Valamelyik nap hallottam egy riportot a rádióban, amelyben a 200 diplomás roma állással kapcsolatban érdeklődött egy riporter. Hogy miért megy olyan nehezen. Itt a kérdés, ott a szokásos bizonygatás, hogy minden rendben.

Erről eszembe jutott valami.

Nemrég dolgozhattam egy szakértői programban.

Ahhoz, hogy csinálhassuk, felkészítés kellett, sőt felvételi, igazolva a tanügyi igazgatási jártasságot, a romák oktatásával kapcsolatos tapasztalatokat. Voltak, akiket elutasítottak. Több mint 10-15 éve gyakorló iskolaigazgatókat is.

Aztán a felkészítésen érdekes kép fogadott. Több roma származású volt közöttünk, aminek őszintén örültem. Egészen a feladatok megoldásig. De amikor egyikük, aki mellettem ült, az iránt érdeklődött tőlem, hogy minek a rövidítése a NAT (Nemzeti Alaptanterv), ami a szakmában mondjuk már rég nem gond a pedagógiai asszisztenseknek sem, akkor kezdtem nem érteni a dolgokat…. Amikor a másikuk a legégetőbb esélyegyenlőségi problémák között a „vannak helyek, ahol a cigányokat nem engedik be a diszkóba..” magyarázatba kezdett, akkor már dühös voltam. Belegondoltam: mit kommunikál magáról ez a program, ha ilyen tudású szakértők végzik?

Persze megérdeklődtem a szervezőktől, miért van így. „Nekik van terepi tapasztalatuk”-hangzott a válasz. Nekem is van. És azoknak is volt, akiket elutasítottak. Csak azok még értettek is a szakmához.

Sorolhatnám még ez irányú tapasztalataimat. Olyan, a kisebbségi területen dolgozó roma származásúról, aki az identitás szót rendre indentitásnak ejti, miközben mindenkinek elmagyarázza, a munkaköre kapcsán, hogy mennyire fontos ez. Vagy a másikról, aki munkaerő-piaci menedzserként mutatkozik be, aztán, amikor érdeklődöm, mi a munkája, nem nagyon tud semmit mondani, csak, hogy még nem kapott számítógépet……

Azt értem, hogy mindenhol jó lenne, ha reprezentálva lennének. Mihamarabb. De mindenáron? Tudás, rálátás, tájékozottság, végzettség nélkül?

De nem őket hibáztatom. Hanem azokat, akik őket felkeresték, felkérték, megmagyarázták nekik, hogy ők tudják ezt, és betették őket programokba, pozíciókba, munkákba. Hogy reprezentálva legyen: jelen vannak.

Szerintem itt „visszacsap az ostor”. Ez ugyanis a helyett, hogy segítené az integrációt, elfogadást, inkább tovább szítja az ellentéteket.

Szeretném, ha sok munkahelyen, minden szinten találkozhatnék roma emberekkel. Olyanokkal, akik ténylegesen partnerek lehetnek, megfelelő tudással. Szerencsére sok ilyet is ismerhetek.

Lehet, hogy lassabb tempóban, kivárva a roma értelmiség felkészülését jobb helyzet teremtődne.

Talán úgy ők is hatékonyabban tudnák végezni a munkájukat, segítve azokon, akiknek erre nagy szüksége van. Addig meg bízni kellene azokban, akik nem romák, de értenek hozzá, és segíteni szeretnének.