Féléves beszámolónk az “Igazgyöngy” ösztöndíjakról további támogatókat hozott. A kezdetben támogatott  öt, majd nyolc fő hamar huszonkettőre bővült, immár öt településen is kipróbálási lehetőséget nyújtva, sőt, két esetben középiskolásokra is kiterjesztve a programot.

Izgatottan vártam a tanév végét, hogy lássam, a befektetett pénz és munka eredményt hozott e? Mint korábban már megírtam, olyan ösztöndíjról van szó, amit kifejezetten a halmozottan hátrányos helyzetű gyerekeik számára nyújtunk, azzal a céllal, hogy megakadályozzuk a tehetségesek elkallódását, a jó képességűek lecsúszását, és partnerré tegyük a családot a gyerekek támogatásában. Mert azt gondoltuk, a mélyszegénységben, ahol sosem készül házi feladat, ahol jobb esetben csak az asztal és a szék hiányzik, rosszabb esetben a villany is, onnan van akkora teljesítmény egy közepes, vagy négyes, mint a minden lehetőséggel bírónál a 4,5 , vagy a jeles. Mert fel akartuk venni a harcot az olyan szülői mondatokkal, hogy „én sem voltam jobb tanuló…”, „hát ennyit tud…na és?” „mit csináljak vele? agyon mégsem üthetem…” , ami egyben beletörődés, elfogadás, feloldozás, de semmiképpen sem biztatás a gyerek felé. Nem ösztönöz tanulásra, erőfeszítésre, és lassan kívül helyeződik az iskola mindenen, és válik valamivé, ahol csak az időt kell tölteni, lehetőleg a legkevesebbet…

Amikor az ösztöndíjat kitaláltuk, a legerősebb hatást szerettük volna elérni vele. Ez meghatározta az idejét és a módját is a támogatásnak. Akkor kapják, a hónap utolsó hetében, mikor már nincs semmi pénz, és a megkapott tízezer forint, különösen a családba befolyó összegek tükrében, igazán nagy jelentőséggel bír. A döntés közös, a felhasználás rendszerint a család létszükségleteire, élelemre, villanyra irányul. A tanulás különös értékekkel bír, az ösztöndíjas gyerek, mint a család fenntartásába bekapcsolódó személy jelenik meg, természetesen szempontként kezelve az ő akaratát, döntését is a felhasználásban.

Most már látjuk, településenként is más a helyzet. Ahol nagyobb a nyomor, és a kitörési lehetőség még fel sem csillan, ott nehezebben hatott az ösztöndíj. Ott a tanulmányi eredmények szintje is alacsonyabb, lejjebb kell tenni a mércét. Itt öröm volt az is, hogy nem csökkent a félév végi eredmény. Különösen ott, ahol a család is nehéz, pl. pszichiátriai beteg a szülő, és a szintén kitételként szereplő együttműködést minduntalan felrúgja a cirkusz, az agresszió.

Ahol picit elviselhetőbb az élet, ott gyorsabb a hatás, könnyebben beépül a cél, és tartható akár a kitűnő is. Halmozottan hátrányos helyzetű gyerekeknél. Az, hogy a tanulás beépült azoknak a családoknak az értékrendjébe is, ahol eddig nem volt tapasztalható, általános hatásnak mondható. A szülők együttműködésének, szemléletének fejlődése pedig nagy öröm volt mindannyiunk számára.

Persze van, amin változtatni kell. A legnehezebb település esetében azt látjuk, hogy erőnket célszerűbb az iskolakezdésre koncentrálni, hogy minél hamarabb beavatkozhassunk, mert ezekben a kilátástalan helyzetben levő családokban már késő a 10 éves korban nyújtott segítő hatás, nem minden esetben képes már annyira hatni, amennyire szükséges lenne. Bár a települési versenyszellem esetében talán itt voltunk a legeredményesebbek, hiszen a félévkor kieső gyerek javított, céltudatosan, hogy visszakerülhessen, és többen küzdötték fel magukat a náluk már megszokott bukástól 2,5 vagy 2,8-as átlagig….és határozottan érzékelhető volt a közösségben való működésük pozitív változása. Csak ők sokkal messzebbről indulnak, mint aki nem szegregátumban él.

Amit viszont ezután be kell építeni, az a korrepetálás lehetősége, főleg matematikából. Mert hiába a szülői támogatás, sokszor kellene konkrét segítség, amit nem tud megadni az iskolázatlan szülő. Az általános iskolák ilyen típusú felzárkóztatásra nem tudnak elég lehetőséget adni, és abban a komplex problémarendszerben, amiben ezek a gyerekek élnek, a pedagógusok nem igazán küzdenek értük.

Ösztöndíjprogramunk tehát alapjaiban igazolja azt, amit célként megjelöltünk. A tapasztalatok beépítésével fejlesztjük tovább, sikeresen megküzdve a lehúzó hatásokkal, felkarolva azokat, akik egy-egy család reménységei lehetnek. A jövő reménységei.

Tesszük mindezt azokkal az önzetlen támogatókkal, akik megértettek bennünket, a helyzetet és a céljainkat, és partnerünkké szegődtek ebben az érthetetlen, elforduló világban. Köszönet érte.