Mondhatnám persze úgy is, virtuális problémamegoldás. Vagy, ahogy a héten hallottam: „virtuális cigányokkal dolgoztunk”.

Remek meghatározás azt hiszem. Utána is néztem a virtuális meghatározásának. „Virtuálisnak nevezhetünk minden mesterségesen előállított illúziót, amely képes a természetes érzék­szervi benyomások által keltett valós élmények helyettesítésére.”

Igen, jól jelzi, hogy mi is itt a gond. Egy felzárkóztató programban hangzott el egyébként, helyesebben egy beszélgetésben a programon kívül, ahol ott voltak a fotóik, igazolva, itt vannak ők, prezentálva az eredményt, csak épp nem úgy, nem annyira, csak virtuálisan.

Elgondolkoztam rajta. Meg persze azon is, amit még a héten akartam írni, de nem maradt rá időm, a közmunkások nyaraltatásán…. de most ehhez kapcsolódik ez is. Mert én nem olyan közmunkásokat látok, akiknek a nyaralás jelentene bármit is.  Mi olyanokat látunk, akik tanulatlanok, sok közöttük ténylegesen vagy funkcionálisan analfabéta, akik tartalék nélkül vegetálnak, a hónap végén éhesek, nincs tűzifájuk, elmaradtak a villanyszámlával és a kukadíjjal, akiknél ha volt is víz a házban, már rég kikötötték, akik nem tudják a gyerekeiknek befizetni a mikuláscsomagot, vagy a kirándulást, nem tudják kiváltani a gyógyszert, és veszekednek azért, mert csak három hónapra kaptak közmunka lehetőséget az önkormányzatnál. Akiknek tartozásai már a behajtó cégeknél vannak, mert nem tudják, még részletekben sem tudták befizetni a maguk előtt görgetett adósságot. Akiknek a gyerekeit mi visszük el először Budapestre, vagy felnőttként először őket múzeumba, állatkertbe.

Persze biztosan van egy olyan közmunkás csoport is, akik elérik az internetet, ki tudják tölteni az űrlapot, meg tudják fizetni az útiköltséget, és rajtuk tényleg jól be lehet mutatni a program célját, és a szociális érzékenységet. Virtuálisan születik egy megoldás, amit értelmezhetünk úgy, mintha….Igaz, a tényleges csoporttal nem történik semmi. De ha jól kihangosítják a nyaraló közmunkásokat, akkor talán elnyomja azok hangját, akik magukért egyébként sem tudnak kiállni. Még, vagy már? Nem is tudom…

Mint ahogy a cigányok között is találhatunk olyat,  akivel könnyen lehet eredményt produkálni, mert nincs annyira lent, aki tanfolyamra jelentkezik, akiből akár vállalkozó is lehet a programban, aki tudja tanulásra motiválni a gyermekét, aki megérti, hogy kell haladnia az asszimilálódás felé…. Őket kell hát bevenni a programba, vagyis jöhet más is, de őket kell kihangosítani benne, mintha ők lennének a jellemzők, hiszen nincsenek sokan.  Ma a felzárkóztató pályázati programoknak ők az igazolói, a sikereket demonstráló réteg, miközben a tömeg marad ott, lent, ahol eddig is volt. Érintetlenül, miközben virtuálisan sikeres minden.

Aztán hallgatom a héten azt is, hogy a felzárkózásért a középiskolában is nagy program lesz, a gimnáziumokban, szakközépiskolákban tanulók lemorzsolódásáért küzd majd  a pedagógus mentor, akinek kiemelt feladata lesz, hogy a családdal is megértesse, a tanulásban van a jövő…. mert ezek a szülők alul-iskolázottak, nem értik ezt, magyarázza a tv-ben a program felelőse.

Próbálom megérteni, de megint a probléma felszínén kaparászást érzem, hogy megint egy olyan réteggel igazolják majd ezt, akiknek nem ez a legnagyobb problémája, hiszen a gimnáziumokban, szakközépiskolákban a lecsúszó középosztály gyerekei a hátrányos helyzetűek, akik még (bár egyre bizonytalanabbul) hiszik, hogyha tanul a gyerek, és eljut az érettségiig, mint ők, akkor majd nagyobb lesz az esélye bármire. Akik alul-iskolázottak, és nem motiválják a gyerekeiket a tanulásra, ők nem itt érintettek, hanem a szakiskolákban, nekik kellene segíteni, ott vannak a tömegek, ott van a tényleges probléma, legalábbis ami a mentális állapotba hozást is igényeli.

A beavatkozási pontok a problémákat meghatározzák ugyan, de valahogy a megoldások egy sor területen nem érik el a tényleges célcsoportot. Megtalálnak valakit, valakiket, akiken könnyen igazolható a cél, a döntéshozók szociális érzékenysége, akikre ráhúzható a probléma egy része…de a problémával ténylegesen küzdő tömegek mélységéig nem nyúlnak le.

Így marad a megoldás is virtuálisan, tényleges változás nélkül. Csak az a baj, hogy az ilyen „álmegoldások” mellett a probléma úgy felnőtt, hogy arra valós megoldásokat most már nagyon nehéz lesz kidolgozni.