A héten az egyik kollégám nagyon feldúltan jött vissza az órájáról. Mert óra után, amikor az utcán jött visszafele autóval, látta az egyik tanítványát. Ahogy megállt az utcai kuka mellett, belenézett, matatott benne, majd megette, amit talált. Mert valami ehetőt talált a kukában.

A történet kapcsán rögtön eszembe jut a nagy program. Ami után nem lesz majd éhező gyerek Magyarországon.

A helyzet persze nem egyszerű. A tavalyi nagy siker kommunikálásának elég sokan utána mentek, ugyanis voltak történetek, amelyek azt mutatták, nem olyan egyszerű a probléma megoldása, és nem olyan biztos a siker. Persze sikeres volt ahol az volt, de volt ahol nem. És annak is nagy híre volt. Hát most, az idén változtattak a feltételeken, hogy biztosabb legyen.

Ami persze logikus. Az ember, ha megcsinál valamit, és nem úgy jön össze, ahogy szeretné, akkor változtatni kell a tényezőkön. De azt hiszem, egy kicsit a kommunikációján is változtatni kellett volna. Így ugyanis már nem igaz, hogy megoldja az éhezők gondját.

Mert a feltételek változtak. Úgy, hogy a program sikere biztosítottabb legyen. Még a tavalyinál is sikeresebb. Ha ugyanis az eltűnt jószágokat azzal magyarázták, hogy megette a patkány, akkor rágcsálóirtást kell előírni. Megtették. Hogy a kerteket ne járhassa be a jószág, kerítéseket kell húzni. Drótra lehetett pályázni, de utólagos finanszírozással. A kert mérete is megszabott volt, 50 négyzetméter. Ja, és persze ott volt a megfelelő ólak megléte. Mint feltétel. Az állatokhoz indító takarmányt adtak, de a továbbiakkal való ellátást az önkormányzatnak kellett vállalnia. És még valami. A település összes halmozottan hátrányos helyzetű családjának részt kell venni. Kivétel nélkül. Nyilván, hogy az összefogást erősítse. Jó cél ez is.

Igen, de ez megválogatta a pályázókat. Mert ezt nem mindenki tudta vállalni. És főleg ott nem, ahol a legnagyobb a baj. Nem sok ilyen falunak van ugyanis forrása már arra, hogy megfeleljen az elvárásoknak.

Az is igaz talán, legalábbis  ahogy én tapasztalom, ezt a problémát nem lehet egyetlen, de még két vetőmag és kisállat-programmal sem megoldani. Persze látom a program értékeit, hiszen az igaz, hogy azoknak a falvaknak, ahol megvannak a mezőgazdaság alapjai, de az emberek folyamatosan szegényednek el, ott segít. Azoknak az embereknek, akik az önnfenntartás alapvető technikáival rendelkeznek. Ott, ahol nem olyan sok a halmozottan hátrányos helyzetű család. Ott, ahol olyanok laknak, akik, ha cigányok is, de asszimilálódtak, képesek kertet művelni, jószágot tartani. Ahol nem olyan elhanyagolt a lakókörnyezet. Ahol az alap biztos, csak a mostani gazdasági helyzetben nehezebb rá felépítményt emelni.

És ezek nem a szegregátumok. Nem azok a helyek, ahol a legtöbb szegény gyerek él. Hanem ezek a szép kis falvak, ólakkal, kertekkel. És nem a végletekig elszegényedett önkormányzatok, akik nem bírnak, nem győznek a problémahalmazzal megküzdeni. Nem azok, akik már összes tartalékaikat felemésztették, és reménytelen küzdelmet folytatnak a leszakadókkal.

Szóval, így a szlogen nem teljesülhet. Talán valahogy másképp kellett volna megfogalmazni. Vagy megnézni jobban a célcsoportot. És azt is, hogy a feltételek előírásával a cél teljesülhet e? De itt, mintha csak a feltételek lettek volna a célhoz rendelve. Kihagyva, vagy inkább kizárva azt, ami problémát okozhat. De így kimaradtak azok is, akik a leginkább érintettek.

Furcsa ez az egész. A héten voltak megint látogatók a fővárosból, megnézni, mit, hogyan csinálunk. Hazafele az autóban azt kérdezte egyikük: és nem próbáltad még azt, hogy megmondod nekik, pl, hogy tanuljanak, mert akkor majd sikeresebbek lesznek? Vagy, hogy nem kellene ennyi gyereket vállalniuk?

Először majdnem felnevettem. Aztán elképedtem. Mert azt hittem, megértett valamit a látogatás során. Azt, hogy a megoldás nem ilyen egyszerű. Még, ha első ránézésre annak is tűnik.