Itt a környéken még nincs olyan falu, ahol a Kiút program működhetne. Eddig csak vágyakozva gondoltam rá …. de nem éreztem, hogy megpróbálhatnánk.

Jó lehetőség ez a program, sokfelé működik már az országban. Hitelt ad, kedvezményesen, saját vállalkozás beindítására. Azoknak, akik esélytelenek. Öt ember alkot egy csoportot, együtt kell, egymást támogatva vállalkozni. Pont ezért nem hittem eddig, hogy megvalósítható nálunk. Mert ebben a nyomorban nem éreztem, nem érzem az összetartást, az egymásra utaltságot, a támogatást. És a bizalmat sem. Egymásban sem.

De lett valaki közülük. Aki akarja. És szervezett maga köré másokat. Most leültünk, hogy megbeszéljük az ötletet. Hogy kinek, mire van vágya, képzettsége, és talán, ha sikeres lesz a pályázat, kivitelezhető terve is.

Sok szempontot kell figyelembe venni. Konkurenciát, képzettséget, piacot, stb. Mindent, ami egy reális üzleti tervhez kell. Sorban megyünk. Ki-ki előadja az ötletét.

Egyikük mozgóárus szeretne lenni. Zöldséget, esetleg tartós élelmiszert árulna. Meg Colát. Kocsija van. Régi, ütött – kopott személygépkocsi. Mondom neki, ez valószínűleg nem lesz megfelelő…. bólint, elfogadja. Képesítése ehhez a vállalkozáshoz semmi nincs. De legalább jogosítványa van.

Egy másik tag a csoportban kocsmát szeretne. Mert az nincs a faluban. Hm…. Én örülök neki, hogy itt nincs kocsma, nem mintha az a pár alkoholista a boltból nem tudná megvenni a napi adagot. De a kocsma sokakat becsábítana. Egyetértenek velem. Hogy nem túl jó ötlet. Lehet, üzleti szempontból jövedelmező lenne, de a falu szempontjából biztosan nem lenne jó. És az előző kocsmát is be kellett zárni. Az állandó balhék miatt. Átnyergelünk a szociális boltra. Az jobb lenne. A faluban az egyetlen kisbolt árai az egekben vannak. De ehhez még pár dolognak utána kell nézni. Ja, képesítés nincs. Mármint boltvezetői, vagy bármilyen kereskedelmi. Érettségi sem. Nem lesz egyszerű.

A harmadik koszorúkészítést tervez. Képesítése neki sincs, de tapasztalata igen. Dolgos ember, megfogja a munka végét. De a szomszéd faluban van egy vállalkozás már erre. Vele kellene egyezkedni, hogy megvenné e a kész koszorúkat. És vajon képes lesz e kevesebbért elkészíteni, mint ott, abban az üzemben, a futószalagszerűen dolgozók? Bólogat, hogy igen. De ha nem megy, lenne tollfelvásárló. Jogosítvány, kocsi nincs. Sosem volt annyi pénze, hogy letegye a vizsgát.

A negyedik fa-brikettet készítene. De erre is van üzem a környéken. Nehéz lenne egy kisebb vállalkozásnak felvenni vele a piacért folytatott harcot. De van még ötlete. Az energiafű. Van egy kis földje is. De ehhez meg a gép túl drága…. sok mindennek utána kell nézni.

Az ötödik nem nagyon tudja…. Talán szobafestő, tapétázó, burkoló. Ez a szakmája ugyanis. Több ember is lenne a családban, aki tudná jól csinálni. Bólogatok, elhiszem. Láttam a munkáját náluk, tudom, ügyes ember. Csak magamban gondolkodom el: ki adná ki a lakása festését egy cigány vállalkozónak? Ettől még messze vagyunk…. de nem akarom a kedvét elvenni. Ő még tanulna is, ha kell. Nagyon szeretné.

Hát, most itt vagyunk. Megpróbálom a program munkatársaitól megtudni, mire van esélyünk. Most inkább vágyak ezek, mint realitások, de már ez is valami. Mert ők már léptek. Együtt gondolkodtak, gondolkodnak.

Bizakodom. Hátha sikerülne. És akkor még többen kapcsolódhatnának ezekhez a vállalkozásokhoz. Többeknek lehetne munkája a faluban.

A csoport szerint nem sokan. Szerintük csak ők akarnak itt dolgozni. Én tudom, hogy nem így van. De ami eddig történt, azt mutatja, hogy talán ők már egymásért is képesek gondolkodni.

Most úgy érzem, lesz kiút. Egy éve még nem gondoltam volna.