Az asszony 11 gyereket szült, két agyvérzésen van túl. Most öt gyerek után jár nekik a családi pótlék, a legkisebb mindjárt három éves. Ebből élnek.

Az öt közül a másodikkal van baj. Többször bukott, nagylány. Legalábbis az osztálytársaihoz képest nagy. Nem érzi jól magát a kicsik közt. Csúfolják. Utál iskolába járni. Évet eddig is főleg a hiányzásai miatt ismételt. Most már szökik, vagy reggel, az iskolabuszról leszállva, vagy az első szünetben, amint tud. Akkor is, ha otthon kikap. Akkor is, ha agyonütik

Rengeteg a hiányzása. Jön a felszólítás, majd a büntetés, 70 ezer Ft. Az asszony őrjöng a hivatalban, 120 ezerből, amit havonta kapnak…. Kérhet részletfizetést. 7 hónapra. De fizetni kell. Sír, nem akar. Amit kapnak sem elég, a hónap másik felében már nincs mit enniük. Mert az ötön kívül még ott vannak néhányan, akik nem dolgoznak, de esznek, laknak.

A hivatalnok magyarázatát végül megérti. Megért annyit, amit bír: ha nem fizet, börtönbe viszik, és a gyerekei abban a pillanatban állami gondozásba kerülnek. Ez kulcsszó! Ezt nem akarhatja. Felfogja, bár tudja, a többiek szájától vonódik el a havi tízezer.

Hazamegy. Hibáztatja a gyereket. Miatta van az egész. A gyerek is felfogja, amit felbír: ő a hibás. Amikor nem látják, beszedi az anyja vérnyomáscsökkentőit. Szerencsére még időben észreveszik, mentő, gyomormosás, saját felelősségre hazaviszik. Pénteken. Hétfőn még elmegy iskolába. Kedden már nem.