család a rossz kályhától. Nem szeretem, mert túl sok beteg, megfázott gyereket látok. A gyerekgyógyszer-kiváltásainkra fordított összegek ilyenkor az egekbe szöknek. Jön az utánozhatatlan szag is, a füst és a mosdatlanság sajátos keveréke, az egy ruhában iskolába járó, testnevelés órán ugráló és ugyanabban a ruhában alvó gyerekek szaga, mert a hideg háttérbe szorítja a levetkőzést, a mosdást, és a mosást is. A hideg még nehezebbé tesz mindent.

Mindezért a környezettudatosság kérdését is másképp látom innen.  Mert ilyen közelről más lesz a fontossági sorrend. Még nálam is, aki pedig elkötelezett a környezetvédelem iránt.

Mert arra a kérdésre, hogy mivel fűtsenek azok, akiknek nincs mivel, arra nem látok választ. Sehol. A környezettudatosság ott értelmezhető csak, ahol van erre mozgástér. Jó lenne, ha mindenki olyan körülmények között élne, hogy erre is tudna figyelni. De ahol a “nincs” diktál, ott más szabályok szervezik az életet.

20161207_143001_resized_2