Lezártuk a tanévet az Igazgyöngyben. Sikeresen, amit jelez nemcsak a facebookon rengeteg like-ot kapott Álmaink c. nagyméretű festmény-projektünk, hanem az a rengeteg díj is, amit a tanítványaink elnyertek a külföldi és a hazai gyermekrajzpályázatokon. Nem is hittünk a szemünknek, amikor összeadtuk: 269 díj (ebből 43 nemzetközi), 288 elismerő oklevél, és 47 kiállításra bezsűrizett alkotás lett a vége, csak ebben a tanévben, és 5 díj az iskolának a legjobb pályázati anyagokért. Fantasztikus ez, különösen, ha tekintetbe vesszük, hogy az alig több mint 600 gyerek, aki jár hozzánk, több mint 70%-ban hátrányos helyzetű. És nem is a díjak száma a legfontosabb, hanem azok  megerősítő hatása, ami hat, sokáig, gyűrűzve tovább az egyénben és a közösségben is.

Persze nem sikerült volna ez művészeti iskola nélkül, aminek e tanévét az örökbefogadó támogatók segítségével tudtuk elindítani szeptemberben. Velük vészeltük át a januárig tartó időszakot, mire az állami támogatás, amit szintén a támogatóink nyomásának  köszönhetünk, megérkezett.

Ilyenkor, június végén mindig fellélegzek kicsit. Hogy sikerült végigvinni a tanévet. Furcsa ez, a 13 éve alapított iskola első három éve után mindig ezt érzem, bizonytalanság, kilátástalanság, aztán valahogy mégis sikerül. Persze ez a fellélegzős állapot nem tart soká, hamar kezdeni kell az aggódást a következő tanévért újra. Mert már most látszik, megint gondjaink lesznek. És ettől nem véd meg a nagy nehezen megkapott köznevelési megállapodás sem, még, ha öt évre is kötötte velünk a minisztérium.

Nem látjuk még mindig a finanszírozást, annak az elveit, és összegét, erről még nem szavaztak, most módosították a határidőt június 30-ról szeptember 1-re. Annyit tudni, hogy szeptember 30-ig változatlan lesz a normatíva, az új törvény majd október 1-től kerül bevezetésre. Ami vicces, mert, ha megkezdjük a tanévet, a fenntartó felelőssége végigvinni, és nem tudni, mennyiből lehet ezt majd októbertől.

Aztán itt van a terembérlet. Amiről a múlt héten értesültünk. A KIK (Klebelsberg Intézményfenntartó Központ) bevételnövekedést írt elő az iskolaépületekkel kapcsolatban. Nyilván kell forrás, értem én, nem a semmiért halmozódott fel akkora közüzemi tartozás az iskolákat fenntartó önkormányzatoknál. Tudni lehetett, ha az állam átveszi az épületek fenntartását, akkor sem kell kevesebb fűtés vagy világítás. Bevételnövekedés kell hát, az épület használóitól.

Mert van, ahol kiadják rendezvényekre, esti tanfolyamokra, a tornatermeket a települési sportélet számára. Fizessenek hát, ha használják az épületet. Itt az első, szerintem tudathasadásos állapot. Mert, amíg az épület az önkormányzatoknál volt, lehetőség volt valamire, amit úgy hívnak, közjó…pl. hogy a település közösségi életét fejlesztő kulturális vagy sportrendezvényeket megtarthassák az épületekben. Mára ez a helyszín pusztán a bevétel szempontjából lényeges, kizárja a település életéből magát. Igaz, nem is nagyon kell már semmi abból, amit régen egy iskola jelentett egy falunak.

És persze itt vannak azok a dolgok, amelyek ráadásul ugyanazokhoz a gyerekekhez kötődnek, pl. a művészetoktatás. Ami elvileg színesítené a közoktatás palettáját, tehetséggondozással, személyiségfejlesztéssel, közoktatási intézményként. De ebben a vonatkozásban ez a szolgáltatás csupán pénzbevétel az épület fenntartójának, az államnak. Fizessen hát, ha valaki beteszi a lábát! Négyzetméterre, szigorúan lebontva.

Eddig mi az iskolaépületek használatát ingyen kaptuk az önkormányzatoktól. Ezt úgy kell elképzelni, hogy ahol délelőtt általános iskolában tanultak a gyerekek, délutánra mi odautaztunk, és a szabad, télen egyébként is fűtött tanteremben különösebb rezsinövekedés nélkül megtarthattuk az óráinkat. Mivel a települések fontosnak ítélték meg a jelenlétünket, nem kértek bérleti díjat. Végül még a székhelyen, Berettyóújfaluban is elálltak ettől, pedig ők korábban kértek. Most, a következő tanévtől a KIK bérleti díjért teszi lehetővé, hogy ott oktathassunk. Ugyanazokat a gyerekeket persze, akiket az állam egyébként is ott oktat. A hittanórákra is vonatkozna ez, nyilván, hiszen a szektorsemlegesség miatt így kellene, de nekik van helyük az új rendben, beépítve. A művészetoktatásnak nincs.

Persze, nem gond ez, ha van jól fizető szülői háttér. Mert rájuk terheli az ember. Mert kire terhelhetné másra? De nálunk, és az olyan iskolákban, ahol hátrányos helyzetűek vannak, nincs kire. Mert 22 800 Ft-ból erre biztosan nem telik. Az esélyegyenlőség fogalma pedig nehezen tetten érhető ma már a köznevelés új rendszerében. Pedig hátránykompenzálásra kaptuk a köznevelési megállapodást….most azonban ennek jelentős részét visszaszedik tőlünk, bérleti díj formájában. Egyik zsebből ki, a másikba be.

Tehát, ha nincs külön, saját épületünk, fizetni kell. Közoktatási intézményként, az államnak. Külön épületünk pedig nincs. Csak bérlemény. De hogy is lehetne minden kis faluban? Mivel mi is közoktatási intézmény vagyunk, ezért nekünk is iskolaépület kell… igazgatói irodával, tanári szobával, tantermekkel, aulával, vizesblokkal, könyvtárral. Két iskola településenként, egy LHH-s kistérségben?

Szóval, alá kell írnunk a szerződést, különben nem lesz működési engedélyünk. Hogy miből fizetjük majd ki a bérleti díjat, nem tudom. Persze próbálok optimista lenni. Örülni kicsit annak, hogy az idén a második nemzetközi díjat nyertük el a brikettel, mint szociális innovációval, a SozialMarie után tegnapelőtt Bécsben az ERSTE-nél is. Örülni annak a rengeteg hazai és külföldi látogatónak, aki jön hozzánk, nézni, tanulmányozni, átvenni az integrációs modellt. Ami ígéretesen alakul. És amit egyetlen szál köt az államhoz, a művészeti iskola. Amit most rendszerszinten lehetetlenít el az állam.

Jó, persze tudom, mondták már eleget. A művészet, a kultúra nem értéktermelő. Hallottuk az államtitkártól, mi az ami kell, és mi az ami fölösleges. A művészet az. Nem értéktermelő.

Az a baj, hogy alapvető fogalmak is elcsúsztak már. Pl. hogy mi az érték.  Nem tiszta már, hogy az emberi értékek fontosabbak, mint a pénz. Számomra egy ember nem annyit ér, amennyije van. A művészet, az alkotás pedig erőt ad annak is, akinek semmije sincs. Erőt adhat arra, hogy megforduljon benne valami, és egyszer valamije legyen. Hogy hátha akkor ő is értékelhető lenne manapság a döntéshozók rendszerében.