Mindig keressük a továbblépés lehetőségét, munkahelyteremtésben gondolkodva. Fontos ez a fenntarthatóság szempontjából, hiszen akkor lesz életképes a modellünk, ha munkát tudunk adni az itt élőknek, olyat, ami fizetést, megélhetést ad, és vele mindent, jövőképet, önbecsülést. Munkahelyet szeretnénk, segítve őket abban is, hogy munkavállalóként is működjenek. Mert sok a hiány, képességben, tudásban, viszonyulásban.

 
Nehéz volt ebben az évben nekünk ez a terület, legyen az önkéntes munka a közösségi kertben, vagy a brikett-készítésben, de a munkatársaink területei is, a nehezen alakuló munkamorált a közmunka alaposan aláásta, hiszen, ott kevés erőfeszítésért is járt a fizetés, míg mi teljesítményt is vártunk tőlük. Míg ott az időfaktor volt a legfontosabb, nálunk az értékelhető tevékenység. De talán majd lecsendesedik ez is. Várjuk már a végét, mikor visszaállhatunk a lépésről-lépésre haladó fejlesztésre, nemcsak azoknál, akik mellettünk maradtak a munkában, hanem a többiekkel is.

 
De előbb túl leszünk már ezen az egészen, a választásokon, mert volt itt már minden a szavazók meggyőzéséért, heti meetingek, vallási köntösben, adományokkal, főzéssel, meg árleszállítás a boltban, hiszen a boltos is indult a választásokon, no meg a pár család részvételével zajló marakodások, összeállások, szétválások, hazugságok, fenyegetések, ellenségeskedések. És nemcsak kicsiben, a faluban, nagyobb régióban is ment az ígérgetés, írta még azt is valaki a kampányújságában, ahol minden településnek meg volt lengetve valami, hogy itt, ebben a kis faluban is jobb lesz majd, mert megszüntetik a zsákfalu jelleget. Mosolyogtam rajta, igaz, mást nem nagyon lehet itt ígérni a választópolgároknak, nem ígérhet munkahelyet, vagy mást, semminek nincs realitása. Mondjuk, az útnak se nagyon, de ez most senkit sem érdekel.

 
Holnap lezárul ez a szakasz, lenyugszik mindenki, és visszaáll a nyomorúság megszokott rendje, amiben már nem lesz fontos kenyeret osztani, mert másról szólt ez az egész, mint amit azok hisznek, akiket elvakított a sok szöveg, az ígérgetés.
Mert tudjuk, jönnek majd vissza hozzánk azok is, akik most hetekre eltávolodtak, keseregve mondják majd, hogy megvezették őket, és nem gondolták, hogy ez lesz…. mert ők nem akartak minket bántani, „azok” mondták, telebeszélték a fejüket, ők meg hittek nekik, stb. Mi még el is fogadnánk ezt, de a közösség azon része, aki velünk van, nem hagyja, ők részesei voltak nap mint nap az egésznek, belevonódtak abba is, amiből mi ki akartunk maradni, és ki is maradtunk. Mi pedig nem teszünk semmit a közösség akarata nélkül. Szóval, mindenkinek előbb a faluban, a közösségben kell újrapozicionálnia magát, mielőtt hozzánk fordul.

 
A mi figyelmünk fókusza ezekben a hetekben a lekvár főzés felé irányult. A környéken rengeteg a csipkebogyó, nem gyűjti senki, pedig milyen finom és egészséges lekvárt lehet belőle készíteni! Persze meg kell tanulni, hogy tudunk leggyorsabban, legolcsóbban és legjobb ízben lekvárt főzni. Izgalmas, az idősebb, nem cigány asszonyoknak van tudása rá, de mindenki másképp készíti, és az interneten is sokféle recept található. No meg, meg kell szervezni hozzá mindent, a gyűjtést, az apró piros bogyók tisztítását, a főzést, passzírozást, majd a lekvár főzés lassú menetét, az üvegtisztítást, dunsztolást.

 
Tanuljuk hát. Az első kóstolóra elkészült lekvár még nem az igazi. Van, aki továbbfőzi, újrapasszírozza, javítja. Újabb kóstoló, újabb tanácsok, újabb próbálkozás. A héten naponta készült pár üveggel, különféle receptek szerint. Keressük a legjobbat.
Közben mindent feljegyzünk. Hány kg-ot lehet leszedni egy óra alatt. Meddig tart a tisztítás. Mennyi bogyó ad egy üveg lekvárt. Mennyi cukor kell bele. Meddig áll el a leszedett, meddig a megtisztított termés. Fontos adatok, körvonalaznak egy újabb területet, egy újabb „lábat” itt, a szegregátumban, amiből lehet majd munka, eladható termék, fizetés, biztosabb jövő. Azoknak is lépcsőfok ez, akiknek még nem megy a rendszeresség. Akik még az azonnali visszacsatolásig látnak. Ők azok, akik gyűjtenek majd.

 
És ad a természet errefelé mást is. Kökényt, csak meg kell várni, hogy megcsípje a dér. Próbáljuk majd akkor is a csipkebogyót, megnézzük a különbséget. És nyáron ott a bodzabogyó. Hónapokra munkát adhatnak ezek a termések.
Tervezünk hát…. hogy lesz majd jövőre egy ilyen „üzem” is. Most megtanuljuk, meglátjuk, hogy a legjobb, hogy éri meg. Most még önfenntartási programelem. Aki részt vesz benne, az kapja majd, meg persze használunk majd belőle a közösségi sütés-főzésben is. De lesz ebből munkahely is. Meg kell próbálunk feltételeket teremteni hozzá. Házi lekvár lesz….egyedi csomagolással…garantált minőségben. Sikerülni fog. Sikerülnie kell.

 
Ezen dolgozunk mostanság. Nem ígérgetünk, nem akarjuk megvezetni őket. Nem akarunk adományokkal, hazudozással magunk mellé állítani senkit. Csak tesszük a dolgunkat tovább. Velük tervezzük, építjük tovább, amit elkezdtünk. Velük, a választások nagy színjátéka után is.

20141010_094159