Én nem tudom a tuti megoldást. Csak próbálkozom. Azt szeretném, hogy belülről fogalmazódjon meg valami. Valami, ami változást hoz a szemléletben, a gyereknevelésben, a munkához való viszonyban, a jövőképben

Gyakran találkozom az egyik települési CKÖ (Cigány Kisebbségi Önkormányzat) vezetőjével. Valamikor tanítottam, most több programban futunk össze. Próbálok segíteni neki. Folyton bizonygat. Hogy ő is törődik velük…és rengeteg ötlete van.

Valahogy mégis másképp gondoljuk.

 A legutóbbi találkozónkon fotókat mutat a telefonján. Szörnyülködve, hogy van ilyen. Az egyik távolabbi faluban készítette. Megnézem. Düledező ház, mocskos, meztelen gyerekek, fiatal, sokgyerekes anyuka…Nem újság nekem. Több tucat ilyen családdal foglakozom a környező településeken.

Szeretné elmondani nekem, hogy rendezi el ezt a problémás családot. Meghallgatom.

Elmondja, hogy nem törődnek a gyerekeikkel, koszosak, mocskosak, éhesek, az asszony nem takarít, nem főz, a ház, amiben laknak életveszélyes, a család agresszív, senki sem boldogul velük. Ám ő elment hozzájuk. Ordított velük, nem hagyta, hogy szóhoz jussanak. Lehordta őket mindennek. Főleg az asszonyt. A gyerekek miatt. Két választást kínált, az egyik, hogy elveteti tőlük a gyerekeket, a másik, hogy rendesen élnek, és akkor épít nekik egy olyan házat, ahol normálisan lakhatnak az öt gyerekkel. Egy hét gondolkodási időt adott. Aztán felhívták, hogy áll az alku. Ezután rendesek lesznek. Tiszták, nem agresszívak, teljesítenek mindent, amit kér.

Ő meg, mondja nekem, felépíti a házat. (Hogy miből, arról nem beszélt.) És ez majd példa lesz a többinek is, hogy ha rendesen élnek, kapnak házat. Majd meglátom, mondja, mekkora példa lesz ez.…Végül biztosít, ha gondom van valamelyik településen a cigányokkal, szóljak, majd ő elkísér, és leordítja a fejüket, mert én bizonyára nem bírom. Pedig ez a jó módszer.

 De én nem így akarom. Nem durván, félelmet keltve, erőszakra erőszakkal reagálva. Nem akarok káromkodva beszélni, ordítani velük.  Épp azt akarom, hogy lássák, megtapasztalják, lehet máshogy is.

Vagy lehet, ez az a pont, amit nem cigányként sosem fogok megérteni?