Azt mondják a szakemberek, ha a gazdasági helyzet nem túl jó, akkor általánossá válik a bűnbakkeresés, hiszen a helyzet miatt hibáztatni kell valakit. Az emberek egy része ma meg is találja ezt a cigányokban, és az általánosítás kelepcéjében egyre inkább gyűlöletté formálnak magukban mindent, ami velük kapcsolatos.

 
Segíti ezt sok minden, a tv műsorok, a közösségi oldalak, a névtelenségből is működtethető komment-lehetőségek, és sokszor maguk a politikusok is, akiknek pozícióját nem rengeti meg egy-egy rasszista megnyilvánulás. Egyre inkább az erőszakos megoldásokban látják legtöbben a kiutat, a kényszerítésben, ami mintegy elégtételt jelent azoknak, akik a saját nehézségeiket szeretnék valakin „leverni”.

 
Persze a direkt megnyilvánulások mellett ott vannak a rejtett csatornák is. Amikor nem lehet tetten érni valakit, mert a törvények lehetővé teszik azt, amit tesz, és működik tovább, immár újra megválasztva, megerősítve, tovább épít egy olyan rendszert, ami nem vezet sehova. Rejtett csatorna pedig többféle van, a kirekesztés ezer módja működik, egyre kifinomultabban. Ha egy rendszer nem működik jól, akkor abban mindig teret kapnak ez emberi gyarlóságok. A pozícióhoz pedig gyakran kapcsolódik az uralkodás, az érinthetetlenség érzése is.

 
A héten egy kolléga mutatott egy történelem atlaszt. Az újat, amiből most tanulnak a középiskolások. A történelematlaszban sokféle térkép, pl. olyan, ami a 18. századtól jelöli az itt élő nemzetiségeket. Mindet, a szlávtól a ruszinig. Csak egy nincs benne. A cigányság. Sem akkor, sem később. Vagy a másik térkép is érdekes, ami kétféle vallásról emlékezik meg csak a történelmi Magyarországon: a katolikusról és a reformátusról. Mást nem jelölt. Nincs jelölve a magyar történelemben az atlasz szerint a zsidó sem.

 
Nem gondolkodom összeesküvés-elméletekben. Nem akarok összefüggést látni a szegregált oktatás jelenléte, az új családi pótlék tervezet, vagy a szakképzés átalakítása és a többi, a szegénységet konzerváló, az esélyeket elzáró intézkedések között. Nem gondolom, hogy valaki ott ül egy irodában, és gondosan hangolja a szociális intézkedések, az oktatás, a munkahelyteremtés, az egészségügy és sok más terület tartalmait a kirekesztés, az eltörlés irányába.

 
Inkább azt látom, hogy természetessé vált már minden, már fel sem tűnik senkinek, hogy valami nem stimmel, valami nem jó irányba megy. Lehet, nem jutott eszébe a cigányság az atlasz készítőjének, sem annak, aki lektorálta, elfogadta, rendszerbe állította, összevetette, leellenőrizte, ajánlotta. De az is lehet, hogy szánt szándékkal tette, mert neki más a meggyőződése, és mivel most olyan pozícióban van, amilyenben, hát eléri, hogy mindenkinek ez legyen. Egy morzsát ő is hozzátesz hát az egészhez. És azt gondolom, mindenki, aki ma döntési helyzetben van, hozzáteszi a maga morzsáját. Így épül a kirekesztés teljes rendszerré.

 
Talán, ha egyszer esélyegyenlőségi szempontból egymás mellé tennék az intézkedéseket, akkor nyilvánvalóvá válna, hogy milyen rendszer épül. Ha pl. nem az oktatási rendszer központosítása felől közelítenének, hanem egy szegregátumban, komfort nélküli lakásban élő, analfabéta szülők sokadik gyermeke felől néznék a rendszerüket. Vagy, ha a közmunkaprogramokat úgy értékelnék, hogy valójában megvizsgálják azt a hatást, amit kivált ezekben az emberekben. De nem a kormánypárti polgármesterek szemüvegén át, vagy a tőlük függő, a médiában a program méltatására betanított emberektől, hanem úgy, ahogy azok érzik, látják, akik benne dolgoznak. És ezzel a tapasztalattal néznék meg azt is, mielőtt újabb milliárdokat ölnek bele, hogy mennyi ráfordítással mennyi értéket sikerült létrehozni.

Talán akkor látszana számukra is, hogy nem jól van így. Legalábbis az ország szegényebbik fele számára nem.

 
A héten egy beszélgetésen egyik kollégám kérdezett pár roma férfit, arról, érzik-e, hogy hátrányt szenvednek azért, mert romák. Nemmel válaszoltak. Elgondolkodtató volt. Itt, egy szegregátumban, az összes lehetőségtől megfosztva, az oktatásból kiesve, nélkülözve, napról napra élve, a közmunkaprogramokra várva, nem érzik ezt. Még azt sem, hogy lehetne másképp. Már azt sem. Elfogadják, ami van.
Tőlük nagyon távol áll a történelem atlasz, a szakiskolák elkerülése az oktatási államtitkárságról, az Út a szakmához ösztöndíjprogram felfüggesztése, és a többi intézkedés. Ezekből nem látnak, nem éreznek semmit. Csak a következményekből. Amelyek meghatározzák  a gyermekeik esélyeit is.

 
Ezért nagy azoknak a felelőssége, akik jobban értik, ami itt folyik. Mert ők, akik tanulatlanul szegénységben élnek, ők nem tudják az érdekeiket érvényesíteni. Ők megszokták, hogy velük csak megtörténnek a dolgok. A döntések a fejük fölött születnek.
Itt vannak. Akkor is, ha nem akarják látni őket. Sem a történelemben, sem napjainkban. Itt vannak, és segítenünk kell őket ahhoz, hogy értsék, mi történik körülöttük, velük. Hogy lássák az életükben a személyes döntések jelentőségét, de értsék a helyüket a társadalom rendszerében is. Segíteni őket abban, hogy képesek legyenek. Tervezni, erőfeszítést tenni, önmagukat megszervezni.

 
Akkor egy morzsát hozzátehetnénk ahhoz, hogy egyszer majd ne bűnbakként jelenjenek meg a képben. Hogy ne gondolják azt, jól van így. Mert nagyon nincs jól. Senkinek.

Kép1