Fura ez a magántanulói státusz. Hogy miként jut el egy általános iskola addig, hogy ez legyen a legjobb megoldás. Hátrányos helyzetűnek ebből a státuszból ritkán lehet karriert építeni.

Mert persze van olyan is, aki azért magántanuló, mert tehetsége kibontakoztatásához nem tudja vállalni a napi iskolába járást. Ők biztosan sikeresek lesznek, sportolóként, zenészként, vagy más tehetségként.Ők semmiképp sem halmozottan hátrányos helyzetűek.

Én viszont nem róluk beszélek, a kevesekről. Hanem azokról, akik sokan vannak. Akik szegénységben élnek. Több faluban is figyelem őket. Sokszor többszöri bukás vezet oda, hogy már nem akarnak ott lenni. Ott, abban az osztályban, ahol sokkal kisebbek vannak. Persze a többinek sem jó. Egyszer valaki finoman úgy fogalmazott, hogy a többször bukottak más érdeklődési körrel rendelkeznek már, mint a kicsik…és nem lehet őket együtt motiválni, tanítani. Hát bizony. Az anyányit már nem biztos, hogy leköti az a feladattípus, ami a tőle 3-4 évvel fiatalabbnak még tökéletes. És ki készítene külön feladatlapot egy többszörösen bukottnak, akivel egyébként is csak a baj van?

A nagyobbaknál a túl sok hiányzás iskolakerüléssé fokozódik, a bent töltött órák is csak balhéval telnek, aztán már a szülő is jobbnak látja, legalább nem piszkálják, nem bünteti a hivatal…elfogadja, hát legyen, hogy a napi iskolába járást váltsa fel a heti, amikor csak pár órában kell kibírni azt, amit naponta nem lehetett. És persze előfordul szülés miatti magántanulóvá válás is, de szerencsére nem túl gyakran.

Az iskola általában fellélegzik: már eszköztelen volt a gyerekkel szemben, kezelhetetlenségük a munkát gátolta, a többiekkel is. A gyerek pedig „elvan” otthon. Sokan a tv előtt, naphosszat, mások csavarogva. Egy biztos: nem tanulva. Zömüket hamarabb eléri a bűnözés, mint társaikat a suliban. Mert idő van, pénz nincs, és könnyen akad „tanítómestere” a ténfergőknek.

Van, akit az agresszív viselkedése miatt vet ki így a rendszer. Általában, ha a tanár ellen fordul. És egy kisebb településen nincs másik iskola, ahová áttanácsolják, lehetőséget adva neki, hogy tiszta lappal induljon egy másik közösségben.

Van olyan falu, ahol sok a magántanuló. Akivel nem bírnak, abból van, hogy hetedikre az lesz. Nyolcadikra meg szinte biztosan. Már a gyerekek is tudják. Készülnek is rá.

Szóval, a nagyobbaknál gyakori a magántanulói státusz.

De a héten hoztak hozzám egy kisebbet. Kb. 10 éves lehet. Magántanuló. Védelembe is kellett venni, és foglakozást, tevékenységet, közösséget kerestek neki, így került hozzám. Véletlenül pont abba a csoportba, ahol a volt osztálytársaiból is sok van.  Borzasztóan örül, és meg akar felelni. Még most ismerkedünk.

Az anyja pár hónaposan elhagyta, azóta sem látta. Az apjával, a nagyanyjával, és még egy rokon családdal él. Az apja neveli. Leginkább a kocsmában. Ott telnek a napok, otthon nem sok minden van, ott legalább mindig történik valami. Kérdezem, mi volt a sulival…”Sokat verekedtem.”- hangzik a tömör válasz. Elhanyagolt. Szája szélén körben szélfútta pirosság, néhol felrepedve a bőr. Csak egy kis krém kellene rá.

Tovább érdeklődöm. Most az iskolánál. Hogy lehet az, hogy egy ilyen korú gyerek magántanuló lesz? Magatartászavarára, agresszív viselkedésére gyógyszeres kezelést javasoltak. Gyakran nem vette be, nem volt, aki figyeljen erre. Akkor nem lehetett vele bírni. Nem tudták a közösségben hagyni. És nem volt másik, ahová áttehető lett volna.Szakember sem, aki külön foglalkozott volna vele. Volt az osztályban rajta kívül még 30 gyerek. Nem találtak jobb megoldást. Így lett 10 évesen magántanuló.

Úgy tűnik, a mai rendszer erre nem nyújt megoldást. A következő meg talán még úgysem fog. Ott még egyszerűbb lesz kivetni a problémásat. Hogy csak az maradjon, aki akar tanulni. Emez meg magára vessen.

Az, hogy heti 10 órában, közösség nélkül, mit tanul majd meg? Miféle készségeket sajátít majd el, hogy munkát vállalhasson, élhessen a lehetőségeivel, és gyakorolhassa a jogait? Erre a rendszerben nincs válasz. Csak a magánberkeken belül. Ott még van, aki mélyebben belegondol. De ott is egyre halkabban.

És lassan már az sem lesz, aki szót emel.