Azért ebben a gyógynövényes dologban nagyon bízom. Nagyon jól indul. És több ötletünk is van, a „merre tovább?”-ra.

Tavaly a közösségi kertben zöldségeket termeltünk. Meg minden mást, kis kukoricát, napraforgót is. Na, ez utóbbiaknak sok értelme nem volt, és, hát azt is megértettük, hogy a zöldségből sem tudunk eladni annyit, hogy az számottevő jövedelmet adjon. Arra jó volt, hogy a közösségi főzéseket fedeztük belőle, és a végén a maradék krumplit szétosztottuk a kertben dolgozók között. De ránk rohadt a cukkini, nem kellett a környéken senkinek, mindenhol bőven termett.

A gyógynövény már régen ott motoszkált bennem. Keresgéltünk az interneten, próbáltunk kapcsolatba lépni felvásárlókkal, kertészetekkel, füvesemberekkel, hogy minél több információnk legyen. Aztán sikerült ez irányú szaktudással rendelkező munkatársra szert tenni, és egy szerencsés pályázati projekttel nekilendültünk.

És most nagyon bizakodó vagyok, mert ha sikerrel felneveljük a közösségi kertben a körömvirágot, articsókát, máriatövist, ami mind gyönyörűen kikelt, tehát szereti a földet itt, akkor tudjuk azt mondani: ennyi termőterületen ennyit lehet vele keresni. És akkor, aki most művel ugyan már kertet, de csak a fél hektár egy részét, jó nagy részek maradnak mindenhol kötésig érő fűvel, akáccal tele, ősszel, ezeket is felszántva, mezsgyétől mezsgyéig , és jövőre bevetve gyógynövénnyel, jövedelemhez juthat majd, aki becsatlakozik. És most, ahogy erről beszélek nekik, sokan mondják: ők szívesen csinálnák.

A gyűjtés pedig remek átkötő kapocs a munka felé. Mert azért ez nem olyan egyszerű.

Mert itt, ahol nem érthető a különbség a munkaviszony és a feketemunka között, itt, az alkalmi munkán szocializálódott családokban nincs felelős munkavállalói tudás. Igaz, felelős munkaadói tudás sem nagyon van errefelé. Ahonnan nem mehet el mindenki, még, ha lenne is hova. Mert menni akart a fiú is, aki a segítségünkkel eljuthatott odáig, hogy sikeres biztonsági őri vizsgát tett, állást is talált az interneten, a fővárosban, a segítségünkkel elment az állásinterjúra is, megfelelt, ám itt elakadt a dolog. Mert nem volt már forrás az újabb felutazásra, hogy szállást keressen, amivel próbálkozott telefonon, azok mind túl drágák voltak, ráadásul háromhavit előre kértek, és egyébként is, nem volt pénz egy hónapig a megélhetésre sem, míg fizetést kap, maradt hát itthon. És itthon kell keresni valamit, ami kenyeret ad.

A gyógynövénygyűjtésnek van a családokban hagyománya. Sokan gyűjtenek ilyenkor kamillát, bodzavirágot, néhol csalánt is. Ilyenkor e gyerekek is sokan otthon maradnak, kilónként 70 Ft, az nagy szó, egy nap alatt meg lehet keresni kétezer forintot is, aki ügyes. Persze ezért menni kell, sokszor messzire is, ilyenkor nagy keletje van a bicikliknek, ki, mikor viszi, hozza vissza a bicikliparkunkba.

A saját időbeosztás szabadsága vonzó, de ha biztos, és egész nyáron át tartó a felvásárlás, egyre biztosabb megélhetésé válhat, és talán megerősödhetnek azok a képességek, melyek majd alkalmassá teszik őket a munkaviszonyra is. A természet adta növények mindenhol ott nőnek. Mi pedig majd megszárítjuk, és próbáljuk értékesíteni. Aki nyáron gyűjt, annak lesz pénze. Aki többet, az tartalékolhat is. Megtanítjuk, mit, mikor lehet szedni. Minek a gyökerét, minek a levelét, virágát. Azt hiszem, ez nagy rejtett forrás. Itt az alföldön, és a hegyekben is.

Később talán feldolgozhatunk is ezekből ….. jó, ez még csak álom. De ki gondolta, hogy a gyermekrajzok hímzéséből is sikeres projekt lesz? Az már megáll, pályázati támogatás nélkül is. Ez is meg fog. És már kitaláltunk, meg kaptunk más ötleteket is. Pl. egy lepárló ötletét, amivel az aromás gyógynövényekből kinyerhető az aroma. A szárított gyógynövényeknek meg az asszonyok kis zacskókat is varrhatnak, és úgy árulhatnánk. Elkezdtünk gondolkodni a csipkebogyólekvár főzésén is.

Muszáj keresgélni, gondolkodni. Mert az tuti, hogy itt rajtunk kívül ezen nem fog gondolkodni senki. Az állami közmunkaprogramok fenntarthatóságában nem hiszek. Vállalkozó meg? Na, az biztosan nem jön errefelé. Csak magunkra számíthatunk.

És persze e közben nekünk még figyelni kell arra is, hogy az itt élőkben megfelelő viszonyt alakítsunk ki a munkához. Mert az sincs meg. Se lehetőség, se akarat, se képesség. Azt hiszem, ez a három dolog jellemzi leginkább a szegregátumokat.

Furcsa egy vállalkozás a mienk. Nálunk nem az üzlet számít. Hanem a szociális szempontok. A mi célunk nem a profitszerzés, hanem a munkahelyteremtés az itt élőknek. Hogy majd ők legyenek képesek profitot termelni maguknak. Vagy legalábbis annyit, hogy biztos megélhetésük legyen. Addig kell segítenünk, lehetőséget teremtenünk, tudást átadnunk, míg meg nem állnak a saját lábukon. De addig kell. Mert ezt másképp nem lehet.

DSCF2938