„Képzelje el, hogy lakóhelye hófedte főterén áll egy csodálatos karácsonyfa … és képzelje el, hogy ez az Ön érdeme! Szeretné, ha ez valóra válna? Az adventi készülődés mindenki számára szeretetteljes, örömteli időszak, amikor egyre fontosabbá válnak az együtt töltött percek. Az E.ON országos pályázatot hirdet, amelyen a kisközösségeket kérjük, mutassák be, hogyan készülődnek a karácsonyra, mit jelent számukra a szeretet ünnepe.”

A díj pedig egy kivilágított karácsonyfa. A település egy forgalmas pontján felállítva. Energiatakarékos LED izzókkal kivilágítva.

Jó pályázat…nem bírok nem elgondolkodni rajta. Sajnos, azt hiszem, az én írásom nem lenne befutó.

Persze biztosan van, ahol ez autentikus látvány lesz. Nyilván a zsűrizéskor is nézik majd, hol a legnagyobb a reklámértéke a dolognak. Egy szegregátumban biztosan nincs. De nem bántom őket. Mindenki a piacról él. Mindenkinek kell a reklám. De valahogy furcsán hangzik ez ma, ebben a szétszakadó országban. A leszakadó kisközösségek ugyanis másképp élik meg a karácsonyt is. És egyre több leszakadó közösség lesz. Nem is kicsik. Ez pedig a karácsonyi energiatakarékos izzók fényénél is látszik.

Az alapítványunk munkájában is kiemelt a karácsonyi időszak. De más a készülődés is, mások a hangsúlyok is. A „hófödte főtér” nem inspirál bennünket. Legalábbis nem a karácsony jut az eszünkbe róla.

A faluban előttünk nem volt túl vidám a karácsony. Az óvodások ugyan elénekelték a kultúrházban az adventi dalokat, néha az iskolások is, de ez már szinte abszurd volt, ahogy a szegregátumban élő gyerekek a kirekesztett, sehova be nem engedett Jézuska megszületéséről, vagy a szegények megajándékozásáról kántálták a számukra tartalmában semmit nem jelentő dalokat. Aztán hazamentek, és innen az ünnep visszatért a rendes napi nyomorúságba.

Amikor először tartottunk falusi karácsonyt, ahol minden gyereknek adtunk kis csomagot, és minden gyerekes családnak tartós élelmiszert, botrányba fulladt. Volt ott minden, verekedés, a csomagok ellopása, egymás kezéből kicibált száraztészta, ordibálás, minden, csak karácsonyi hangulat nem. Aztán haraggal a lelkében hazavonult mindenki, mi ott maradtunk, az üres teremben, és azt gondoltuk, soha nem fog változni semmi.

Ma már nem ez a jellemző, ma már jelen van a szeretet a karácsonyainkon. Sok munkánk van benne. Már örömmel mennek haza. A közösség fejlődik, ha lassan is, de más már a légkör, mint a kezdeteken.

Csak az élet nem akar jobb lenni. Sőt. A családok, gyerekek helyzete egyre rosszabb. Munka sehol, közmunka sem mindenkinek, lehetőség semmi, jövedelem minimális, a megélhetésre is, nemhogy az ünnepre. Páran próbálnak előre gondolkodni, kérdezik, lehet e úgy hímezni a SZUNO programunkban, hogy most kibírják valahogy, és inkább karácsonykor adjunk egy kis csomagot…de csak az elhatározásig megy, hiszen a gyerek most is éhes, kell a kenyér mostanra is. Szóval, idejekorán el kell kezdenünk a készülődést, hogy az ünnep elviselhetőbb legyen itt is.

Hiszen kell majd tűzifa. Legalább akkor, karácsonykor. Meleg is lenne, és a kályhán megfőne a vacsora is. Még nem sikerült mindenhova kályhát szereznünk. És jó lenne rátölteni a kártyás villanyórára is annyit, hogy este majd világos legyen az egyetlen szobában. Még mindig vannak sötét házak, még mindig élnek villany nélkül családok, pedig folyamatosan köttetjük vissza a villanyt.

Persze jó lenne élelem is. Ha lenne cukor a teába. És készülhetne valami ünnepi étel. Persze csak olyan, ami itt ünnepi. Csirkefarhátból, kizárólag. Talán jó lenne a gyerekeknek, a luxusnak számító szaloncukor is. Fenyőfa nélkül megvannak. Milyen nagyszerű lenne, ha tudnánk szerezni egy kis déligyümölcsöt….. Jó lenne, ha lenne arra a pár napra pelenka a kicsiknek. És gyógyszer, ha éppen akkor betegek a gyerekek. Legalább lázcsillapító. Jó lenne kabát, csizma. Esetleg sapka, ha túl hideg van. Centrifuga, hogy megszáradjon a ruha. Kanna, hogy legyen miben bevinni a kútról a vizet. Tányér, kanál, hogy mindenkinek jusson a családban. Jó lenne elég kenyér, az ünnepnapokra.

Sok minden hiányzik itt.  A legkevésbé talán a falu főterén, az energiatakarékos izzókkal kivilágított fenyőfa. 2012 adventjén nekem nem ez hiányzik majd.

Inkább szeretném, ha egy picit elfelejthetné majd mindenki a nyomorúságot, a nélkülözést, a kilátástalanságot. Ha minden gyerekekkel el tudnánk hitetni, hogy érdemes várakozni. Vágyakozni. A karácsonyra. Ami talán most még nehezebb lesz.