Hallom a héten, hogy a program elérte a célját. Máris. Hiszen kimutathatóan ennyi idő alatt is 200 ezerrel kevesebb a dohányos. Ha így haladunk, még nagyobb dolgokra is vállalkozhatunk a világon.

A nemzeti dohányboltok bevezetése tehát úgy látszik sikeres történet. Ha ez így van, tényleg örülök.  Hiszen az remek, hogy ennyien ennek hatására döntöttek az egészséges életmód mellett. Gondolom, így van a nagyvárosokban. Vidéken kicsit másképp látszik. Pláne azoknak a kis falvaknak a szintjéről nézve, ahol még nemzeti dohánybolt sincs. A szegregátumokban nem tűnik kevesebbnek a dohányosok száma. És a halmozottan hátrányos helyzetű gyerekek között sem. 

Persze már is hallom, hogy többen rögtön előveszik a nagy érvet: aki szegény, minek dohányzik….és persze, hogy nem tud megélni, ha dohányra költi a segélyt….nem is kell adni nekik….stb…Gondolom, most is ír majd itt pár kommentelő, akik csak ennyit fognak ebből az egészből.

A dohányzási szokások egyébként, ahogy látom, a szegregátumokban élők körében elég érdekesen jelennek meg. Azt hiszem, nagyon kevesen vannak, akik nem dohányoznak. Sokan persze csak akkor, ha van mit szívni, ha egy hétig semmi sincs, akkor nem, de ha akad, azonnal kapnak rajta. De vannak láncdohányosok is, akik szenvedélyükben előbbre helyezik a cigit mindennél. Náluk, ahogy látom, egyértelműen stressz oldás a dohányzás, olyan családokban van ez így, ahol sok a gond, az agresszió, a megoldhatatlan helyzet, az idegeskedés. És itt a gyerekek is hamar belenőnek ebbe. 12 évesen (főleg a fiúk) már a szülők által is elfogadottan dohányoznak, ahogy nőnek, úgy követelik ki maguknak a napi adagot.

És dohányzik a kismamák zöme is. Hiába a kérés, figyelmeztetés, nem is érti, és nem is tudja megérteni, mekkora veszélynek teszi ki a magzatot. Nem is nagyon emlékszem 3 kg feletti babára, mióta ezt csinálom. Igaz, itt nincsenek magzatvédő vitaminok sem, és sok más is beleszól ebbe, a táplálkozás, a környezet, a nyomor okozta stressz. Nem tudom, mikorra sikerül ezen bármit is változtatni.

Bár nem lehetne kiszolgálni 18 év alattiakat, semmit sem csökkent a szakiskolások körében a dohányzás. Szünetekben ott füstölnek ahol lehet, hiába a tiltás, ellenőrzés. A zsebekben ott lapul a cigaretta, akinek van, az ad a többinek is, legközelebb majd visszakapja.  És sajnos, az általános iskolák sem mentesülnek ettől. A halmozottan hátrányos helyzetű felsősök is naponta szívják, 11-12 évesen is, és a példa ragadós, ettől  látszik valaki nagyobbnak, menőbbnek, és nincs olyan pedagógus, aki itt meggyőzéssel többet érne el, mint a kortárs csoport, no meg az otthoni példa.

Ja, hogy honnan van cigaretta? Hát nem a nemzeti dohányboltokból. Ezelőtt megvették a boltokban, kocsmában. No meg, amíg itt, errefelé a határ menti feketekereskedelem virágzott, a dohány-, ital- és benzincsempészet családokat tartott el, nem is akárhogy, volt is gond velük, amikor ez a lehetőség megszűnt. Most azonban újra megy a dolog, az ukrán cigi csak 500 Ft, háztól, kéztől veszik, minden településen kapható. Nemrég a nyíregyházi piacon jártam, a parkolóban többen sétáltak, látszólag céltalanul, aztán mind kérdezte: cigi nem érdekli? Az egyik fiatalember még erősködik is: magyar cigi. Elnevetem magam, itt, magyar, ugyan már… mire ránt egyet a vállán és odébb megy. – Látom, mondja elmenőben- magával már nem lesz üzlet.

Itt, a piacon, ahol a legtöbb árcímke előtt ott a „sok” szócska, ami mindenkinek, ukránnak, kínainak, magyarnak, románnak, stb. jelzi, hogy az igazi üzletek nem egy-egy termékre, hanem sokra köttetnek, itt van ez is, mindig is itt volt, ezután is itt lesz. Az illegális csatornákon befolyó cigaretta láthatatlan utakon megy tovább, akár 100-150 km-re is, biztosítva a folyamatos ellátást azoknak, akiknek drága a nemzeti dohányboltok kínálata, de a dohányzás az életük megváltoztathatatlan tartozéka.

És ott van még a kis szerkezet, ami már évek óta tartozéka a nyomorúságnak, a cigarettatöltő, amivel a készen kapható papírhengerbe egy mozdulattal tölthető bele az olcsó dohányt, ez is jó, még kevesebbe is kerül, van, aki ezzel is próbál jövedelemre szert tenni. A fiatalok kiguberált Malboro dobozába teszik, úgy „menőznek”.

Nehéz megérteni, persze. A héten voltam én is egy családnál, rég nem láttam már ekkora nyomorúságot, az apró helyiség inkább az ólhoz hasonló, mintsem lakószobához, alacsony, ferde tetős, bent semmi, csak egy koszlott heverő, még takarójuk sincs, a sarokban repedt csövű kályha, rongyok a földön, valami asztalszerűn pár kopott edény, egy vezetéken jön be az ajtónál a villany, alig-fényű égő lóg a mennyezetről,  egy szögre van akasztva. És gyerek is él itt, három éves. A semmiben, az élhetetlenségben pedig látom, ott a földön egy papírdobozdoboz, némi dohánnyal, és a töltővel.

Sokszor számoljuk át együtt a családokkal, mennyi pénz megy el a dohányzásra. Van család, ahol naponta  4 doboz is elfogy az ötszáz forintosból. De nem lehet megváltoztatni. Talán előbb más dolgokon kellene. Hogy a fontosságok mások legyenek.  Akkor a dohányzás szenvedélyét is felválthatná más.

Most csak ez marad. És a dolog bonyolultabb, minthogy azt mondjuk, ez egy személyes döntés. Aki le tudja tenni a cigit, annak ugyanis a személyisége erős. Annak van akarata. Önbizalma. Jövőképe. Érzi, hogy tud változni, ha akar. És képes változtatni is. A nyomor pedig épp ettől fosztja meg őket, náluk ez mind generációk óta hiányzik. Amíg ki nem alakul, szerintem nem lehet a szegénységből a dohányzást száműzni.

Addig marad, átöröklődik, nyomorít tovább.

kép 104