Minden hónapban izgatottan figyeltük az ösztöndíjprogramunk hatását. A legfontosabb következtetéseket azonban mindig a félévi és tanév végi eredmények tükrében tehetjük meg.

Az elmúlt tanévben 34 gyerek, 8 településen részesült Igazgyöngy-ösztöndíjban, melyet civil támogatók adtak össze. Civilek, akik megértették a helyzetet, hogy miért nem érik el az állami ösztöndíjprogramok ezeket a gyerekeket, és miért kell speciális szabályokkal reagálnunk a speciális élethelyzetekre, amit a szegénység, a nyomorúság okoz, és ami ezer szállal húzza vissza azt is, aki jobban teljesíthetne.

A nagyobb településeken, mondjuk, ahol 1000 főnél többen élnek, és vannak érettségizettek is, meg több a munkalehetőség, ott magasabb tanulmányi átlaggal kerültek be gyerekek, és tartották is azokat, sőt még javítottak is. Itt is volt versenyhelyzet, de kevesebb volt félévkor a csere. Ők egyértelműen küzdöttek, hogy megtartsák a szintet, vagy ha tudnak, még javítsanak is rajta. És nemcsak a pénz miatt. Hanem, mert itt értik, mit jelent az érettségi, még, ha sokan kényszerűségből ugyanúgy kapálnak a közmunkaprogramban, mint az analafabéta, vagy max. nyolc osztályt végzett falubeliek. Mégis, más ez, az érettségizett közben érzi, jelzi, nem ott a helye, mint a többinek, aki nem tanult. Szóval, itt az igyekezet benne van a levegőben. Vannak példák, vannak célok.

Más a helyzet azokban a szegregátumokban, ahol az érettségi fogalma nem értelmezett, és nem látszik, nincs megtapasztalt minta arra, hogy a tanulás jobb fizetést, jobb jövőképet adhat. Persze itt is tudják, itt is elmondják a szülők, igen, tanuljon csak a gyerek, hiszen akkor jobb lehet neki, valójában ez afféle elméleti szinten marad, a gyakorlatban nincs elég megerősítés, nincs elég változás. Itt a pénzösszeg motivál, egyértelműen az segít érteni, érzékelni a tanulás célját, itt igazán nagy a versenyhelyzet, több a csere is félévkor, a gyerekek igyekeznek feltornázni kicsit a jegyeket, csökkenek a kirívó magatartási problémák is. Kevesebb lett az idén a bukás, de kiemelkedő, jeleshez közelítő teljesítmény nincs. Az egyéni szint nem megy feljebb, ám az összátlag javul.

Persze e számadatok mögött sok minden lehet. A szülők motiválnak, persze, a 10 ezer Ft nagyon vonzó, főleg, hogy az utolsó héten kapják, amikor már nagyon nehéz bármire előteremteni a pénzt. De ez a részükről csak a „tanuljál, figyeljél, ne verekedjél” szinten jelentkezik. Lehet, hogy az egyetemista önkénteseink kompetenciafejlesztése hat oda, hogy javul a figyelemkoncentráció, fejlődnek a gondolkodási képességek. És lehet az is, az általános iskolai tanárok belefásult döntése ez, menjenek, haladjanak, ne maradjanak, ne bukjanak vissza, jobb gyorsabban túlesni rajtuk. Így a minimumkövetelményt lazábban értelmezik, hiszen nem akarnak a következő tanévben többletmunkát a túlkoros „mihasznákkal”, akik szerintük úgyis képezhetetlenek. És persze nagy hatás az is, hogy aki évismétlésre bukik, az nem vehet részt a kirándulásainkon, táborozásokon, ezt folyamatosan kihangosítjuk a tanév során, biztatva, motiválva őket. A „valamit valamiért” elvét gyerekkorban is alkalmazzuk.

