Tulajdonképpen hónapok óta érzem, hogy valami nem stimmel. Az előrehaladás megszokott, lassú, néha toporgó íve többször megszakadt.

Ma sikerült tiszta vizet öntenünk a pohárba. Leültem a falu CKÖ vezetőjével, hogy megpróbáljam megérteni, mi a gond. Ideje volt már, többszörös indulatos jelenet, üzenet után vagyunk. De azt gondoltam, ez is a megszokott kavarás, összemérés, hátulról támadás. Az ellenőrizetlen információk üggyé kovácsolása. És ezek el szoktak múlni. Sokszor nem érdemes időt sem pazarolni a kibogozásukra, maguktól megoldódnak, többnyire egy zavart „bocsánat, ideges voltam, és ezek a cigányok itt azt mondták, hogy….” kezdetű mondatokkal.

Most azonban más volt. Olyan rendszerré kovácsolt vádhalmaz, amit már nem lehet megérteni, pláne nem tisztázni velük.

Figyelmesen hallgattam, amit mond. Az élelmiszerosztással kezdte, közölve, hogy már fel is jelentettek, mert csak háromféle dolog volt a csomagban, nem úgy, mint régen, mikor nyolcféle is volt. Próbálom magyarázni, hogy én csak annyit és azt tudok adni, amit kapunk. És azóta változott a gazdasági helyzet is, nincs annyi adomány. Követeli a papírokat, igazolásokat. Mert máshol jobban osztanak, de én rátettem a kezem a falura és nem jól osztok. Mondom neki, szívesen visszaadom. Mert tényleg csak egy szervezeten keresztül jöhet ilyen támogatás egy falunak. Én azért vettem át, mert az egyház nem osztott már, az elszámolási hiányosságok miatt nem vállalta. Próbálják ők, de számoljanak vele, hogy a szállítási költség is az övéké, és ez nem kevés. Én meg megyek más faluba, mert van még, ahol senki sem oszt, mert nem tudják megteremteni a feltételeket. Nekem lesz könnyebbség, ha ezt ők rendezik itt ezután.

Aztán, hogy nem egyformán támogatunk. Mondom, ez így van. Mert az egyiknek gyerekruha szükséges, a másiknak gyógyszer. De ezt ők akarják felügyelni. Mert ahogy én csinálom, az nem igazságos. Szerintük. Meg, hogy van az, hogy egyes családoknak, vagy gyerekeknek külön támogatót szerzek, és nem mindenkinek. Ez nem jó. Azt is szét kellene osztanom. Egyformán.

És ott a film. Na, azt aztán végképp elszámoltatnák. Mert a róluk készült dokumentumfilm milliókat hozott, látták az interneten, hogy 2000 Ft is volt egy belépődíj, hol van annak az ára? Bizonyára a filmrendező, és én tettem el, pedig az, nekik járna. A főszereplőknek több házat kellett volna már venni. De már megtették a szükséges lépéseket, feljelentéseket.

Minek megyek más faluba? Miért nem csak nekik segítek? Tudják ám, hogy máshol, mit adok, mert megy a hír a falvakban. Ők úgy vélik, amit kapok, azt csak az ő falujukra kapom. Abból ne kapjon más. Mondom, dehogy, én az esélyteremtő munkára tudok támogatókat szerezni, és nem egy faluban, hanem tíznél is többen dolgozok folyamatosan, és még legalább tízben esetenként, és kellene még többen, ha bírnám erővel, idővel.

Ja, tényleg, mondja: miért nem veszem fel őt dolgozni az alapítványhoz. Fizetnék neki, ő meg csinálná. Kérdezem, mit? Főleg: miből adnék neki fizetést? – Hát, amiből a többieknek, akik velem vannak. Mondom, ők nem az alapítványnál dolgoznak, hanem az iskolánál, ezt önkéntes munkával teszik. Na, ezt már végképp nem hiszi: micsoda?! Azt akarom mondani, hogy ezt ingyen csinálom?! Ugye viccelek? Jó kis üzlet ez nekem, meg a kollégáimnak is. Már elnevetem magam, de inkább kínomban: – tudja, mit csinál most a többi iskolaigazgató? Otthon van szabadságon. Én meg itt vagyok, és szintén önkéntes orvosokkal, meg a kollégáimmal egészségügyi szűrővizsgálatot szervezek a rászorulóknak. És az, aki három hónapja nálunk dolgozik, az a lány is önkéntes. Ingyen dolgozik.

Ingyen?! Hitetlenkedve néz: ugyan, ki dolgozna ingyen a cigányokért? Nem, nem hiszi. Én ugyanúgy lenyúlom őket, mint valami Steave, sok évvel ezelőtt, aki meglépett a pénzükkel. Igaz, ő, azért jobb volt, mint én. Ha pénz kellett, szerzett és adott. Ötszázezret is.

Most ennyire volt idő. És talán nem is lett volna érdemes továbbvinni. Majd leülünk újra. Viszem majd a számlákat, a listát, mennyit segítettünk. Talán megértik. Muszáj lesz. Mert nélkülük nem lehet. Bár most olyan, mintha velük sem lehetne.