Azért, hogy az ember jobban megértsen dolgokat, betekintés kell. Messziről csak sztereotípiák, általánosságok látszanak. Közelről nézve sokféle igazság bontakozhat ki. De közel menni csak apró lépésékkel lehet. És rá kell szánni az időt. Csak így működhet.

Pár éve, amikor először mentem el abba az utcába, csak a gyerekek törődtek

velem. Ismertük egymást az iskolából.

Körbevettek, örültek, beszélgettünk.

Aztán jöttek az asszonyok. Először csak érdeklődve figyeltek, később egyre többet beszélgettünk. A férfiak hónapokig nem köszöntek, legfeljebb messziről méregettek. De leginkább figyelmen kívül hagytak. Semmit nem erőltettem. Hagytam, hogy lassan értsük meg egymást.

A házakba nem mentem be. Sokáig. Nem is hívtak, később is, csak magyarázva, hogy szegényesen élnek, aztán, hogy épp most akartak takarítani…..Idő kellett hozzá, hogy bemenjünk.  Hogy megértsék, nem akarok semmit, legfeljebb segíteni. 

Először mindig bejelentkeztem. Tudták előre, mikor fogok menni. És én betartottam az időpontot. Hogy legyen idejük felkészülni. Akkor úgy éreztem, nem szeretik a véletlenszerű látogatásokat. Ekkorra, amennyire lehetett elpakoltak, kisöpörtek. Persze nem mindenki.

Később már nem szóltam, mikor fogok menni. Sosem tettem megjegyzést semmire.

Amikor már a házakban beszélgettünk, óhatatlanul találkoztam a családfőkkel is. Télen meg egyébként is bent van mindenki. Ettől kezdve köszöntünk a férfiakkal is. Azóta sokukkal beszélgetek. Kivel sokat, kivel kevesebbet. Köszönnek, intenek az utcán is.

Van közöttük, aki üdvözlésképp kezet fog velem. Velem, egy nővel.

Ma már mindenhova bemehetek, bejelentés nélkül. Néha látom, hogy friss a felmosás, mire az utca végére érek.

Magázom őket. Ők „csókolommal” köszönnek, és „tetszikelnek”. A velem egyidős, vagy tőlem idősebb asszonyok is. Régebben még próbáltam letegeződni azokkal a nőkkel, akikkel egykorúak vagyunk. Aztán egy asszony közülük elmagyarázta: hogy képzelem, hogy ők tegezzenek…. Elfogadtam. Nem erőltetem. Ennek is oka van, hogy így alakult. Talán egyszer ez is megváltozik.

A fiatalabb asszonyok néha szólnak, hogy ne magázzam őket. Nehéz, hogy hol húzzam meg a határt, hiszen a gyerekeket tegezem, és vannak gyermekként családosak is.

Hetente próbálom végiglátogatni a családokat. Amióta belelátok az életükbe, sok mindent másképp látok magamban is.