Ritkán teszek ki a blogban levelezést. De most újra megteszem. Azért, mert szerintem pontosan mutatja azokat a dolgokat, ami miatt itt tartunk. Egyfelől az átgondolatlanságot, másfelől az indulatot. És azt hiszem, nemcsak a cigánykérdéssel vagyunk így… hanem egyre több területen.

Mutatja azt mennyire fontos lenne egyrészt, hogy az egyik oldal ki tudja mondani: a másiknak igaza van, elfogadom amit jelez. Másrészt, hogy élből akkora indulat feszül a másik oldalban, amire nehéz nyugodtan reagálni. Aztán persze minden tisztázható. A feszültség feloldódik, és elindulhat valami más, pozitív jellegű dolog.

A facebookos levelezésünket eredetiben közlöm, csak kivettem belőle mindazt, amiből a levélíró beazonosítható lenne, hisz nem ez a célom. Csak azt szeretném megmutatni ezzel, hogy lehet tisztázni a félreértéseket. Hisz, a blogomnak,  nem a kifogásolt mondat volt az üzenete, de megértettem, hogy az az elem félreérthető volt, és elfogadtam a kritikát. El tudtam fogadni. A kedvezőtlen indítás ellenére. Ő pedig megértette, nem jó így reagálni valamire, amivel nem ért egyet, amit bántónak érez.

Így is lehet. Lehetne. Úgy érzem, ez egy „tanlevél”. Mert mindenki hibázhat. A kérdés, ragaszkodunk e konokul ahhoz, amit elhibáztunk, és mélyítjük tovább a konfliktust, vagy képesek vagyunk változtatni az álláspontunkon. Azt hiszem, ennyi a tanulsága. De megfontolásra ajánlott tanulság.

Szóval a levél:

X: Véletlenül rossz gombra nyomtam! Vissza ne igazoljon, maga szemtelen, mocskos, rasszista, álszent ribanc! Hogy van képe kiejteni a száján ezt a mondatot???
“Nem képzett, csak nyolc osztálya van. De jó ember, értelmes, intelligens, és megérti, tenni kell a sorsa jobbításért az embernek. Cigányként is” .
Egy diplomás cigányasszony, aki nem csak azért akar tenni magáért, mert cigány is! De…mindennek ellenére – ahogy fogalmaz öntudatlanul – jó ember! Aki soha nem a származást néztem, amikor embernek segítettem, és nem csináltam magamból hőst, ha történetesen romákon is. Vagy nem romáknak is. Remélem, nem sokáig tud ilyen “jó” lenni a romákhoz, remélem, mihamarabb elzavarják, még a közelükből is!

Én: Hm. Nem igazolom vissza. Azt hiszem, igaza van. A “de” félreérthető. Bár senki sem értette félre eddig. Azért kiveszem.

X: Nos, az én ismerőseim, romák, nem romák habzó szájjal vették észre…tudja, az egyik azt írta: ez a nő észre sem veszi, hogy szalonrasszista…egyetértettem vele, és tartom. Persze, én ezért szeretnék a népemnek kommunikációt tanítani, hogy ne kövessék el azt a hibát, amit Ön nagyon látványosan: érzékenységet sértett. Mert higgye el, vannak nem csak 8 általános végzett romák is, akik nagyon is jól értenek a retorikához. Csak akkor van a baj, amikor emóciókkal akarják elintézni a tévedéseiket az emberek, ahelyett, hogy végig gondolnák, hogy főleg ÍRÁSBAN hogy ne követhették azt el, ha nem is volt szándékos. Vélhetően valahol, nagyon tudat alatt – ha belegondol, igazat ad – Ön lekezeli azt az asszonyt, akiről írt.
Végezetül, sajnálom a feldúlt, közönséges hangnemet. De tudja: túlemocionált roma is vagyok, aki először kiabál, ordibál – kínjában, ahogy azt szintén kicsit sztereotípe megírta…
Szép jó estét.

Én: Nem tagadom, meglepett a levele stílusa…ennyi gyűlölet régen sütött át levélen, pedig kapok sokat, a szélsőjobbosoktól is…. Igen, tudom, a leírt szövegnek súlya van, és kerülni kell a félreérthető mondatokat. De azt hiszem, keveset tud rólam, a munkáról, amit végzek, hogy ennyire elítéljen. És be tudom látni a hibámat, ha félreérhető voltam.

X: Amint látja, nem vagyok pedig vadember…csak nagyon érzékenyen érintett… De tegnapra a sokadik volt az ön írása…annyit cigányoztak le, hogy ez volt az utolsó csepp….))

Én: Persze, nem vagyunk azok….. Megértem. Maguknak sem egyszerű.

X: Én is, amint látja: még egyszer elnézést kérek.

Én: Jó, nincs semmi baj…nálam sem. Szokva vagyok az ilyen stílusú levelekhez… Máskor pedig jobban figyelek. Mert senkit sem akarok sérteni. Van baj úgy is elég…

X: Sok sikert a munkájához…Talán, ha igaz…. több mint X éve az Édesanyjával dolgoztam együtt az Y utcai általános iskolában…nagyon kedveltem…

Én: Ő nem az édesanyám, csak a név ugyanaz. Az enyém már sajnos régen meghalt.

X: Ha nem Ön az édesanyja, csak névazonosság van, akkor is szerettem őt :)) Egy igazi elkötelezett pedagógus volt, akivel nagyon sokat beszélgettünk a közös védenceinkről: a roma gyerekekről..

Én: Ismerem a munkáját, és sokan kérdezik, rokon e… Egy nagy család a mienk, a Ritók nem túl gyakori név…

X: Akkoriban én nagyon fiatal voltam még, de a gondolatai megmaradtak bennem…

Én: Igen, a meghatározó találkozások….sokszor gondolkodom én is, mi vitt erre az útra…Na, megyek, dolgozom még kicsit…minden jót, kedves X.

X: Megtisztelt, hogy minden dühöm ellenére alázattal válaszolt, köszönöm! Minden jót kívánok Önnek, és a védenceinek. és ha segítségére lehetek, megtalál :))
Viszont írásra, szép estét :))

Én: Rendben….akkor bejelölöm. OK? Csak, hogy megtaláljam majd….

X:  Köszönöm :))