Nem tudom, meddig bírja a férfi. Elképesztő, amit csinál. Egyedül neveli a hat gyereket, miközben az egészségi állapota nem túl fényes. De magára sosem gondol. Mindig csak a gyerekeire. Most nem is a gyerekek jövője, hanem miatta aggódom a leginkább.

A közös történetünk jó pár évvel ezelőtt kezdődött, a legnagyobb fiúval, aki már egyetemen tanul, munka mellett, talán az ő élete a leginkább biztató jelenleg. Akkor írtam róla, micsoda összefogással sikerült eljuttatni oda, hogy megkezdhesse a tanulmányait. Aztán az apát felvettük munkatársként, ezermester, mindenhez ért, munkatapasztalata is van, reméltük, képes jó példával jelen lenni azok között a munkatársak között, akiknek mindez hiányzik. Ért a kőműves- és az ácsmunkához, traktort vezet, és beletanult az asztalosságba is, nem gond neki a képkeret, a fadoboz, vagy az ablakjavítás sem, és a csapatba is jól beilleszkedett.

Később jött a válás, keserves, hosszú procedúrával sikerült megszabadulni az anyaként és társként sem működő asszonytól, aki után a végrehajtók hada jelent meg, lehetetlenné téve, hogy a család valaha stabilizálódjon anyagilag. A gyerekek is, a férfi is megsínylette idegileg is, az asszony sokáig hitelesen játszotta a hatóságok felé is az áldozati szerepet, koholt vádak sorával próbálva ellehetetleníteni a gyerekeket és a férjét, sőt, még minket, a segítő alapítványt is. Végül túl lettünk ezen is, bár már én is alig hittem, hogy kiderül az igazság, a gyerekeket az apánál helyezte el a bíróság, az anya eltűnt az életükből, ők pedig lassan megnyugodtak, de a következmények még mindig éreztetik a hatásukat.

A legnehezebb nekik anyagilag talpon maradni. Az apa hat órás munkaviszonyra váltott nálunk, így anyaságin lehet, el tudja látni a kicsiket is. Mikor a munkaviszonya meghaladta az egy évet, a behajtócégek megtaláltak minket is, mint munkaadót, és a fizetése fele az ennyi jövedelemből sosem befejezhető tartozásokba megy. Mellékest időben sem nagyon, de főleg az egészségi állapota miatt nem tud vállalni.

És a gyerekek sokba vannak. A nagyfiú dolgozik tanulás mellett, nem megy ez másképp annak, aki hátrányos helyzetű. A nagylány most érettségizett, egyetemre megy ő is, kiválóan tanul, de nem lesz egyszerű anyagilag a taníttatása. A következő lánnyal, aki 16 múlt, kudarcot vallottunk, lett volna lehetősége, támogatója, de a falu és a főváros különbözősége, a kollégiumban a kortársak hatása, az otthoni sebek, a kora, az időben el nem sajátított képességek, vagy mindez együtt ellehetetlenítette a további együttműködést, így most hazajött, valahol máshol kell megtalálnunk neki a boldogulást.

A következő fiú most volt nyolcadikos, talán őt viselte meg legjobban a válás, meg minden, ami egy kis faluban egy ilyen cirkuszhoz kapcsolódik, a felnőttek ítéletei nem kímélnek senkit, a gyerekeket sem. De össze tudta szedni magát, szeptembertől középiskolás lesz, itt is kell majd sok minden….És ott van még a két kicsi, az egyik már iskolás, a másik még ovis.

Mindez egy apa vállán, mindennel, a reggeli készítéstől a vacsorafőzésig, a bevásárlástól a mosásig, takarításig, a gyerekek közti civakodások  elsimításáig, a csekkek befizetésétől a hivatali ügyek intézéséig. Munka mellett. Ma már a Gyámhivatal is megnyugtatónak találja a helyzetet, megszüntették a védelembe vételt, stabilnak látják az életüket. Mi pedig megpróbálunk segíteni, amennyit csak tudunk.

A betegsége egy balesetből maradt, de már a mozgás is fájdalmat jelent neki. Hosszasan próbál felállni a székből, inkább le sem ül, ha egyszer már megindult. Azt, hogy műteni kellene, régóta tudja. De fél, mi lesz, ha még rosszabb lesz utána? És nem fog tudni dolgozni? Hogyan fogja eltartani akkor a gyerekeit?

Nyilván még a műtétet is át kell gondolni, a kicsikre közben vigyázni kell…és a lábadozás alatt is elkel a segítség. És ha most bejelentkezik, ki tudja, mikor kerül sorra? Ő biztosan nem tud fizetni a sorban való előbbre kerülésért.

Sokszor elkeseredik. Ha a gyerekek szóba kerülnek, a sírással küzd. Vigasztalom: fel fogjuk nevelni mindet. Mellette vagyunk. Segítünk.

Hihetetlen sorsokat lát az ember maga körül. Hétköznapi hősöket, akik elkeseredetten küzdenek az életük rossz döntéseivel, a körülöttük kialakult helyzetekkel, akiknek segítségre van szükségük, hogy bírják, amit a sors rájuk mért. Hogy kiutat lássanak.

És segíteni kell abban is, hogy el tudjanak indulni rajta.
1