Nehéz kérdés. Hogy ki tekinthető cigánynak? Aki magát annak vallja, akit a környezete annak gondol, akinek rasszjegyei vannak, vagy sok gyereke… igazából a besorolás mindegyiknél sántíthat.

Hiszen van rá példa, hogy cigánynak vallja magát, aki nem az (emlékezzünk csak a roma ösztöndíj támogatáshoz kapcsolódó eseményekre, nem is olyan régen), most meg hallom, a munkahely támogatásért is bevállalják már, ahogy csökkennek a támogatások, és nehezedik az élet.

Az meg, hogy ki mit gondol, és mi alapján, az pedig még vegyesebb képet mutat. Igen, persze  az lenne a természetes, hogy valaki az identitása vállalásával éljen, de ezt nekünk, nem cigányoknak sokkal könnyebb kimondanunk, mint azoknak, akik cigányok. Mert mi nem éljük meg a kirekesztést, sem pillantásokban, sem mondatokban, sem cselekedetekben….

Még a tanév vége felé beszélgettünk a továbbtanulásra készülő gyerekekkel, hogy az új iskolában majd mi a célszerűbb: cigányként bemutatkozni, vagy letagadni azt. Egy kivétellel, mindannyian azt mondták, ameddig lehet, le kell tagadni. Mert már tudják, érzik, nem jó ma egy új közösségben az identitást vállalva megjelenniük.

Szereztek már tapasztalatokat, ami miatt ezt mondják. A fiú is, akin „nem látszik”.  Pl. a régi történettel, amikor az anyja megjelent a suliban, és ő odaszaladt hozzá, megölelni. A tanító néni nem tudta leplezni csodálkozását: nem, ez nem lehet a te anyukád….biztosan nem….-mondta. Mert az anyja sötét bőre, hosszú fekete haja lehetőséget sem adott arra, hogy ne mutassa azt, ami. Ő persze vállalja is. Most meséli, hogy a történet az új iskolában is folytatódik, a jelentkezés rendben lement, a jobb, több lehetőséget adó szakra, ahova szerették volna, oda sikerült a fiúnak. Ám, amikor az asszony is megjelent a beiratkozáson, az ügyintéző ránézett, és közölte: nincs már hely, betelt. De ő már tudja, elviseli… és  nem hagyja magát, végül lesz hely, mert van is, kezdhet a fiú szeptembertől ott, ahova vágyott.

Szóval, nehéz. Én is látom, megtapasztalom, ha velük megyek, a lesújtó pillantásokat. Akkor is, mikor semmi ok sincsen rá. Akkor is érződik valami megmagyarázhatatlan elzárkózás, amikor érzem, hogy nekünk, változást akaró nem cigányoknak kell kapocsnak lennünk. Köztük és közöttünk. Fura ez. Eszembe jut most a benzinkútnál az ott dolgozó, amikor busszal megálltunk, és a gyerekek be akartak menni a mosdóba. Előre mentek páran, mire odaértem, már regulázta őket, na ide be nem jön kettő egyszerre, egyenként lehet csak, és majd ő figyel….mikor kérdeztem, mi a gond, nem tudott mit mondani…tulajdonképpen semmi…mondta….Aztán még hozzá tette: hát, jó, a maga felelősségére bemehetnek.….

Aztán most olvasom, új időszak indul, lesz majd operatív bizottság, amiben az országos cigány vezető is benne lesz, és lesz majd munka, új formák, új lehetőségek, és lesz majd értékelés, negyedévente, és egyébként is rengeteget elértek már, tízezreknek van közmunka, százaknak továbbtanulás, minden halad, a terveknek megfelelően. Kár, hogy a falvakban ilyen nagy változást nem érezni.

Aztán hallom, ebben az új felállásban és egyetértésben a CKÖ-k kérdőívet kaptak, hány roma él a faluban, járnak e a gyerekek iskolába, stb., és az utolsó kérdés: hány vegyes házasság van a faluban? Nos, ezen hosszan elgondolkodtam…

Vajon miféle stratégia alapja lesz az így felmért helyzet? Mert azt érteném, hogy megkérdezik, kinek van munkája, vagy szakképesítése a romák közül….vagy, hogy hány házban nincs villany…és még sok más kérdést megértenék, amiből azt érezném, hogy alakítani akarnak a helyzeten.

De miféle információ lesz ez? Mit akarnak vele? És egyáltalán hogy tudják ezt hitelesen megválaszolni? Hiszen az a leggyakoribb, hogy a vegyes házasságok után nem vallják magukat cigánynak…. és akkor megint itt vagyunk a kör elején: ki a cigány? Aki magát annak vallja, vagy akire mondják……?