A modern kor divatja mindenhova elér. Még oda is, ahol a megjelenése egyenesen bizarr. Ahol azonban van villany, oda a tv elviszi a mintát, amihez mindenki próbál igazodni. Mert minden lány érdeklődik iránta, mindegyik olyan akar lenni, mint azok, ott, a tv-ben.

Az óráink végén, amikor pakolunk, mire mi, felnőttek észrevesszük, gyakran színezik ki lopva filctollal a körmüket a lányok, de az is előfordult már, hogy zsírkrétával rúzsozódott a száj. Itt, ahol vannak olyan eszközök, amelyek olyanok, mintha… 

Nézem a két lányt, miközben rajzolnak. 13 évesek. A szemük vastagon kihúzva, feketével. Egyikük haja festett, most vöröses csíkokkal. Körmükön kopott lakk.

Nem gyereknek néznek ki, pedig még azok. És nem kellene még nekik a smink, ennyire biztosan nem. Ahogy közelebb hajolok, érzem rajtuk a nemrég eldobott cigaretta szagát.

Blúzt viselnek mindketten, rövid derekút, és farmert. Nyakukban olcsó, harsány bizsu. Egyikükön a passzos blúz válla felszakadt, a varrás mentén, a dekoltázsnál kikandikáló melltartó sem a legjobb állapotú.

Tudom a körülményeiket. Nyomorúságosak. De divatosnak akarnak látszani. Amennyire telik.

A kislány is. Sosem volt egyszerű az élete. Szülei börtönben vannak, kis élete során hánykolódott a családtagok gyámsága között. Amikor elsős volt, szavát alig lehetett hallani. Mindig riadt volt, vézna, rosszul öltözött.

Aztán két évig nem tanítottam. Most újra velem van. Már megkeményítette az élet. Agresszív, kötözködő lett, mindig az övé az utolsó szó. Ha szóval nem sikerül, ütéssel, rúgással ad nyomatékot.

Tanulni keveset tanul. Nem is igazán érdekli. A mintát nem az osztálytársai adják. Legalábbis nem azok, akik jól tanulnak, törekvők, konfliktuskerülők. Nehéz vele.

De mitől lenne könnyű? A család sem az.  A rendőrség jól ismeri minden tagját. A szűkebb és tágabb családban minden előfordul. Lopás, rablás, prostitúció, futtatás, erőszak, alkoholizmus. Most éppen egy alig 15 éves lány lett állapotos náluk. A sokadik szökés után.

Innen nem lehet kitörni. A beszéd, a gesztusok, a kommunikálás minden szintje, a túlélésért, a felülkerekedésért, a birtoklásért a kezdetektől meghatározódik. Mélyen, zsigerekre hatóan, születésüktől. Ez a világ furcsa elegyet alkot a divatosra törekvés külsőségeivel.

Nézem, ahogy rajzol. Gyorsan teszi ezt is, kapkodva, elnagyolva. Nehéz a gondos felületképzésre rávenni. Viszek neki új eszközt. Fehér lakkfilcet, mutatom, hogyan használja. Aztán megyek, nézem a többieket. A kör végén visszatérek. Már messziről látom, óvatosan, lassan rajzol. De nem a lapra. Nem a rajzát fejleszti tovább. Minden ujja végén fehér csíkot húz gondosan a körme szélére. Boldogan mutatja: olyan lett, mint a tv-ben.

Igen, olyan, mint a francia manikűr. Amikor a szépen ápolt köröm legfelső ívét  fehérrel emelik ki.

De valahogy olyan iszonyúan bizarr ennek az alig tíz éves lánykának a tövig rágott, ollót, körömreszelőt sosem látott, maszatos, elvakart, sebhelyes kezén, hogy az elmondhatatlan. 

Gombóc van a torkomban.

De ő boldog. Most úgy érzi, ő is divatos lett. Olyannak látja a kezét, mint amilyen azoknak van, a tv-ben. Olyannak, amilyen neki sohasem lesz.