Korán kezdtük az adventi készülődést az idén az alapítványnál. Talán ez az év egyetlen olyan időszaka, amikor a legtöbb ember figyelme irányul a szegények felé. Mindenki, aki teheti, próbál adni valamit, segíteni, hogy legalább ez az ünnep mindenki számára ünnep legyen.

Sokan vannak persze, akik követik a munkánkat, folyamatosan, és vagy az oktatásunkat (örökbefogadó támogatók, ösztöndíjprogram, stb.), vagy az ehhez szorosan kapcsolódó szociális, segítő, esélyteremtő részt segítik (ruha, bútor, játékadományokkal, vagy éppen finanszírozva a fogamzásgátló, vagy gyerekgyógyszer-programot, stb.). Örülök azoknak is, akik „kampányszerűen”, csak ilyenkor jelennek meg körülöttünk, és a szegény családok körül. Mert azt mutatja, nagyon sok emberben él a szolidaritás, a másik felé fordulás érzése. Csak van, aki ezt az élete részévé tette, vagy, mert megtehette, vagy, mert olyan az életfilozófiája, más pedig egyszer tud, vagy akar szánni erre pénzt, időt, energiát. A lényeg, hogy biztatóan sok ember életében így, vagy úgy, de jelen van ez.

Az ajándékdoboz készítés hagyományos segítő forma lett ilyenkor, bár szerintem még mindig sok célt téveszt, igazából én még mindig nem értem, ki szabályozza, és hogyan, milyen szempontok alapján döntenek arról, kikhez juthatnak el a nagy központi „gyűjtőhelyekről” a csomagok. Panaszkodtak nekem most is szervezetek, akik kértek a Mikulásgyártól, de választ sem kaptak, míg máshol megint láttam olyan helyre dobozokat kerülni, ahol nem a rászorultság a jellemző. Meg hallottam olyan vicceset is, hogy vinni kellett a gyereknek egy cipősdoboz ajándékot, és kapott is egyet, akkor is, ha a szülő cikinek érezte, mert ők nem rászorulók.

Mi az idén is célzott cipősdobozokat kaptunk, amiket kifejezetten az Igazgyöngynek gyűjtöttek, hihetetlen, de több mint ezret juttattunk célba az elmúlt héten.

Az egyéb felajánlásokat próbáltuk a tartós élelmiszerek felé terelni, gyűjthettünk mi is a helyi Tescoban, és gyűjtöttek nekünk sokfelé, cégeknél, iskoláknál, egyetemeken, és családok, magányszemélyek is. Felsorolni sem tudom, hány akciót szerveztek, hány ember vállalta a meghirdetést, gyűjtést, csomagolást, szállítást, hány cég és magányszemély segítette, ki adománnyal, ki pénzzel a karácsonyi munkánkat. Mások önkénteskedtek azokon a helyeken, ahol árusíthattuk is a termékeinket, egy másfajta csatornát, a jövedelemszerzést nyitva meg azok felé, akiknek ezek a kézműves termékek a megélhetést biztosítják.

Mindezek mellett rengeteg játékot kaptunk. Örülnöm kellene ennek a nagy mennyiségnek, ám számomra mást is üzen, és ezen kicsit elgondolkodom. Mert ezt azért érdemes lenne megnézni mindenkinek… szerintem mindennél szemléletesebben mutatja a fogyasztói társadalom eszement hatását. Elképesztő játékok, a nyávogó kiscicától a piruló babáig, kibontott, ám alig érintett társasjátékok, puzzle-ok, Barbik, pónik, autók…kabalák, plüssök…meg sem merem saccolni az árukat.

Évről évre jobban látszik: az egyik oldalon túlkínálat van, itt a gyerekek mindent megkapnak, ám ezzel el is vész a vágyakozás és a magáévá tevés, hamar fölösleges kacat lesz belőle, amitől könnyedén megválnak. Lesz helyette más, még csillogóbb, még trendibb. Amiket remélhetőleg majd a következő karácsonykor kaphatnak meg azok a gyerekek, akiknek számára ezek elérhetetlenek. A bajom az, hogy mindkét oldalon kellékként kellene megjelenni a játékoknak, a tudatos nevelés, a szeretet, a kapcsolatok elmélyítésének kellékeként…. de valahogy úgy érzem, ez nem teljesül, sem ahonnan érkeznek, sem ahova.

Mert nem tudom elhessegetni a gondolatot, hogy ahonnan jönnek, ott időpótló kellékek, a szülő elfoglaltságának okán, ahová jön, ott meg idő van, de tudás nincs, és a kellékek is hiányosak. Pedig talán ez lenne a legfontosabb, amit a gyerekeknek adhatnánk, a minőségi együttlét, az idő az életünkből, az odafigyelés, a szeretet, az érzelmi biztonság, amit – látva a körülöttünk levő világot, egyre kevesebben kapnak meg. Nevelődnek hát a gyerekek, csak úgy, maguktól, amire hat a családon túl az iskola, a kortárs csoport, a facebook, a média, és sok más, tisztázatlan hatás.

De próbálok most nem erre gondolni, hanem arra, hogy szántak a szülők azon az oldalon időt megmagyarázni a gyerekeiknek: adni jó, és akinek sok van, annak adnia kell, segítenie kell azon, akinek nincs. És ezen az oldalon, mikor a gyerekek megkapják, remélem, az ő örömükre ráerősítenek a szülők is, ők, akik ezt nem tudnák megadni nekik, és talán ennek a megélése is segít majd küzdeni a sorsuk ellen, az eleve elrendeltség érzése ellen.

Karácsonykor mi is félreteszünk minden, máskor fontos elvet. Most minden nélkül hagyjuk elhatalmasodni a szeretet, az odafordulás érzését. Ami benne van minden dobozban, játékban, szaloncukorban, ruhában, élelmiszercsomagban, tűzifában, mindenben, amit advent idején célba juttathattunk, hála a segítőknek, támogatóknak.

Készítettünk egy kis videót az adventi készülődésünkről, adományosztásról, programokról. Ezzel szeretnék köszönetet mondani mindenkinek, aki az Igazgyöngyön keresztül a leszakadó családok, gyerekek felé fordult. Tudom, sok család szobájában nem áll majd fenyőfa… de lesznek játékok, vacsora, és meleg…. legalább ezeken a napokon.

És mi mást kívánhatnék, mint azt, hogy jövőre ne nőjön a nyomorúságban élők száma, és végre megálljt tudjunk parancsolni az elszegényedésnek.Együtt. Jó érezni, hogy ebben ennyien mellettünk vannak.

Boldog karácsonyt mindenkinek! https://www.youtube.com/watch?v=j24M8Kb3Ia0&feature=youtu.be

IMG_1645