Még most sem merek fellélegezni….de nem várok tovább a híradással. A nyáron kezdődő kálváriánkról, az elutasított pályázatról, a támogatásunk lecsökkenéséről, majd az odaforduló emberek megerősítéséről, a jelképes örökbefogadásról már írtam. És nemcsak én, hanem a sajtó is. A jelzések augusztus végére elértek a minisztériumig is, ezt jelezte a telefonhívás is, Balog Zoltán miniszter úrtól, személyesen.

A beszélgetést sokáig értelmeztem magamban. Mert sok üzenete volt. Egyrészt nyilván öröm, hiszen lehetőség villant fel ezzel, hogy talán tényleg folytatásra érdemesnek találja a munkákat a döntéshozói szint is, felülbírálja korábbi döntését, és segítséget ajánl. És, hát lássuk be, azért nem mindennapi, ha maga a miniszter hívja fel az embert.

Másrészt nyomasztott, hogy ennek azért nem így kellene történnie. Hiszen ennyi év munkája, mely (talán nem szerénytelenség ezt mondani, hiszen elismerések sora erősítette meg itthon és külföldön is), otthagyta lenyomatát már az oktatásban, integrációban, ha csak a könyveinket, a tankönyveket, képzéseinket, konferencia és kiállítás meghívásokat, filmeket, cikkeket nézem is. Ennek nem akkor kellene megjelenni azon a szinten, ha túl sokan jelzik, nyilvánosan is, hogy ellehetetlenülésünkkel elveszhet valami, ami mások szerint is fontos.

Furcsa kettősség volt hát bennem. Egyrészt öröm, hogy a nyilvánosság segítségével megmenekülhetünk, másrészt annak a súlya, hogyha kevésbé a nyilvánosság előtt végezzük akármennyire is színvonalasan a munkánkat, akkor simán elvérzünk.

Aztán, sokáig értelmeztem a beszélgetés azon részét, mely arról szólt, hogy nem jó, ha mindig csak a negatívumokat veszem észre. A napokban ezt írta nekem valaki, akinek tudása és rálátása miatt mindig meghallgatom a véleményét: „Az Igazgyöngy  már-már “brandként” működik, amelynek egyesek szemében talán a rendszerkritika a lényege, mások szemében pedig (akár az előzővel együtt) a hozzáértés és a problémamegoldás”.

Igen, ezen én is sokat tipródom…pedig én tényleg a szakmaiság mentén gondolkodom. A helyzet, hogy a szakmai kritika politikaiként ítéltetik meg, sajnálatos hozadéka lett napjainknak. De ez a blog változatlan problémamegközelítésű, függetlenül attól, milyen kormány irányít. És ilyenek a máshol megjelenő írásaim, nyilatkozataim is.  Mert a probléma marad, sajnos, kormánytól függetlenül, és a rá irányuló, lássuk be, nem túl sikeres központi megoldások hatásában kell dolgoznom, segítenem, próbálkoznom. Mivel a helyzet igazán nem javul, amit több területen is megtapasztalok és jelzek, nyilván negatívnak tűnhetek. Pedig nem vagyok az. A probléma az  integráció állapota, a mélyszegénység, a halmozottan hátrányos helyzetű gyerekek státusza az oktatásban.

Figyelem persze azokat, akik mindig pozitívak. Próbálnám én is, de nekem nem megy. Mert akikért dolgozom, azokkal kevés pozitív dolog történik. Nem tudok ilyeneket írni, hiszen nem változik a helyzet, a sikertörténeteink nem tömegesek, és azok sem a központi megoldásokhoz kötődnek, ha túlhangosítanék egyet-egyet, hamis képet mutatnék, hogy minden rendben van ott, ahol nagyon nincs rendben semmi. Miközben persze szeretnék én is, pozitívan, ki ne szeretne, magam is pozitívan gondolkodva dolgozok, élek, hiszen hiszek abban, hogy sikerül majd, érdemes küzdeni az integrációért.

Szóval, augusztustól ezekkel a vívódásokkal éltem, dolgoztam, az örökbefogadók adta támogatásokból, várva az ígéretre, mely hosszas ügyintézés után beteljesedett. Lassan elkészült a szerződés, megtörtént a kormányhivatali igazolás kiadása, az éven túli kötelezettségvállalás aláírása, hiszen a szerződés öt évre szól. A múlt héten megérkezett szeptemberre visszamenőleg a miniszter úr által ígért támogatás, hétfőn az eddig kapott normatíva januári összege,  ma pedig már a kiegészítés is. Megnyugtató jelzés mindez arra, hogy a tanév végig változatlan feltételekkel a rendszer részei maradhatunk.

Sikertörténet? Döntéshozói jó szándék? Ezek mindenképpen pozitívak. Állami feladattal az államon belül maradhatunk, legalábbis ami az oktatást illeti. Az esélyteremtő munka oktatáshoz kapcsolódó egyéb területeit pedig visszük tovább, úgy, mint eddig, remélve, hogy egyszer talán ez is része lehet az állami megoldásoknak. Egyszer talán. És továbbra is úgy érzem, hiszem, hogy a szakmai kritikának helye van ebben az egészben. Mert a jobbítás szándékával születik. A probléma megoldására fókuszálva.

A másféle tapasztalatok, a vita, az ellenvélemények, azok megfontolása, átgondolása, hasznosítása számomra pedig továbbra is a demokrácia természetes szükségletei. Minden szinten.

Köszönöm mindenkinek, aki segített abban, hogy az Igazgyöngy változatlan feltételeket kapjon a munkájához. Segített abban, hogy tovább vihessük, működtessük, csiszolhassuk  azt, amiről egyre többen hisszük: egy sikeres út lehet a minőségi integrációhoz.