Sokszor nézem ezt is. Hogy vándorolnak holmik a családok között, hogy tűnnek el dolgok, amiket aztán sosem látok többé. A telefonszámok vándorlása is pontosan mutatja, ki, hol szorul meg, és teszi pénzzé a készüléket. Vagy a kártyát.

Régebben még előfordultak ékszerek…fülbevalók, nyakláncok, még aranyból is. Mert régen, itt a határszélen virágzott a benzin-, szesz- és cigarettacsempészet, ami sokaknak jövedelmet adott. Némelyeknek nagyon sokat, másoknak kevesebbet, de adott. Aztán, ahogy ez elmúlt, változott a helyzet. Már régóta maximum csak olcsó bizsut látok. Zaciba került minden, aminek értéke volt, ahogy a helyzet romlott. A kislánynak is volt egy pár apró, arany fülbevalója. Nagyon büszke volt rá. Láttam, még szeptemberben, hogy nincs a fülében. Rákérdeztem. Odakapott. – Ja, azt anyu a zaciba adta…mert kellett a pénz ennivalóra. De családikor kiveszi majd… Láttam, ő sem hitte. A fülbevalót azóta sem láttam.

Amit a legnehezebben viselek, az a kályhák eladása. Mikor az idő megjavul, és nem kell többé fűteni, sokan pénzzé teszik. Volt most, aki 1000 Ft-ért adta el. – Nem volt kenyérre való – mondja indokul az asszony, és nem tudok rá mit mondani. Sok a gyerek. És tényleg, a kályhát nem ehetik meg. Akik tőlünk kapták, azok megtartják. Szerencsére. Sokan főznek is ilyenkor rajta. Muszáj. Gáztűzhely csak pár háznál van. Rossz ám ilyenkor, amikor meleg van, és a főzéshez be kell gyújtani. Kint is a meleg, bent meg még a kályha is…a legyek ezrével nyomulnak a még melegebb,levegőtlen helyiségekbe. Van, aki jó időben inkább kint főz. Két tégla közé rakja a tüzet, rá a lábast. Egy ebéd megoldható vele, bár a mosáshoz, mosogatáshoz, mosdáshoz a vizet még nem láttam itt melegedni…. tartok tőle, nem is melegszik.

Most egy jó kis dologhoz keresünk vödröket. Olyanokat, amikből az utak fehér sávját festik. Amelyeknek a fala jó vastag, masszív. Csak egy kályha-könyökcső kell hozzá, fel kell tölteni hamuval, és nagyon kevés fával, pillanatok alatt felmelegszik rajta aminek fel kell,zubog a víz hamar, remek találmány.  És környezetbarát. Sokan szeretnék, nagyon tetszett nekik, mikor öko-szemléletű Vodafon-angyal jelöltünk megmutatta… Főleg most nyáron nagyon jó szolgálatot tenne….de még nincs elég vödrünk.

Aztán, gazdát cserélnek a bútorok is. Főleg a szekrénysorok, vagy a kanapék. Ami nem létszükséglet, hanem kicsit a viszonylagos gazdagság szimbóluma náluk. Mert többnyire csak ágy van, és egy-egy szekrény. Minden, ami e fölött van, már luxusnak számít. És ami luxus, az tartalék lehet, bármikor pénzzé tehető. A szállítás viszont sok pénz, ez messziről nem megy, marad hát a falun belüli csere-bere, néha irreális összegekért. Láttam már maximum tízezret érő szekrénysort gazdát cserélni, 50 ezerért… részletekben, „családikor” törlesztve. Mert azzal, hogy nincs kitekintésük pl. a használt bútor árakra, így „szabadpiac” van. Aki veszi, akarja, az mindent elhisz.

És ez persze másra is vonatkozik. Az asszony hetvenes telefonhoz jutott hozzá, kéz alatt. Büszkén mutatja, ahogy megyünk kifele a házból. Mondom neki, amit már sokszor elmondtam, nem sokra megy a hetvenessel, a pénz hamar leszalad róla, itt, a határszélen a térerő sem az igazi, ráadásul nem tud róla visszahívósat sem küldeni nekem, ha baj van, mert az enyém, és másoké is harmincas. Nem kérdezem, mennyiért vette, az előbbi hatása alatt vagyok még. Mert az előbb mutatta a viharvert számítógépet, amit most vett negyvenezerért. Ránézésre sem ér tizet….Ez a része nem jó, mutatja a házat, de ezt majd kicserélem…mert a képernyő az hibátlan…mutat a régi típusú monitorra. – Miért nem szól előbb, ha ilyet akar? –kérdezem – Szívesen segítenék…Megint becsapták, mint tavaly, amikor a hátul szétrohadt kályhát adták el neki, harmincezerért….egész télen attól rettegtem, hogy széndioxid mérgezést kapnak….

Ezek az üzletek lehetőleg mindig tőlünk távol köttetnek, gondosan elkerülve a lehetőségét, hogy beleszólhassunk. És a lehető leggyorsabban lebonyolítják. Nagy rábeszélő erővel.

Az egyik költöző család majdnem mindent pénzzé tett. A fiatalasszony régóta szeretett volna egy gáztűzhelyet…nekik sosem volt. Mikor majdnem megegyeztek, küldött visszahívósat, hogy tudjak róla, mert a kifizetése csak családikor lesz, és efféle bemondásra fizetés hitelesebb, ha mi is tudunk róla. Tízezer lett volna a vételi ár, palackostól, ami jelezte számomra, hogy valami nem stimmel…Így is lett. Még az üzlet megkötése előtt ki szerette volna próbálni a tűzhelyet, amit a tulajdonos nem hagyott. Végül kiderült, hogy azért nem, mert hasznavehetetlen az egész.

A kisfiú büszkén mutatja a kis szürke nyulat. – Ezerötért vettem.- mondja. – És honnan volt neked ezerötszáz forintod? –kérdezem. – Eladtam a kártyámat nekik.- mutat a másik ház felé. Abból. Ami még híja volt, azt meg megkerestem bodzából.

Az üzletelést tehát hamar megtanulják. Furcsa hozadéka lett a szegénységüknek ez is. Ha az üzletek megköttetnek, utána nincs reklamáció. És ezt mindenki betartja. De előtte, akit lehet, becsapnak. És lassan sikerül csak megértetni velük, hogy szívesen utánanézünk, a kért ár összhangban van e az áru értékével.

De vannak már, akik ebbe is bevonnak bennünket. És elhiszik nekünk, hogy egy rossz számítógép nem ér negyvenezret.