Már a második hete vannak áram nélkül. Az asszony és az öt gyerek. Már egyszer pár hónapja ugyanilyen helyzet volt. Akkor is kikötötte az órát az áramszolgáltató. De akkor még sikerült visszarendezni a dolgokat

Az asszony képtelen a pénzzel bánni.. Mindig is volt, aki „segített” neki. Az ura halála után sokáig az uzsorások, aztán a rokonok.

Mindig pénz nélkül, és mindig megfélemlítve él.

A gyerekei kisebb nagyobb mértékben sérültek. A legkisebb nem beszél. Az iskolában gyakran lopnak, és szinte állandóan tetvesek.

Régóta próbálom segíteni őket, sokszor megpróbálva kijátszani a kéretlen “beosztókat” is. Leginkább élelemmel, és tetűirtóval, máskor iskolaszerrel, ruhával, cipővel, néha játékkal is.

A legnagyobb sikere mindig az ennivalónak van.

Amikor náluk jártam, már kikötötték a villanyórát.

A csekket mutatja, több mint 24 ezer a visszakötés. A falu szélén laknak, az utolsó házban. Mellettük üres, romos ház, távolabb a szomszéd. Szóba sem jöhet, hogy onnan kapjanak áramot. A soron a többiek könnyebben megoldják. Igaz, itt láttam már 600 ezres csekket is a villanyszámla elmaradással….de adnak egymásnak, senki sincs áram nélkül.

Kérdezem, van e legalább gyertya. Rázza a fejét.

Ígérem, másnap viszünk.

Megbeszéljük a kártyás órát.

Mondja, jó lesz, csak legyen áram.

Nekifutok. Egy adatlap kell hozzá, amihez jegyzői igazolás is szükséges, hogy védendő fogyasztó legyen. De nem lehet, túl sok a család egy főre jutó jövedelme. Papíron. A valóságban szinte semmi.

Próbálom másképp. Részletfizetés vállalásával, és a segítségünkkel visszaköthető az óra.

Szeretném, ha nem csekken jönne a részletfizetés. Ha a számlájáról utalnák egyből. Hogy ne járjunk így még egyszer. Járható út, a pénzintézetben is segítőkészek. Felhívok egy telefont a faluban, és kérem, vigyék el neki. Hogy elmondhassam a lehetőségeket. Mindent elfogad. Csak kéri, hogy a jövő héten hétfőn intézzük. Mert most nem jó.

Nem értem. Azonnal intézhetnénk, és újra lenne fény esténként a lakásban. Utánanézek. A „családi” már megjött a héten. De valaki bevitte az asszonyt a kisvárosba, és az összes pénzt kivetette vele. Megfélemlítéssel, vagy ígérgetve, nem tudom. Azt sem, hogy ki volt.  Még nem. Csak a rémületet hallom a hangján, ahogy bizonygatja: hétfőn lesz jó. Addig meg elvannak villany nélkül is.

Ezt viselem a legnehezebben. Amikor a nyomorúságban erőszakkal veszik el a jövedelmet egymástól. Amikor nem nézik, hogy gyerekek maradnak élelem, villany, pénz, minden  nélkül. Amikor a bűnözés elkeveredik a szegénységgel, a gyenge megfélemlítésével, és az áldozatok nem mernek feljelentést tenni, csak félnek, rettegnek, és a gyerekeik ebbe szocializálódnak. Elvenni erőszakkal, gyorsan, ami a másé. Mert így lehet túlélni.

De talán nemcsak így.