Szóval, az egyéni célok tekintetében is sokféle a megközelítés. Van, ahol az érettségi, a szakmatanulás még nem megy át. Mert nincs közel, s távol olyan, akinél ez levehető minta lenne. A sikereket, a pénzt a nyomor törvényei szabják. Itt tehát kisebb lépések kellenek, megérthető, beváltható célokkal. Az érettségi, a továbbtanulás túl távoli. És számukra még nem értelmezhető. Őket a rendszer ma elengedi. Nem küzd értük. Mi azonban igen.

Vannak persze  egyéni sikertörténeteink is az ösztöndíjasokkal. A fiú, aki az egyetemet kezdhette meg a támogatásunkkal, jól zárta az évet. A vizsgái sikerültek, a tanulás mellett munkát szerzett magának, és dolgozott, hogy a családjának ne jelentsen plusz terhet. Már eléri az állami ösztöndíjat is. Húga maradt kitűnő, szeptembertől kiemelt ösztöndíjat kap majd a középiskolájában. A családban a következő lány a kapcsolatrendszerünkben csodálatos lehetőséget kapott egy támogatótól, vendéglátói szakon tanulhat, mintegy családtagként, ha megállja a helyét, munkája is lesz majd.

A nagy izgalommal kísért lehetőség, hogy az egyik kis faluból, a cigánysorról, (amit nemrég keresztelt át Sallai utcáról az önkormányzat „nemes egyszerűséggel” Retek utcára, utalva az ott használatos cigány= retkes szinonimára) be lehet e kerülni Pannonhalmára, a bencésekhez, realizálódni látszik. Az egy hónapos korrepetálás utáni teljesítményjavulás biztató volt, és a nyáron továbbfolytatódó munka reményeink szerint elég alapot ad a megfelelésre. Azon meg tovább dolgozunk majd, immár együtt a kollégiummal, hogy azon a szociokulturális szakadékon, ami első körben áthidalhatatlannak tűnt, átsegítsük a fiút.

Aztán, lesz rendőr is a segítségünkkel, nélkülünk talán leküzdhetetlen nehézségek hátráltatták volna ezt, és lett végül biztonsági őr is, annál, akinél végül az érettségit el kellett engednünk. Mert túl nagy falat volt. Lettek általános iskolás kitűnők, vagy jelesek ott, ahol a képességek kiteljesülését hamar aláásná a nyomor. És lett sok hármas-négyes közötti ott, ahol, ha nincs ösztöndíjprogram, ott a bukásba történő beletörődés, a „nem üthetem agyon, nekem sem ment jobban” szülői érv felmentő erejével fogadták volna el a helyzetet. Akik valamiből mégis buktak, most naponta jönnek, kérik a korrepetálást. Akarnak. Egyetemistáink, akik önkéntes munkában heteket töltenek a szegregátumban, pedig segítenek nekik.

Mindenkinek olyan célokat kell kitűznünk, amelyeket megértenek, és el tudnak érni. Ha ez abban a közegben egy kirándulásban értelmezhető, akkor azt. Ha  egyetemi diplomában, akkor legyen az.

Ez is egy többirányú dolog. A többségi társadalomból jövő hatás, segítség ehhez nem elég. Kell a család, sőt a helyi közösség hatása is. Az ösztöndíjprogramunk ettől sikeres. Attól, hogy megértjük a helyzetet. Hogy megnyerjük az ügynek a közeget. És egyénre szabott elvárásokat támasztunk. Reálisakat, teljesíthetőeket. Ezért hat, ezért motivál. Mindenkit, nemcsak az ösztöndíjasokat.

Köszönet a programot támogatóknak. Nélkülük nem próbálhatnánk, nem segíthetnénk. Ők teremtik meg az alapot ahhoz, hogy a mélyszegénységben élő gyerekeknek perspektívát adjunk. Elérhetőt, motiválót. Amivel aztán elérhetnek majd állami ösztöndíjakat is.

DSCF2355