A hét egyik híre volt, amit aztán a sajtó jócskán felkapott, hogy a Gandhi Gimnáziumban tartott ünnepségen kormányzati szintről elhangzott: tanulással és kitartással lehet kijutni a szegénységből.

Nyilván (így kiragadva a mondatot) is elgondolkoztam rajta. Mert én ezt nem ilyen egyszerűen látom. Persze én is azt gondolom, a tanulás, a kitartó tanulás fontos az úton…. de azt is tudom, hogy ezen az úton hány sorompó csapódik le a szegénységben élő gyerekek előtt. Látom, milyen keveseknek sikerül ez, és ahhoz is mennyi minden kell, hogy valaki sikerrel elinduljon e felé. Érzékelem, mennyi tényező amortizálja le az iskola hatását, és azt is, sokakban nagyon nehéz motivációt felépíteni a tanuláshoz. Meg a kitartáshoz is.

És az a legnagyobb bajom, hogy így mondva, hogy” tanulással és kitartással lehet kijutni a szegénységből”, ez azt az üzenetet is hordozza, hogy ez csak és kizárólag az egyéntől függ. A gyerektől.

E szerint nyilván van, aki úgy dönt, hogy tanul, kitartóan, és az nem lesz szegény, más meg úgy dönt, hogy nem, hát magára vessen. Ő az oka a szegénységének, senki más. De ha így van, és ez tényleg csak ennyi, akkor valami nagy gond van ezzel az egésszel…. mert ki akarna szegény maradni? Miért ne akarnának kitörni az emberek a szegénységből? Ha ennyi az egész, hogy tanulj kitartóan, és ez tényleg átmenne, akkor nem növekedne a szegénységben élő gyerekek száma… még a hátrányos helyzet, meg a szegénységmutatók újradefiniálása ellenére sem.

Vannak már nekünk is sikeresen tanuló gyerekeink. Akik kitartóak. Azt, hogy ezzel ki tudnak-e törni a szegénységből, még nem merem állítani, azt azonban biztosan tudom, hogy támogatók nélkül idáig sem jutottak volna el. Nem jutott volna el a kitartása ellenére sem pl. a fiú a pannonhalmi bencésekig, vagy a másik sem Győrbe, az egyetemig, és ő sem, aki a sikeres érettségi után a fővárosba ment, ahol már nem a közmunkában, hanem biztonsági őrként dolgozhat. Igaz, munkásszálláson él, és támogatja az itthoniakat is, és nem látom még, hogy juthat majd előbbre, családhoz, lakáshoz, de azt tudom, segítség nélkül ez sem ment volna. A segítséget pedig nem a rendszer adta. Hanem a civilek.

Azt hiszem, mióta ezt csinálom, és napi tapasztalatom van arról, mi a szegénység, megértettem: nem elég a jó képességű gyerek, a motiváció, a kitartás. Ha nincs plusz segítség, egy ember, egy szervezet, egy intézmény, aki mellette van, segíti, védi, támogatja, ösztöndíjhoz juttatja, fedelet ad a feje fölé, ételt, ruhát, iskolaszert, egy közösség, ami fenntartja a nyomor ezer szállal visszahúzó hatása felett, akkor nem megy. Magától egy gyereknek nem megy.

Nézzünk csak egy jó képességű gyereket! Általános iskolást, akiből lehetne bármi. Olyat, aki egy szegregátumban él. Generációk óta szegénységben élő családban. Nézzük ma, 2016-ban az esélyeit. Ki segíthet rajta, hogy kitörjön a szegénységből?

Első segítő nyilván a család. Akiknek sikerül, mellettük többnyire egy támogató család van (bár önmagában ez sem elég). Ám a legtöbb családban az átörökítés nem a tanulás irányába visz. Persze, a mondatok mindenhol elhangzanak: tanuljon, persze, hogy jó szakmája legyen… stb. De a valóságban ez egy olyan mondat marad, amit mi akarunk hallani, a többségi társadalomból. Hát mondják. De nem realizálódik tettekben, következetességben, elvárásban, motiválásban, lehetőség-teremtésben. Erre nincs tudás, nem ebben élnek, nem így, nem tesznek erőfeszítést érte, sokkal erősebb az, amit a családban nap, mint nap megélnek. Ráadásul a körülményeik olyan hátrányokat adnak már a születéstől, vagy tán még előbb, amit képtelenek ledolgozni.

Segíthet az iskola? Ma a szegény gyerekek egyre nagyobb százaléka tanul szegregálódó vagy szegregált iskolákban, osztályokban, a rendszer működése pedig további lehetőségeket teremt a szegregációra. Ahol túl sok a szegénység problémáját is a tanterembe behozó gyerek, ott az oktatás színvonala csökken, a tanárok kiégnek, hiszen minden erőfeszítésük ellenére sikertelen a munkájuk. A gyerekek itt nem tudnak plusz motivációt felvenni a tanulásra, kitartásra. Sokkal erősebb a többiek hatása. És ott az üzenet nem a tanulásról szól. A mai iskolarendszer eszköztelen a szegénységgel szemben, és nem tűnik úgy, hogy ezzel bármit szeretnének kezdeni.

Talán a közösség? A szegény gyerekek szegény, szétesett közösségekből jönnek. Akik előtt a közmunka karrierje körvonalazódik, akiknek napi megélhetési gondjaik vannak, akiknél az gátja lesz a távlatokban gondolkodásnak. Akiknél a pénz jelent rangot, nem a tanulás. És a pénz az elszegényedett közösségekben sosem legális úton terem.

A segítő egyházak? Az egyházak szegénypolitikája leginkább a missziók működési területein értelmezhető, az egyházi oktatás nem a hátrányos helyzetű gyerekek iskoláztatásáról szól. Főleg nem a halmozottan hátrányos helyzetűekről, a cigányokról. Előttük a legtöbb egyházi iskola a kapuját zárva tartja, a bibliát az iskolán kívül tartva mérvadónak.

Segíthet az állam felzárkóztatáspolitikája? Hát, erre a tanodapályázatok esete most jó példa. A működő tanodák zöme nem kapott támogatást, a korrupció átszőtte ezt a területet is. Az ösztöndíjprogramok? Csak töredékét érik el a szegény gyerekeknek, és ott is leginkább azokat, akik hozzáadott pedagógiai munka nélkül is működnek. Akik “partnerek”. A szegényekre specializálódott középiskolák keveseknek tudnak kitörési pontot adni. Az egyházi roma szakkolik hálózatába bekerülők száma is elenyésző azokhoz képest, akiket a nyomor nem ereszt.

Segíthet egy gazdagabb támogató? Ha van ilyen…. közvetítő, megbízhatóságot adó személy, szervezet nélkül bajos hozzájutni ilyenhez. Nagy cégek alapítványainak pályázatai? Oda is kell valaki, aki megírja a pályázatot… ha nincs, a lehetőség hiába adódik.

Esetleg a civilek? Ahol vannak velük foglalkozó civil szervezetek, ott lehet alapot adni mindahhoz, amit a rendszer nem tud megadni. De csak ott. A szegénység jóval nagyobb területeket érint, mint amit a civilek lefedni képesek.

Azt hiszem, aki ismeri a szegénység ördögi hatásait, az látja: egy benne élő gyerek semmire sem megy segítség nélkül. Fájó látnom, mennyi jobb sorsra érdemes gyerek termeli újra ugyanazt, amiben a szülei élnek. Pedig nem ezt akarja. Nem akar szegény maradni. Mégis az lesz. Ő is, és a gyerekei is.

14182629_1101104656636217_130446776_n