Egyre gyakrabban találkozom ezzel a kifejezéssel. A mélyszegénységben élőkkel, cigányokkal foglakozókra sokszor mondják. Hogy nagy gond, mert szegények a munka közben és miatt kiégnek, azért olyanok, amilyenek.

Próbáltam utánanézni, mi ez, többek között ezt találtam:„A kiégési szindróma (Burnout) tünetegyüttes, amely hosszútávú fokozott érzelmi megterhelés, kedvezőtlen stresszhatások következtében létrejövő fizikai-érzelmi-mentális kimerülés.”

Érthető.

Megértem a pedagógust, aki nincs felkészítve a problémás gyerekekre, szülőkre. Az állandó fegyelmezés, a motiválatlanság, az agresszió, közben az őrült adminisztráció, teljesítési kényszer, kompetenciamérés, stb… Megértem őket, ha a tanév végére jelentkezik a dolog. Bár van, akinél év elején is, neki még rosszabb. Segítség pedig nincs.

Megértem az óvónőt. Aki nem engedheti be azt, aki fejtetves, mert a többi szülő szóvá teszi. Megértem, ha hiába mondja, hogy jöjjön az ötéves óvodába, de nem jön. Hogy veszekszenek vele a szülők, és belefásul. Hogy már semmi öröme nincs a munkájában.

Megértem a családgondozót. Kevesen vannak, sok a problémás család, még több az adminisztráció. Sikerélmény nem sok. Konfliktusok sora éri, teljesen indokolt a kiégés. Baj van, folyamatosan, miközben a munkája fokmérője az esetek sora…Az lenne jó, ha kevés lenne, de közben egyre több van. Nem győzi. Belefárad.

Megértem a hivatalnokokat, akiknek már zsong a feje az állandó kéréstől, kiabálástól, miközben forrás, mozgástér, lehetőség nincs a segítségnyújtásra.

Megértem a háziorvost, a védőnőt, aki nap mint nap küzd a betegségek ellen, miközben az okokra nem tud, nem bír figyelni, nincs ráhatása. Csak a felszínen tudja az éppen aktuális bajt orvosolni. Ami hamarosan újra előjön. Hamar kiégnek ők is.

Ezt mindenki megérti, és elfogadja. Sőt sajnáljuk is őket, hogy a rendszer nem tud, nem képes arra figyelni, hogy fizikailag-érzelmileg-mentálisan segítse őket. Nehéz a munkájuk.

Aztán eszembe jut az egyik cigány ember. Aki arról mesélt nekem, hogy gyűlöli magát, mert nem képes a gyerekeinek normális körülményeket teremteni. Hogy elment Pestre dolgozni egy építkezésre, feketén, ahonnan egy hónap munka után a főnöke indoklás és fizetés nélkül kirúgta, úgy kellett hazaüzenni, hogy küldjenek neki annyi pénzt, ami a vonatra elég…. Hogy eljutott oda, már nem érdemes felkelnie reggel az ágyból: úgysem tud semmit tenni, nincs munka, nincs pénz…. hogy mindenből elege van. Ha a gyerekei nem lennének, már megölte volna magát….

Őrá mégsem mondja senki, hogy kiégett.

Csak azt mondják rá, hogy lusta, aki nem képes tenni azért, hogy jobb legyen az élete…Hogy ő a felelős mindenért.

Biztosan van ebben is igazság. Mint mindenben.

Valami miatt mégis úgy érzem, nem egyforma mércével mérünk.