Próbáljuk ezt is, a kezdetektől. Hogy a házak állapota valamelyest javuljon. Nehéz ez, hiszen a házak többsége vályog, alap nélkül, az ilyet állandóan karban kell tartani, tapasztani, meszelni, mert mozog, reped, süllyed, ha hagyják, hamar visszafordíthatatlan folyamatok indulnak meg benne. Sok helyen belül falakat vesznek ki, önjelölt „mesterek” segítségével, tudatlanul megbízva bennük, aztán, mikor megindul a fal, kifelé, szörnyülködve szemlélik, várva a megjósolható következményt. Ami szerencsére sokszor éveket várat magára, a repedés előbb ujjnyi, később még nagyobb, néhol én sem értem, hogy nem dől ki a fal, de nincs javítás, inkább mondják, vesznek majd másikat, mert ebben, így nem lehet lakni. Van, ahol újabb „mester” segít, OSB lapot rögzítenek elé, ami csak elfedi a bajt, de meg nem szünteti.

Máshol tizedjére is szólok az elcsúszott cserép miatt, mert tudom, elég egy nagy vihar, alákap a szél és lesöpri a maradékot is, vagy leázik alatta a vályog, tovább növelve a bajt, de nem,  szegelnek álmennyezetet, az OSB lap most a sláger, a cserép meg marad, lecsúszva a háztetőn.

A másik nagy javító anyag a csemperagasztó. Leginkább a patkány ellen védekeznek vele.

Sok az elhagyott, eldurvult kert, házrom, ami remek tanya az élősködőknek, a patkány ezekbe beveszi magát, be, a föld alá, onnan portyázik, aláfúr a falnak, átrág mindent, nehéz ellene védekezni. A cementes keverék nem akadály neki, hamar átfúrja a bebetonozott lyukat, vagy inkább melléfúr, szorosan. A csemperagasztóval kicsit nehezebben boldogul. Nemrég nézem a legrosszabb állapotú házat…. minden az udvaron, bent festés van. Helyesebben festetés, bár nem értem, hiszen a családban van két férfi is, minek nekik festetni, 15 ezerért, apránként törlesztve, bár valószínű, nincs ehhez sem tudás, sem akarat bennük. Körben mindenütt felvakolva már a csemperagasztóval, amin jó kétökölnyi friss lyuk mutatja, nem sokat gondolkodott az éjjeli látogató és átrágta újra ott, ahol bírta, csak, hogy bemehessen. Újabb próbálkozást terveznek, rabicháló, vagyis csirkedrót megy majd a vályogfalra, ehhez kérnek segítséget, majd erre újra a ragasztó, ez tuti lesz, hív a férfi, nézzem, a másik falnál is bevált. Körbemegyünk, nézem, a háló alul kandikál kifelé, közte látom, surran a patkány, a járat ott van, a két háló közt, csak épp nem ott fúrja át, hanem máshol. Nem lesz megoldás, látom, bár e helyzet megoldását nem erősíti a ház mögötti régi szeméthalom sem, benőve gazzal, alatta járatok, valóságos patkánytelep lehet.

Az utca másik házában nemrég betonoztak, így a patkány kiszorult, pedig előtte még a gyerekeket is megharapta. De van más, amivel nem boldogulnak. A csótány. És most ne a lakótelepi házak csótányaira gondoljanak, amelyek éjszakánként előjönnek. Ezek itt százával, nappal is, sárga felhőket alkotva rajzanak ki a fal repedéseiből, jönnek le a tetőről a mennyezet repedésein át, az asszony mellettem káromkodva, ököllel csap a legnagyobbra, de csak rosszabb lesz a helyzet, tenyérnyi darab vakolat omlik le, alóla rengeteg csótány özönlik elő, az egész vakolat laza, ott szaporodnak, bújnak meg, nincs ez a szer, amitől eltűnnének végérvényesen.

Eddig is adtunk meszet, hogy meszeljenek ki, cementet, hogy betonozzanak, ahol felfúr a patkány, ha kellett csemperagasztót…. nem mondom, hogy nem javult kicsit a helyzet, de már látom, nem jól gondolkodtam. Mert ezek csak tüneti kezelések voltak. Most, hogy egy kőműves, olyan igazi ezermester hozza nálunk rendbe a raktárépületünket, kérem a tanácsát, hogyan lehetne a házak állapotán javítani, távol tartani az élősködőket. Hosszasan magyarázza az aláfalazást, nem pártolja a csemperagasztót, sem a rabichálót, más technikákat mond, szakszerűen, hitelesen.

Most értem meg, a beszélgetés közben, hogy amit eddig próbáltunk, nem jó megoldás. Olyan javítás kell, ami szakszerű, és nemcsak toldozgat-foldozgat. Stratégiaszerűen kellene ezt is, házról-házra, bevonva őket is, és sorban megjavítani az épületeket. Közben tudást is átadva, hogy a javítás is folyamatos legyen. Egymásnak is segítve, és megfelelő szakember irányításával. Együtt ezt is, nem helyettük, és nem kóklerekkel.

Végre sort kellene kerítenem arra a családra is, akik már tavalyelőtt, és tavaly is nekifutottak a szoba lebetonozásának. Terveztek már sokat, de mindig terv maradt. A jövedelem megélni sem elég, nemhogy házat javíttatni. Velük kellene kezdeni.

Három gyerekük van, és állandó a harc az élősködőkkel. Segítség nélkül nem boldogulnak. A kertet gyönyörűen csinálják, a gyerekek naponta leszedték a krumplibogarakat is, míg ez az iszonyú hőség nem jött, a legszebbek között volt az övéké.  De bent…..Az egyetlen helyiség, amit laknak, lehangolóan szegény. A berendezés a két ágy és a fal mellett egy szekrény, no meg a kályha. Ez minden. A padló hepehupás. A csótány nagy felhőkben rajzik ki, élvezik a meleget, amit a hőségben a fatüzelésű kályha ad, amin megfő a napi egyszeri meleg étel. Nem lenne jó még egyszer így nekimenni a télnek….

Talán megindulhatunk majd ezzel is. Annyi minden sikerült már. Talán sikerülne emberibb környezetet teremteni nekik, de velük. Segítve, ám őket is bevonva. Hogy tudják, érezzék, megtanulják a lakásfenntartás módját is. Mint a kertekét. És aztán átadhassák ennek a szemléletét a gyerekeiknek.