Sokat gondolkodom, milyen hatása lehet egy gyerek személyiségére a szegénység megélése. Az e miatti kirekesztődés. A szegénység miatti másság.

Egy alapítvány által szervezett természetvédelemhez kapcsolódó hétvégi foglakozásokra bárki mehetett. Egyetemisták tartották, érdeklődő gyerekeknek.

A kisfiú az elejétől ment. Nem ismerte a többieket, akik együtt jöttek, akik barátok, és barátnők voltak, más iskolákból. Ők néha jöttek, néha nem. A fiúcska mindig ott volt. Nem bánta, hogy nem ülnek mellé, és azt sem, hogy a dadogása miatt kinevették. Szóban keveset nyilvánult meg, de az írásos feladatokat elsőként oldotta meg, hibátlanul. Szemmel láthatóan szívta magába mindazt, amit látott, hallott.

A foglakozások végén gyakran hátra maradt. A megnyugtató hangú fiatal lány, aki érezte benne az érdeklődést,türelemmel várta ki a kérdéseket. Tudta, érezte, a dadogásnak komoly oka lehet.

Amikor a mikroszkópos foglakozás következett, már nem érdekelte, mit szól a többi gyerek. Kérdezett, javasolt, lelkendezett. Még sosem látott ilyesmit. – NNNNNekem kell egy ilyen….MMMMMennyibe kkerül? A válasz láthatóan elszomorította. – Nnnnem baj, majd ggggyűjtök valahogy….dadogta halkan. – Majd segítek neked használtat keresni, úgy sokkal olcsóbb. – oldotta fel elkeseredését a lány.

A foglakozások a végére értek. A gyerekek sok mindent megtudtak, madárfajokról, fészkekről, virágokról, fákról, a természet védelméről, a környezetükről. Az utolsó előtti foglalkozáson kis papírlapot kaptak, egy ismertetőt. A nyári szünetben szerveződő természetvédelmi táborról. Erről szólt a kis szórólap, ajánlva érdekes programokat, madármegfigyelést, gyűrűzést, csillagászatot, rovarfelismerést, mikroszkópozást, kisvasutas kirándulást, háromszori étkezést, stb.

Mindenki belelkesült. A barátnők már tervezték, hogy lesz majd, nekik eszükbe sem jutott, hogy nem mehetnek.

A kisfiú figyelmesen elolvasta a lapot. A szeme hosszasan megállt a 25 ezer forintnál. Majd csendesen letette, vissza az asztalra. –Te nem viszed haza, megbeszélni?- kérdezte a lány. – Nem. Ez nagyon sok pénz. Minekünk ilyesmire nem telik. – válaszolt szomorúan.

Az egyetemista segíteni akar. Mert ez a kicsi megérdemli. Mert utánanézett, és tudja, ismeri a nélkülözések között felnövekvő kis életét. Tudja, hogy anya, apa nincs körülötte. Sosem beszél róluk. A nagyszülők nevelik. Velük lakik még a keresztanyja is. Alig tudnak megélni. 

Persze, világos, hogy esélytelen a táborra. De a fiatal lány még nem bírja elfogadni, hogy egy tíz éves, tehetséges gyerek, aki minden idegszálával lógott a témán, sosem élhessen át efféle élményeket. Hogy neki csak a vágyakozás maradjon, és a ritkán előforduló ingyenes lehetőségek. Egészen addig, amíg maga alá nem gyűri a szegénység a vágyakozást, az érdeklődést, az akaratot. Mert abban az iskolában, ahová jár, nem kap segítséget, megerősítést. Ott nem jellemzőek a hátrányos helyzetű gyerekek. Az iskolában így nem gyakorlat észrevenni a bajt, az efféle gyerek középszerű marad, aki ott van, persze, oktatódik, nevelődik, de utána nem érdeklődnek, érte és miatta senki sem emel szót.

A lány már elérte, hogy csak a szállást, az étkezést, és a belépőjegyeket kellene kifizetni. De arra sincs esély. Az is tizenötezer.

A héten szóltak nekem az egyik iskolából is. Hogy nincs e keretünk a kirándulást befizetni egy másik gyereknek. Mert csak ő maradna ki az osztályból. Pedig ügyes, jól tanul, megérdemelné. De a létminimum alatt élő családban nincs lehetőség efféle kétezer forintos luxuskiadásokra.

Persze, fel lehet nőni kirándulás, tábor nélkül is. De nehéz azt megítélni, mi játszódik le a kis fejekben egy-egy ilyen lehetőség után, mikor azt kell megélniük, hogy nekik nem lehet. Mert ők szegények.

És megélik, nap, mint nap, a ruházkodás, a tolltartó felszereltsége, az uzsonna, a nasi, a zsebpénz összehasonlításában. Hogy a mobiltelefonról ne is beszéljek.

A társadalmi szakadék napról napra növekszik. Nem kell cigánynak lenni, hogy valaki kirekesztődjön. Létrejön ez az anyagi helyzet miatt is. Vajon hogyan védhetők meg ennek negatív hatásaitól a gyerekek?