Régóta foglalkozom hátrányos helyzetű gyerekekkel. Sok siker és kudarc van mögöttem. A suliban sokat beszélgetünk a kollégákkal ezekről a gyerekekről. Legtöbbet a 10 évesnél idősebbekről.

Sok közülük alsó tagozatos korában remekül dolgozik. Az éles eszű, logikus gondolkodású kicsik, legyenek cigány származásúak, vagy nem cigányok, a szociális helyzetből adódó hátrányokat hamar leküzdik, és nagyon szépen haladnak. Jól megtanulnak olvasni, a matematika is megy, az eredményeik  ígéretesek.

 Aztán történik valami. Általában akkor, amikor felsőbe lépnek. Valami megváltozik, és az addig jeles, vagy jól tanuló gyerekek elindulnak lefele a lejtőn. Eltűnik a motiváció, kezdődik a hiányzás, a házi feladatok elmaradnak, majd egyre több magatartási probléma merül fel velük kapcsolatban.

Emlékszem a fiúra, aki ötödikig remekül tanult, aztán hetedikre már bukdácsolt, az iskola réme volt, nyolcadiktól már magántanuló. És a lányra is, aki tehetségével kivívta társai elismerését, ám negyedikes korától megváltozott, végül be sem fejezve az általános iskolát még gyerekfejjel anyuka lett.

Most itt van nálam egy másik lányka, akivel eddig nem volt semmi gond, ám nemrég kiderült, hogy a félévi jegyeit átjavította, becsapva mindenkit, aki eddig hitt neki. Amióta szembesítették vele, még annyit sem tanul. Egyre több a gond vele.

Próbálom keresni én is az okokat. Egyszer egy kolléga azt mondta egy konferencián, a családokban nem történik semmi különös a gyerek tíz éves kora körül, minden változatlan a korábbiakhoz képest. Tehát az iskolában kell keresni a baj okát. Valami ott történik.

Nem tudom. Lehet, hogy a váltást nem szokják meg, hogy addig a tanító nénivel személyesebb viszonyban jól fejlődnek, ám a felsős szaktanárokkal már nem sikerül az építő kapcsolat. Vagy valami akkor tetőzik, ami gátja lesz a motivációnak? Valami miatt a tanulás akkorra értékét veszti?

Persze minden gyerek más. A fiúnál, akiről feljebb írtam, az anyja azt mondja: rossz társaságba keveredett. A lány egyszerűen elmenekült az elsővel, akivel lehetett a kukázásból élő nagyszüleitől, a mélyszegénységből. A másikkal még küzdünk egymásért, talán nyerek még egy kis időt….

Az igazság persze mindkét fél felelősségében megvan. Mi pedagógusok nem találjuk a megfelelő módszereket, és a családokban is történik valami.

Az pedig tény, hogy jobb sorsra érdemes, jó képességű gyerekek sora tűnik el az oktatási rendszerünkből anélkül, hogy megszerezték volna a tudást, amivel jövőjüket építhetnék.

A pedagógus a családra mutogat, a család az iskolára.

Jó lenne összekapcsolni a felelősségeket. Őszintén, a másikra mutogatás nélkül megkeresni az okokat, és kidolgozni valami megoldást. A 10 évesekért. Mert utána már késő. A folyamatot nem lehet visszafordítani.