Van, akit el kellene engedni. Túl sok az ellenünk dolgozó tényező. Valami mégis újra visszahúz. Reménykedek, hátha mégis lehet valamit tenni.

A családdal való első találkozásom két-három éve lehangoló volt.

Iszonyatos piszok, elhanyagoltság, hideg, bútor nélküli szoba, bűnözés, minden, ami létezik ott volt, egy helyen.

És persze a gyerekek.

Akkor azért mentem, mert februárban kiderült, két gyereknél a szülők börtönbüntetésüket töltik, ez alatt a nagymama a gyám, ám ő írástudatlan, így nem tudta kérvényezni a hátrányos helyzetet igazolását. Tetemes iskolai étkezési tartozás halmozódott fel, mire kiderült, hol maradt el a rendszerben a dolog.

Aztán sokáig nem mentem hozzájuk. Néha értesültem egy-két rendőrségi ügyről. Nemrég hallottam, hogy a nagyobb lány állami gondozásba került, folyamatos szökésekért. Az anya pedig már szabadult. Hallottam még egy zavaros történetet a másik lány anyaotthonba meneküléséről, aki a prostitúció elől, helyesebben abból ment két gyermekével jó messzire.

Van még kiskorú, bőven a családban.

Gondoltam, megnézem őket.

A ház kívülről ugyanolyan. Egy fiatal nő, szintén családtag, beinvitál. A folyosón egy kutya jön velem szembe. A fél ház belül vakolatlan, onnan jött elő. Az egyetlen lakott helyiség várakozáson felül rendezett. Szekrény, két ágy, és a sarokban egy kályha. Megdicsérem a rendet. A fiatal nő örül: ez mind az övé, amikor hazaköltözött, ő hozta.

Próbálom megérteni a bonyolult viszonyokat. Hogy megértsem, ki lakik ott, főleg, hogy a gyerekek közül ki hol van. Nehezen megy.

Egyszerűsítek: kérdezem, hányan alszanak itt. Öten, hangzik a válasz. Tovább firtatom: férfi van e? Nincs, mondják egybehangzóan. Már régen külön vagyok a gyerek apjától. – mondja a fiatal nő, és a kisgyerekre mutat, aki épp a konzervekkel bajlódik, amit vittem.

És akkor kitől terhes?- mutatok domborodó pocakjára. Hát, azt nem tudom biztosan. Vagy még a kislány apjától, vagy attól a másiktól, aki elől a nővérem elmenekült. – mondja számomra felfoghatatlan természetességgel.

Közben jönnek mások is. Egy öregasszony kuporodik az ágyra, némán nézi a konzerveket, és jött egy másik fiatal nő is. Fát vágni hívták. Mindig van nyomorultabb. Ezen már nem lepődök meg.

Próbálok a segítségnyújtásra koncentrálni. Talán a baba eljövetelére kellene először. Ez is egy olyan hely, ahová most nem tudok elképzelni egy újszülöttet. Pedig alig egy hónap, és itt lesz.

Megbeszéljük a részleteket.

Indulok. A kismama kérdezi, elvinném e a szomszédos kisvárosba. A gyerek beteg, két napja ki kellett volna váltani a gyógyszert. Vinne egy kis rezet. Eladni. Hogy legyen pénze a gyógyszerre.

Nem kérdezem, honnan van a fém. Nem akarom tudni. 1200 Ft-ot kap kilójáért. Két kilónyira saccolja.

A sógornője szeretné elkísérni. Aki most jött ki a börtönből.

Útközben beszélgetünk. Kérdezem, hány osztályuk van. A kismama hetet mond. Ha ez a baba meglesz, majd letenné a nyolcadikat.

A másiknak hat osztálya van. Ő csak nevet. Neki nincsenek ilyen tervei. Várja a decembert, hogy az ura szabaduljon. A gyerekeit még mások nevelik, igaz, a nagycsaládon belül.

És kisbaba jön ide is. Aztán tudom, jön még több is. Muszáj valamit tenni.