Amikor bejelentették, hogy az egyháziba íratják a kislányt, titkon reméltem, hátha változik a helyzet, és felvesznek oda is halmozottan hátrányos helyzetű cigányt.

Nem tették. Pedig most bizonyíthatták volna a nagyfene elfogadást. Azt, hogy nem igaz a szegregáció vádja: ők épp olyan boldogan fogadják őket, mint a település másik, önkormányzati fenntartású iskolája.

Pár éve indult a településen az egyházi fenntartású iskola. Azzal a hivatalosan ki nem mondott, ám burkolt céllal, hogy itt nem lesz cigány. Megnyerték a szülők egy részét. Nem volt nehéz. Az igény ma mindenütt megvan rá, kevés a távlatokban gondolkodó, mindenkit a pillanatnyi előny érdekel, a mában gondolkodás, az előre nem nézés, ugyanúgy, mint azokat, akiket ugyanezért mélységesen megvetnek.

Emlékszem a felháborodottan visszautasított vádakra: náluk is huszonvalahány százalék a hátrányos helyzetű…és cigány is van. Igen. A hátrányos helyzetű. Amiről tudjuk, nem ugyanaz, mint a halmozottan hátrányos helyzetű. Mert ma hátrányos helyzetű sok gyerek, még a vállalkozóé is, aki minimálbéren jelenti be magát, és természetesen élvezi az ezzel járó előnyöket, miközben telik sok mindenre, amire a bejelentett jövedelme alapján nem telne. És persze cigány, és cigány közt is nagy a különbség.

Örültem hát, mikor a cigánysorról, abból a faluból, ahol a környéken a legproblémásabbak élnek, egy szülő elhatározta: ő az egyháziba íratja. Gondoltam, most megmutathatják. Nem tették.

Persze az indok most is megvan, csak szépen el kell magyarázni, hogy a szülő felfogja: az egyházi iskola előtt nem áll meg az iskolabusz. Csak úgy vállalják a kicsit, ha reggel behozzák, és a tanítás végén érte mennek a szülők. Az meg nehéz. A falu, ahol laknak, öt kilométerre van, menetrend szerinti busz kevés jár, és nem is akkor, a családnak meg biciklije sincs, nemhogy kocsija. És van még gyerek a családban, több is. Pénz meg alig. Megértették: nem megy, nem mehet. Nekik nem.

Persze lehetett volna. Talán az önkormányzat boldogan belement volna, hogy arra menjen a busz. Nem lett volna többletköltség, de a tehermegosztás mindenképpen egyenletes lehetett volna a két iskola között. Mindenkinek könnyebb lett volna, mert tudjuk, az arány egy osztályon belül meghatározó. De ez, mint megoldás, nem merült fel.

Mint a másiknál sem. Aki szintén ebből a társadalmi csoportból akart odamenni. De ott él, tehát az busz itt nem jöhetett indokként számításba. Náluk a rutinkérdések: meg van e keresztelve, befizették e az egyházadót, visszamenőleg, több évre, hamar elhessentették az iskola iránti vágyakat. Mert nincs megkeresztelve. Arra meg esélye sincs a családnak, hogy az egyházadót befizesse. Ugyan, miből? Ma, ezekben a családokban két hét megélhetést tesz lehetővé a jövedelem. A másik két hét a kétségbeesésé. A kamatos pénzé, a további eladósodásé.

Úgyhogy a mélyszegénységből érkező, cigány elsősök tanulási lehetőséget a másik iskolában kapnak. Emitt meg lesznek azok, akikkel nincs baj. A jobban szocializáltak, ha tetszik, a helyi elit. És persze ott van, hogy ők helyt adtak volna, de hát….erről már igazán nem tehetnek.

Megy ez, lehet még növelni a szakadékot iskola és iskola között. Még egy darabig. De nem tudom, meddig.