Ezt a családot nagyon szeretem. A pici termetű asszony négy gyereket szült. Korábban Pesten éltek, onnan jöttek vissza, a faluba. Amikor az okot firtattam, a férfi ezt mondta: „Tudja, a lakótelepen, ha nincs, akkor nagyon nincs. Itt, falun, azért valami mindig akad.”

A ház, amiben laknak, nem túl jó állapotú. A villanyóra itt is kikötve, túl nagy volt a tartozás. Az áram itt is a szomszédból jön, ami sokfele alkalmazott megoldás a faluban.

Ott, ahol jó a szomszéd. Itt az.

A gyerekek nagyon összetartóak, szeretik egymást. Tisztelettudóak, segítőkészek, ragaszkodóak.

A tanulás nem nagyon megy egyiküknek sem,

főleg a legkisebb van kortársaitól messze elmaradva.

Ritkán hiányoznak, járnak iskolába rendesen.

A szülők meg dolgozni. Ha kell, messzire is, napszámba, feketén. Csak, hogy legyen ételre való. Hogy ne kelljen kölcsönkérni. Senkitől. A kamatos pénz árnya túl nagy errefelé.

Ruházatra kevésbé telik. Volt, hogy az iskolában cseréltem le a cipőt a lányról, mert a talpa már teljesen levált. Próbáljuk segíteni őket. Ruhával, iskolaszerrel, játékkal, és vittük már kirándulni, táborozni is a gyerekeket.

Amit szeretek bennük, az, az igyekezet. Ahogy az asszony kis kertet csinált a ház mellett. Ahogy kecskét tartanak. Ahogy a gyerekek is kiveszik a részüket a csigaszedésből, bodzázásból. Hogy ők sosem fáznak télen, mert az egy szobát este be tudják fűteni a kivágott kökénybokrokkal, amit, ha kell, a szülők egész nap gyűjtenek.

Hogy gyakran úgy találom az asszonyt, ahogy főz, süt valamit a gyerekeinek.

Hogy nem ülnek és várnak, hanem próbálják jobbá tenni az életüket. Ez persze nem egyszerű errefelé. Még sosem kértek semmit. Amit kapnak, megköszönik. Sosem követelőznek.

A falu szélén, ahol visszafordul az út a zsáktelepülésen, az elhagyott telkeken diófák állnak.

Nincs gazdájuk, az szedi össze a lehulló diót, aki akarja.

Az asszony még szinte zölden összeszedi. A nagy gazban, csalánban nem szívesen bóklásznak mások. Ő, ha kell, naponta átnézi a fák alját. Gyakran süt diós tésztát a gyerekeknek, mire hazaérnek a suliból.

Most is benéztem hozzájuk. Az asszony jön elém, a legkisebb gyerekkel, aki beteg, ezért nem ment iskolába. Így most az anyja is otthon maradt, a paprikaszedést kihagyta. Az urának meg épp aznap telt le a közmunka.

A szegényes konyhában állunk meg. Az asztal alatt kismacska kuporog. A férfi az asztal sarkán diót tör. Szépen, óvatosan fordítja ki a fél diódarabokat a héjukból. Kérdezem, csak nem megint diós süti készül?

Nem, kacsint rám a férfi. Mire hazajönnek a gyerekek az iskolából, cukros diót csinálok nekik…..