Az, hogy az integrációnak gátja e a pedagógusok előítéletessége, érdekes kérdés. Hogyan tud az velük dolgozni, aki maga sem hisz abban, hogy működhet e?

Gyakorló pedagógus volt nálunk, mesterképzőbe jár és  hospitálnia, órát tartania is kell. Hátrányos helyzetű gyerekcsoportban is. Autóval megyünk ki a faluba, négy pedagógus. Oda, ahol a hátrányos helyzetűek aránya majdnem 100%-os. Szinte mind cigány származású.

Útközben vidáman beszélgetünk, főleg a suliról.

„És ti hogy álltok ezzel a genetikailag kódolt dologgal, a cigányokkal kapcsolatban?” – kérdezi hirtelen a gyakorlós kolléga.

Az autóban csend lesz. „Kifejtenéd, hogy mire gondolsz?” – érdeklődöm. Megérzi, hogy talán nem jó helyen szólt, kitérő választ ad.

Fura ez az egész. Évekig tanították a romapedagógiát a főiskolákon. Továbbképzések, segédanyagok sora bizonygatta, hogy igen, a cigánygyerekkel másképp kell bánnia a pedagógusnak, mert pl. mivel nincs semmi rendszer az életükben, és a szükségleteiket ott, és akkor elégítik ki, amikor úgy érzik, ezért képtelenek tartani a 45 perces órákat, nincs szabálytudatuk, esznek, ha megéheznek stb…..

Aztán jött egy más viszonyulás, amiben  rögzítették, hogy nincs is romapedagógia. Nincs semmi másság, amit a pedagógusnak tudnia kellene a cigányokkal kapcsolatban, mert nincs németpedagógia, szlovákpedagógia, vagy románpedagógia sem, hogy csak néhány nemzetiséget emeljenek ki. És most e szerint szerveződnek a továbbképzések, készülnek a segédanyagok. Vannak persze a kidolgozók között, akik ahhoz is és ehhez is tökéletesen alkalmazkodnak

De a dolgok nem attól vannak, vagy lesznek, hogy így mondjuk, vagy úgy.

Én sem állítom, hogy a különféle nemzetiségekre különféle pedagógiának kellene szerveződnie. Hogy a gyerekeket meg kellene különböztetni a pedagógiában.

De az is álságos, ha úgy csinálunk, mintha nem lenne más ez a réteg.

Nem a „genetikai kódoktól”, mert ez szerintem is badarság. Hanem az eltérő szocializációtól, értékrendtől, szokásrendszertől.

Attól, amiben a cigányság és a szegénység összenőtt egy furcsa, számomra egyre szétbogozhatatlanabb, ráadásul térben és időben is állandóan változó, problémákkal teli rendszerré.

Talán a pedagógusoknak ezt kellene tisztábban látniuk, a konkrét gyereket.

A közeggel, családdal, kapcsolatrendszerrel, mindennel együtt. Hogy megértsék, mi a feladatuk. Talán a döntéshozóknak ebben kellene segíteni őket.